Az államfő természetesen visszaküldhet neki nem tetsző törvényeket a parlamentnek, de előbb-utóbb kénytelen eleget tenni a törvényhozás akaratának. Lehet az államfő szókimondó, tehet felháborító és megnevettető kijelentéseket is, kritizálhatja saját kormányát, de ezek a megnyilvánulási formák végeredményben semmit sem érnek. Az ország politikai és gazdasági irányvonalát voltaképpen nem befolyásolja.
Másrészt Ausztria sorsa már a tegnapi elnökválasztástól függetlenül eldőlt. Hívhatják az államfőt Alexander Van der Bellennek, hívhatják Norbert Hofernek – a lényegen semmit sem változtat. Ausztriában ugyanis gyakorlatilag megbukott a második világháború óta tartó, a jobb- és baloldal nagykoalícióira épülő politikai rendszer. Az osztrákok egy új korszak hajnalához érkeztek. Az eddigi éra végét mi sem bizonyítja jobban, mint az elnökválasztás áprilisi első fordulójának az eredménye: az Ausztriát 1945 óta uraló két párt, a szociáldemokraták és a jobboldali Néppárt államfőjelöltjei a szavazatok összesen 22,4 százalékát szerezték meg.
Hárman is megelőzték őket. A jóléti állam és a gazdasági stabilitás letéteményesei, a mindig megbízható SPÖ és ÖVP kudarcot vallott. A két év múlva sorra kerülő parlamenti választásokon pedig – az elmúlt évtizedek hagyományaival ellentétben – nem tudnak majd ketten nagykoalíciót alkotni.
Hiába Ausztria a világ egyik leggazdagabb állama, hiába sikeresek a vállalatai, hiába csúsznak le boldogan a külföldi turisták az Alpok sípályáin, hiába jár pontosan a villamos, hiába finom a Sacher-torta. A jólét és a stabilitás relatív. Amikor a korábbi teljes foglalkoztatottsághoz képest egy-két százalékponttal nő a munkanélküliség aránya, amikor a nyugdíjak nem növekednek az elvárt mértékben, amikor egyre több, németül nem beszélő idegen költözik a környékre, amikor az osztrák átlagpolgár úgy érzi, a hatalomban lévők már nem az ő érdekeiket képviselik, akkor óhatatlanul változásra törekszik és a változásra szavaz.
A nyíltan euroszkeptikus és bevándorlásellenes Szabadságpárt és annak korábbi vezetője, Jörg Haider az Európai Unió páriái voltak. Ausztria ellen diplomáciai büntetőintézkedéseket vezettek be, amiért az FPÖ 2000-ben a kormánykoalíció tagja lett. Tizenhat év alatt azonban sok minden megváltozott: az FPÖ ma Ausztria legnépszerűbb pártja, régóta 35 százalékos támogatottságnak örvend. S az a tény, hogy a párt államfőjelöltjére nem csupán az FPÖ szavazóbázisa, hanem a választópolgárok fele hajlandó voksolni, azt bizonyítja: az EU-, migráns-, rendszer- és globalizáció-ellenes jelszavak Ausztriában és Európában is elfogadott politikai kampányüzenetekké váltak.
A vasárnapi osztrák elnökválasztásnak nem az eredménye volt a fontos. Az osztrák elnökválasztás az Európában és a nyugati világban megmutatkozó tendencia miatt érdekes. Néhány évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választják, Marine Le Pen a hatalom közelébe kerül, egy migránsellenes párt válik a harmadik legnagyobb erővé Németországban, s az eurózóna, a schengeni rendszer, illetve az EU szétesése sem elképzelhetetlen.
A világ drasztikus változásokon megy keresztül. A nyugati civilizáció vezetői azonban továbbra is úgy tesznek, mintha semmi se történt volna. Alexander Van der Bellen hamarosan beköltözik a Hofburgba, s minden bizonnyal nagyon udvarias lesz, EU-konform és politikailag korrekt. Alexander Van der Bellen nevét többé nem fogjuk hallani. Az EU-, migráns-, rendszer- és globalizációellenes jelszavakat annál inkább.
