Ő itt Vona Gábor. Orbán Viktor kihívója. Miniszterelnök-jelölt. Hogy micsoda? Kínos ezt leírni, de április 8-a után tényleg ő akarja kormányozni Magyarországot. Ő, akinek pártja a fényképét sem merte feltenni a választási plakátokra, pedig még szakállt is növesztett. A pártelnök úr ugyanis annyira ciki, hogy már csak drónról lehet megnézni a Simicska-rezervátumban.
Egyébként is muszáj pórázon tartani, mert szeleburdi a Gabi. Időnként terroristagyanús embereket ugrál körbe, és ha kicsit nem figyelnek rá a tanácsadók, akkor Allahot emlegeti. Bár kereszténynek vallja magát, de az iszlámot látja fénynek a sötétségében. Talán az is több volt ifjúkori eltévelyedésnél, amikor azt ígérte, az iráni Forradalmi Gárdával fog rendet tenni Budapesten. Ő nem Saulus, hanem Salah a damaszkuszi úton. Élete folyamatos identitásválság.
Tíz éve azzal az emberbaráti tervvel alapozta meg politikai karrierjét, hogy tettlegességig élezte az ellentéteket cigányok és magyarok között. Akkor is látszott, hogy Vona Gábor egy ország vezetésére alkalmatlan, de hibátlanul ki tudna robbantani egy komplett nyilaspogromot, ha hagynák. Míg őszinte korszakában cigánybűnözésről, megélhetési gyerekszülésről és segélyen élősködésről beszélt, az idei nemzeti ünnepen már arról szónokolt, hogy nem akar magyar ember ellen harcolni.
A Vonára most undorral szavazó liberális értelmiségieknek önmaguktól is lehet majd egy kis hányingerük, amikor ezek után a Jobbikra voksolnak. Talán rémlik nekik, amikor hősük a cigánysoron masírozó Magyar Gárda egyenruhájában vonult be a Parlamentbe, majd mellényét később egy több számmal nagyobb zakóra cserélte.
Mostanság jogvédő Soros-szervezetek barátja, közösen tiltakoznak a civiltörvény vagy a CEU elleni aljas kormányzati fellépés miatt. Nála néhány éve még belefért az EU-s zászló elégetése, az európai sajtó az ő Betyárseregével szemléltette a náci veszélyt. Most meg már csak Juncker konyakízű csókja hiányzik a homlokáról, hogy ő legyen a tökéletes brüsszeli szabású antifasiszta.
Ha a nyugati média és Heller Ágnes nem is, mi emlékszünk rá, amikor Vona palesztinkendőben járva zsidózott, és azt vágta Ilan Mór izraeli nagykövet szemébe: „visszataszítónak tartom bármely nép vagy nemzet világuralmi törekvéseit. A zsidóságét is. És az ön viselkedésében ezt az arroganciát látom.”
A régi Vona korábban a piszoárnál ellenőrizte, párttársai nincsenek-e körülmetélve. Fennen hangoztatta, hogy ő maga lemondana a pártelnökségről, ha kiderülne, hogy zsidó, Szegedi Csanádot, az alelnökét pedig épp ezért rúgta ki a pártból. Aztán hogy, hogy nem, mégis bekönyörögte magát a Spinoza Házba, ahol alkalma nyílt arra, hogy átszínezze saját és pártja múltját.
Pedig emlékezhetünk, hogy az ellenzék utolsó reménysége betiltotta volna a homoszexuális büszkeség napját, vagy hogy a „nemzet- és kereszténygyalázó” Alföldi Róbert ellen tüntetett a Nemzeti Színház előtt. Hogy feledtesse a rossz emlékeket, és hogy elnyerje a baloldali szavazók kegyét, a párt szóvivője egy interjúban nemrég önmagával törölte fel a mocskos padlót. Alföldivel akár a Pride-on is felvonulnának.
Az sem zavarja őket, hogy repedezik a Bécsi úti új Jobbik-székház plafonja, amikor Vona Simicska pénzén harcol a korrupció ellen. A pártelnök káderpolitikája nagyszerű, igazi néppárti figurákkal erősíti magát. Apáti István szerint a cigányok párzási időszakban agresszívak, csak a verésből értenek.
A párt másik országgyűlési képviselőjének hobbija a holokauszt-emlékmű köpködése, az ózdi jobbikos polgármester pedig nemi erőszakkal fenyegetett meg egy fiatal nőt. Kitűnő csapat, tartalmas politikai életművel. Ezt csak egy nőknek vibrátort ajándékozó Havas Henrik tudta hitelesen összefoglalni.
Szikszai Péter
