Kis lépés ez az emberiségnek, de hatalmas nekünk, akik neten bankolunk, online vásárolunk és parkolunk, applikációkkal sportolunk, közlekedünk, színház- és repülőjegyet okostelefonon tárolunk, egyáltalán, egyre inkább virtuálisan szervezzük-tervezzük-éljük az életünket – kivéve az egészségüggyel kapcsolatos dolgainkat.
Mert ugyan azért a legtöbb helyen már a legmodernebb digitális eszközökkel készítik el a vér- vagy a röntgenvizsgálatokat, nem beszélve a CT- és MR-készülékekről, a CD mellett a leleteket még papíron kapjuk, ahogyan a zárójelentéseket is, hogy táskában, szekrényfiókban, dossziéban gyűjtögessük, többnyire reménytelenül kutatva utánuk, amikor éppen szükség lenne rájuk.
A háziorvos még mindig egy ősrégi kartonpapírból hajtogatott dossziéba rakosgatja ugyanezeknek a dokumentumoknak a másolatát, és bár számítógépbe jegyez fel az asszisztense mindent, a végén csak kinyomtatja a dokumenteket, mert online nem tudja továbbítani sem a beutalót a szakrendelőbe, sem a receptet a patikába.
November elsejétől azonban ennek – reméljük, örökre – vége. Akkortól minden kórházi, patikai, háziorvosi számítógép egyetlen nagy informatikai rendszerhez tartozik, ide töltik fel, innen töltik le az orvosok a páciensekre vonatkozó adatokat. A szisztémát jövő novembertől kell használnia az Országos Mentőszolgálatnak és a magánegészségügyi szolgáltatóknak, és akkortól tényleg igaz lesz, hogy bárhol, bármikor is legyen szükség rólunk valamilyen egészségügyi információra, azt az arra feljogosított (értsd: az adott adathoz szakmai okból hozzáféréssel rendelkező) orvosok, ápolók kikereshetik az adatbázisból.
Rendkívüli előrelépés ez az elmúlt 25 év elszigetelt, mégis tízmilliárdokat felemésztő egészségügyi informatikai fejlesztéseihez képest. Össze sem mérhető az olyan, eleve halva született ötletekkel, mint hogy a védőnők táblagépet vigyenek magukkal a terepre, és nyilvánvalóan használhatóbb, mint azok a tabletek, amiken soha nem tudtak élőképet közvetíteni a mentőautóból a szakorvosnak.
Mégis vannak, akiknek ez sem elég jó. Nem tudni, azzal van-e bajuk, hogy nem ragadtunk benne még néhány évtizedre a 20. században, vagy hogy ebbe a fejlesztésbe aztán igazán nem lehet belekötni. Persze ez is csak nézőpont kérdése: „Hazánk legnagyobb egészségügyi célú emberkísérlete” – rémisztget a Jobbik, „elképesztő káosszal indul a rendszer” – dörzsölik a kezüket az LMP-sek.
Azok az újságírók pedig, akik az elmúlt évtizedekben a magyar egészségügy drámai informatikai lemaradásáról és arról cikkeztek, hogy sosem lesz nálunk e-recept, most egy nappal az indulás után a rendszer tökéletes működését kérik számon. Nyilván velük sosem fordult elő, hogy amikor pénzt akartak felvenni egy bankautomatából, az nem működött; egyszer sem szembesültek azzal, hogy az étteremben nem tudnak kártyával fizetni, mert leállt az online kapcsolat és olyat sem hallottak, hogy órákra meghalt egy teljes mobilszolgáltató.
Pedig ezek nem tegnap indult informatikai rendszerek. Azokkal persze, akiknek a pohár mindig félig üres, nehéz mit kezdeni. Legfeljebb egy finn tanulmányt érdemes a figyelmükbe ajánlani, amely szerint a pesszimizmus jelentős rizikófaktora a szívbetegség okozta halálozásnak, és ezt a még oly tökéletesen működő informatikai rendszerekkel működő egészségügy sem képes ellensúlyozni.
