Gratulálunk Robert Fico miniszterelnök úr győzelméhez és sok sikert kívánunk neki a kormányalakítási tárgyalásokhoz. Bízunk benne, hogy Szlovákia új kormánya az európai elvek és alapértékek mentén cselekszik, tiszteletben tartja a sajtó- és szólásszabadságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, nagy hangsúlyt helyez az esélyegyenlőségre, és nemet mond a rasszizmus és diszkrimináció minden formájára.
gy ilyen tartalmú levelet kaphatott tegnap Robert Fico szlovák miniszterelnök az Európai Bizottság illetékeseitől vagy a berlini kancelláriától. Mindegy, hogy melyiktől. A lényeg, hogy szépen megfogalmazott gondolatokba csomagolva megüzenték neki: semmiképp se lépjen kormányra a parlamentbe jutott két szélsőséges párt valamelyikével, mert baj lesz.
Az európai politikai elit ugyanis retteg a változástól. Az átrajzolódott európai politikai térképpel pedig nem tud mit kezdeni. Már azt is nehezen tudták megemészteni, hogy a visegrádi országok egyhangúlag utasították el a kötelező menekültelosztási kvótarendszert. Utána jött Kaczynskiék győzelme Lengyelországban. Most pedig itt van az újabb rémálom. Egy amúgy sem közkedvelt nacionalista politikus irányítja Szlovákiát, és most fennáll a veszélye annak, hogy szövetségre lép korábbi koalíciós társával, az EU- és magyarellenessége révén hírhedtté vált Szlovák Nemzeti Párttal. Újabb problémás kormány, újabb külön utas politizálás, újabb porszem a valaha olajozottan működő uniós gépezetben. Arra az eshetőségre pedig nem is mernek gondolni, hogy a menekültválság kellős közepén kisebbségi, működésképtelen, vagy többpárti, instabil kormánya alakul Szlovákiának.
A politikai földrengéssel felérő szlovákiai választási eredmények mindazonáltal a kifejezetten jól működő, pragmatizmuson és jószomszédi viszonyon alapuló szlovák–magyar kétoldalú kapcsolatoknak sem tesznek jót, hiszen bár a határon túli országok vezetői közül kétségtelenül Robert Ficóval ápolja a legszorosabb kapcsolatot Orbán Viktor, a Szlovák Nemzeti Párt esetleges kormányra kerülése, illetve Marian Kotleba pártjának parlamentbe jutása sem Magyarország, sem a felvidéki magyarok szemszögéből nem mondható szerencsés fejleménynek. A szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt a francia Nemzeti Fronthoz hasonlóan ugyan változtatott eddigi radikális hozzáállásán, de a magyarok nehezen fogják elfelejteni egykori vezetőjük, Ján Slota megnyilatkozásait arról, hogy Budapestet tankokkal kell elpusztítani, vagy azt, hogy a magyarság rákos kelés a szlovák nemzet testén. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Pozsonnyal kialakított jószomszédi viszony a kényes problémák szőnyeg alá söprésével vált lehetővé, a szlovák állampolgársági törvényről például évek óta nem hallottunk, holott magyarok százait súlyosan diszkrimináló jogszabályról van szó. Ezek az ügyek most várhatóan elő fognak kerülni, ezért csak reménykedhetünk abban, hogy Robert Fico olyan partnereket választ kormányába, akik érdekeltek a józan észen alapuló politizálás folytatásában.
Ficónak ugyanakkor látnia kell, hogy a Szlovákiát szinte egyáltalán nem érintő bevándorlási hullám és kormányának kvótaellenes kampánya nem tudta megmozgatni a lakosságot. Mint a világon mindenhol, Szlovákiában is a mindennapi gondok, a kórházak állapota, a nyugdíjak, az adóváltozások foglalkoztatják az embereket. Hiába nevezik Szlovákiát a gazdasági fejlődés mintapéldájának, ha a polgárok saját bőrükön nem érzik azt a sikert. Úgy tűnik, a kormány nem tudott megfelelő választ adni ezekre a problémákra, a választópolgárok egy része ezért – az európai tendenciáknak megfelelően – az izgalmakat ígérő, újonnan alakult pártoknak szavazott bizalmat.
Hogy a kormányalakítási kísérletekből mi fog kikerekedni, az a szlovákokon múlik. Brüsszelnek nem kell aggódnia.
