De tegye fel a kezét az, aki ezen meglepődik. A szocialisták meg vannak verve ezekkel a referendumokkal, már az előző két felvetésükkel sem arattak a lakosság körében sikert. Pedig milyen nagy dérrel-dúrral hirdették meg az úgynevezett háromigenes népszavazásbokrukat tavasszal! Olyanokat harsogtak, hogy minden sarkon, minden ház előtt ott lesznek.
A mostani fejlemények tükrében jobb lett volna, ha nem minden sarok és ház, hanem az emberek szíve felé akarták volna megtalálni az utat. Tudniillik népszavazási kudarcaik is jelzik: a választópolgárok más véleményen vannak egy sor kérdésben, mint a műbaloldal.
Kezdetben volt a vasárnapi boltzár elleni referendum hajszolása, ám igencsak döcögősen gyűltek ott is a szignók. A kormány szinte megmentette a baloldalt a leégéstől, amikor ismét lehetővé tette a boltoknak a nyitvatartást a hét utolsó napján. Az előző pártelnök még fogadkozott, hogy juszt is besöprik a kellő számú aláírást, mert nem bíznak a gonosz kormányban.
Borítékolni lehetett a lebőgést. Aztán szép csendben hasonló sorsra jutott a Kész Zoltán-féle hiperpopulista kezdeményezés is a kétmilliós állami bérplafon előírásáról. Ott már csendesebben mondták be az unalmast az álbaloldaliak – kiderült, hogy eleve csak a felét abszolválták az előírt aláírás-mennyiségnek. Így maradt nekik a nem kevésbé populista földügyi referendum, amihez pedig a kiszivárgott információk szerint nem is fűztek nagy reményeket. Mondván, a városiakat az amúgy is kevésbé érdekli. Ezzel fürödtek be most végleg.
De hogy miért nem volt ez meglepő? Mert már hetek óta kilógott a lóláb, hogy az aláírásokkal valami gond lehet. Amikor Gőgös Zoltán azt nyilatkozta, hogy nem tudja pontosan, hány aláírás van, csak az ívekről tud pontos számmal szolgálni, már gyanús volt az egész. Hisz akinek fontos a saját ügye, darabra megszámolja – s ellenőrzi! – a szignókat, nehogy nagyot koppanjon.
Nem éri be azzal, hogy kábé 240 ezer aláírás van, de lehet, hogy kevesebb, mert sok íven kevesebben körmölték alá a kezdeményezést. Így fordulhatott elő, hogy volt, aki tizenkétszer látta el kézjegyével az íveket, és pár másik referendumhoz gyűjtött lapot is leadtak. Hogy mi következik mindebből? Minden valószínűség szerint az, hogy az utódpártiak megint csak mártírkodni akartak, mivel tudhatták: nincs kellő számú érvényes aláírásuk.
Igazság szerint most amúgy is inkább örülniük kellene, hogy nem lesznek kitéve egy újabb nagy égésnek – annak, hogy kevesen mennek el szavazni egy abszurd kérdésről. Hiszen ki az, aki ép ésszel – a kommunizmus bukása után évtizedekkel – állami tulajdonban akarná tartani a földeket?
Egyet tehetnek most: ha már annyira nagy a kedvük a népszavazásokhoz, legfőbb ideje, hogy támogassák a kötelező migránsbetelepítési kvóta elleni referendumot, a nem szavazatokra buzdítva. Így talán szerezhetnek egy-két jó pontot a tőlük egyre inkább elforduló lakosságnál.
Végre nyíltan színt kellene vallaniuk bevándorláspártolási kérdésekben, ha nem akarnak végképp marginalizálódni. Az az álláspontjuk ugyanis, hogy ők nem bojkottálják a népszavazást a Gyurcsány-féle alakulathoz hasonlóan, csak úgymond otthonmaradásra akarják rábírni az embereket, több mint mosolyfakasztó.
Hisz milyen lehet az az otthonmaradás, ami mégsem bojkott? Ha viszont az a céljuk, hogy a szavazók őket bojkottálják a következő választásokon, valóban a legjobb stratégiát választották.
