A parlamenti határozatból tehát nem lesz törvény, így nem is fog megjelenni a Magyar Közlönyben. Az AB ugyanakkor elutasította Áder János másik kezdeményezését, s a postatörvény egyik kérdéses szabályát alkotmányosnak ítélte. Ezt az elnöknek alá kell írnia.
Az alkotmánybírósági eljárást önmagában vizsgálva elmondhatjuk: az AB a lehető legszigorúbb álláspontot foglalta el. A csütörtöki határozat mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy fontosnak tartja a közvagyon védelmét és a közérdekű adatok nyilvánosságát, az átlátható gazdálkodást, az elszámoltathatóságot. A testület szerint a közpénzt akkor is nemzeti vagyonnak kell tekinteni, ha annak egy részét gazdasági társaságba vagy közalapítványba helyezték át.
A joggyakorlat alapján az eddig is egyértelműnek látszott, hogy a leányvállalatok az alapító cég pénzét használják fel, az alapítványok megítélésekor azonban mindmáig nagyon megengedő volt a bíráskodás.
Az alapítványt az alapítótól elkülönült vagyontömegként értékelték, amely lényegében az alapítótól függetlenül működhetett, még akkor is, ha az irányító testületbe, vagyis a kuratóriumba az adományozó küldte a tagok többségét. Kérdés persze, hogy az utóbbi két évtized ehhez fűződő, nagyvonalú bírósági gyakorlata helyesnek mondható-e vagy sem, mindenesetre levonható volt belőle akár az a jogi szabályozás is, amelyet a parlament egy hónapja megszavazott.
Ennek megfelelően az MNB alapítványai elzárkózhattak volna attól, hogy nyilvánosságra hozzák működésük tényeit.
A bírói szigor erre a törekvésre nemet mondott. A határozat szerint ugyanis a közérdekű adatszolgáltatás kötelezettsége nem függ attól, milyen jellegű szervezet kezeli a közpénzt, mert az ilyen tevékenységről el kell számolni a nyilvánosság előtt. Maga az alaptörvény rögzíti azt, hogy a közérdekű adatok megismerése és terjesztése alapvető jog, és csak nagyon indokolt esetben korlátozható.
Hozzátartozik ehhez, hogy az igazságszolgáltatás legfelső fóruma, a Kúria a héten egy konkrét ügyben hasonló elvek szerint ítélkezett.
Tágabban szemlélve az esetet: az államfő az AB előtt döntetlent ért el azzal, hogy az egyik kezdeményezését a bírák jóváhagyták, a másikat pedig nem. Elődeihez hasonlóan egyébként Áder János is benyújtott már néhány jogi vétót, kezdeményezést az AB-hez, s előfordult az is, hogy politikai kifogást emelt: a megszavazott paragrafusokat megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
Mondhatjuk: mindez magától értetődő, hiszen téves, selejtes rendelkezések mindenkor adódhatnak, s az eltérő jogértelmezés sem rendkívüli dolog. A kérdés csak az, hogy az ellenzékhez sorolható közéleti, politikai szereplők ezt miért tekintik különlegesnek. Persze tudjuk: azért, mert a politikai érdekük így kívánja.
Ha kell, arra hivatkoznak, hogy nem érvényesülnek a különféle kiegyenlítő mechanizmusok, s a politológiából ismert szakkifejezéssel élve azt állítják: nem működik a fékek és ellensúlyok rendszere. A tiltakozók most tulajdonképpen kényes helyzetbe kerültek.
Azzal ugyanis nehéz érvelniük, hogy a nemegyszer kormányközelinek mondott államfő nem írta alá a jogszabályt, s a néha politikai elfogultsággal vádolt Alkotmánybíróság eltörölte a rendelkezéseket. Ráadásul a bíróság is a nyilvánosság fontosságát hangsúlyozta ítéletében.
A vitához mindezek kapcsán annyit tehetünk hozzá: jogállamban mindenki szabadon kifejtheti a véleményét.