Van-e erkölcs a politikai döntésekben? Ez egy örök kérdés, megnyugtatóan se igennel, se nemmel nem lehet erre válaszolni. Bizonyos morális iránytűje azonban mindenképp van a jogrendszernek és az egyszeri döntéseknek is. Nikola Gruevszki ügye pedig pontosan arra világít rá, hogy erkölcs nélkül szétesik a legszebben felépített bürokratikus rendszer is.
Minden eset egyedi, legyen az oltalmat kérő egy bangladesi menekült, szíriai bankrabló, csádi egykori gyerekkatona vagy macedón exminiszterelnök. Nincs rá lehetőség, hogy egy kalap alá vegyük az ügyüket, itt vizsgálatokra van szükség, tapasztalt szakemberekre, akik ismerik az adott ország viszonyait, kultúráját.
Ha pedig Nikola Gruevszkiről van szó, súlyosan politikaivá válik a kérelem, hiszen őt nem csupán a személyes ügyek veszélyeztetik, hanem a tízéves miniszterelnöksége során történt események is hatással lehetnek rá.
Márpedig Macedónia a Balkán egyik fortyogó katlanja, ahol minden összefügg mindennel, mindenki ismer mindenkit, s ahány szomszédja van, annyi érzi magáénak ezt a vadregényes tájat.
A sosem volt Nagy-Albánia is számít macedóniai testvéreire, Görögország eddig blokkolt minden integrációs tapogatózást az elvben rá nézve fenyegetőnek tekintett Macedónia név miatt, Bulgária pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a macedón nyelv annyiban különbözik a bolgártól, mint a moldovai a romántól. Azaz szinte semmiben.
Ez azonban a Balkán, ahol semmi se olyan egyszerű, ahogy elsőre látszik. Zoran Zaev jelenlegi miniszterelnök se úgy lett az ország irányítója, hogy pártja jó érvekkel sarokba szorította Gruevszkit, szívós munkával felépítette ideológiai és szakértői hátterét, majd meggyőzte az embereket arról, hogy az ő kezébe kellene tenni a kormányrudat.
Zaev mögött is áll valaki, vagyis valakik, valahogy csak sikerült megszereznie sok tízezer lehallgatott telefonbeszélgetést, s miután felesküdött, már el is indult a folyamat, hogy Macedóniából Észak-Macedónia legyen. Ezzel sikerül zárójelbe tenni a Gruevszki-éra eredményeit, lebontani az addig felépített országeszmét, besimogatni a hibrid-Macedóniát a gyönyörű és életveszélyes Balkán szőnyegébe, valakik nagy örömére és mások nagy bánatára.
Nikola Gruevszki eredményeit tekintve nem volt rossz miniszterelnök, de nem az eredményei jogosítják fel arra, hogy Magyarország menedéket adjon neki.
Az eredményei és a korábbi pozíciója az oka annak, hogy menedéket kért, mert ő ismeri a saját országát, talán jobban is mindenkinél, és nagy valószínűséggel helytálló az elképzelés, hogy Nikola Gruevszki macedón állampolgár nem egy a sokból. Ebben az esetben viszont Magyarországnak kötelessége megvizsgálni, tud-e segíteni, akar-e segíteni, ha már valaki segítséget kért tőle.
Magyarországnak a migránsválságtól teljesen függetlenül mindig is volt bevándorlási politikája, mindig igyekezett segíteni azoknak, akik ezt kérték tőle. A menekültek befogadása soha nem állt le, és nem is fog leállni, csak a médiavihar és a rengeteg álhír közepette az ellenzéki sajtó ezt egyszerűen összemosta az illegális migrációval szembeni küzdelemmel.
A tények bizonyos réteg számára soha nem számítottak, így a migrációs válság ma is propagandakitaláció azok számára, akik behunyják a szemüket, és hagyják, hogy mások vezessék őket. Nem, a migrációs válság nem kitaláció, ahogy a menekültek létezése sem az.
Magyarország morális világítótoronnyá vált volna? Nem, ezt a szerepet, amelyet mindig saját magára oszt egy ország – és mindig vaskos hazugság – hagyjuk meg másnak, azoknak, akik ezzel a világítótoronysággal keresik a kenyerüket.
Magyarország természetesen féltékenyen őrzi érdekeit, és nem fogja hagyni, hogy kívülről jött erők veszélyeztessék a stabilitását. Ez pedig óhatatlanul nem tetszik egy nagy seregnyi politikusnak, világpolitikai tényezőnek, újságírónak, üzletembernek. Ezen viszont tényleg nem érdemes csodálkozni.
A mi érdekeink soha nem vágnak egybe tökéletesen mások érdekeivel, ez mindig ellentétet szül, majd természetesen mindent megtesznek a néven nem nevezett érdekkörök, hogy az ő akaratuk érvényesüljön, az ő üzletük gyümölcsözzön.
Ennek jele a médiavihar, ahol a rettentő bonyolult ügyek szögegyszerűvé válnak, Gruevszki migránsként szerepel a hasábokon, aki autót akart venni magának állami pénzből, s rajtavesztett, most pedig bűnhődik.
Zoran Zaevet három éve, Gruevszki kormányzása idején vádolták meg azzal, hogy 200 ezer eurót fogadott el egy üzletembertől, aki a segítségét kérte egy állami földterület privatizálásában.
A mostani miniszterelnököt idén májusban felmentették a vádak alól. Akkoriban Gruevszki pártja videófelvételekkel igazolta, hogy Zaev elfogadta a pénzt, ám a politikus azzal védekezett, hogy a felvétel manipulált volt, többször megvágták, így az semmit se bizonyít.
Három évvel ezelőtt, a legendás lehallgatott telefonbeszélgetések idején Zaev azt mondta, Gruevszki teljes körű ellenőrzést épített ki, ezt bizonyítják a hangfelvételek, ám a most vád alá került politikus azt állította, a felvételeket többször megvágták, így azok nem bizonyítanak semmit. Akkor bizonyít, ha valakik azt akarják, hogy bizonyítson, addig minden álhír marad.
Ebben az esetben pedig nagyon egyenlőtlen erők küzdelme ez, a sajtó húsdarálója, mindent leegyszerűsítő gépezete pedig túlnyomórészt azok kezében zakatol, akik kimondják előre, politikai okokból, erkölcsöt hazudva, hogy valaki bűnös vagy ártatlan.
Pedig ehhez legalább szentnek kell lenni.