Újévi köszöntőikben a világban zajló fegyveres konfliktusokra, a hidegháborús hangulatra és az Európára leselkedő veszélyekre utaltak a nemzetközi szervezetek és Európa vezetői. Abban mindegyiküknek igaza van, hogy a hidegháború óta nem látott ellenségeskedés sújtja a diplomáciai kapcsolatokat és nehezíti az egyeztetéseket. Kína, Oroszország és Törökország mára egyértelművé tette, hogy a világpolitikai porond megkerülhetetlen szereplőivé léptek elő. Az is világossá vált, hogy az Egyesült Államok új vezetése megelégelte a világcsendőr szerepét, s mostantól fogva az America First, vagyis az amerikai állampolgárok boldogulása lesz a washingtoni kormányzat prioritása. Ahhoz sem férhet kétség, hogy ebben a nagyhatalmi versengésben Európa politikailag és katonailag is meggyengült, miközben népessége drasztikusan csökken. A jelenlegi gazdasági stabilitás viszont emberek nélkül nem tartható fenn.
Európa helyzetén az sem segít, hogy nincs kompetens vezetése, s hiányzik egy olyan közös stratégia és jövőkép is, amelyben az Európai Unió mindegyik tagállama egyet tud érteni. A törésvonalak meglétét Angela Merkel is beismerte, aki újévi üzenetében azt mondta, hogy a német társadalom megosztottá vált, hiszen a berlini kormány politikájával nagyon sokan nem tudnak azonosulni. A német politikai válság ellenére Merkel minden bizonnyal újra koalíciót tud majd alakítani, s Emmanuel Macronnal és Jean-Claude Junckerrel kéz a kézben igyekeznek majd a maguk elképzelése szerint alakítani Európát.
Amit azonban Merkel sajnos nem látott be, az az, hogy az általa vezetett berlini és európai koalíció is erőtlen lesz, miután az általa képviselt politikának ma már egyre kisebb a támogatottsága. Az EU állapotát semmi sem érzékelteti jobban, mint az a tény, hogy az unió jövőjéről folytatott vitában a nyolcvanmilliós Németországnak, Európa gazdasági motorjának az ellenpólusát a tízmilliós Magyarország jelenti. Az egykor lesajnált keleti szomszédtól, az unió lakosságának mindössze két százalékát kitevő magyar társadalomtól rettegnek a berlini döntéshozók.
Rájuk nézve Magyarország ugyanis veszélyes, hiszen hazánkon keresztül látták meg Európa népei, hogy létezik másik út. Hogy Merkelnek és Junckernek nincs mindig feltétlenül igaza. Hogy a bevándorlásnak vannak árnyoldalai. Hogy a multinacionális vállalatok nem élvezhetnek jogtalan előnyöket a hazai kisvállalkozásokkal szemben. Hogy egy kormánynak igenis saját állampolgárai biztonságát és jólétét kell elsősorban garantálnia. Hogy lehetnek nézetkülönbségek. Hogy kellenek a viták.
A Nyugaton folyamatosan, előszeretettel hangoztatott mantra, miszerint a tavalyi választásokon Európa legyőzte a populizmust, a hagyományos pártok pedig a populistákat, nem más, mint álszent propaganda és önáltatás. A 30-as évek visszatértével riogató politikusok elvesztették minden hitelességüket. Ha már irányítani nem tudnak, nem maradt más számukra, mint az „üres szavak áradata, az üres fecsegések és hangos kiáltozások elborító hulláma” – bár Ferenc pápa minden bizonnyal nem éppen rájuk gondolt, amikor ettől a veszélytől óvott újévi szentbeszédében.
A gazdasági stabilitás és jólét ellenére Európa népei 2017-ben kifejezték elégedetlenségüket. Szélsőséges pártokat szavaztak be a német parlamentbe és az osztrák kormányba, s megerősítették a radikális erőket Hollandiában és Franciaországban is. A brüsszeli diktatorikus politikával szembehelyezkedő visegrádi országok szoros együttműködése pedig azt jelenti, hogy tovább mélyülnek a törésvonalak, és idén még hevesebb vita várható Európa jövőjéről.