Nincs igaza a FIFA elnökének. Nem az oroszországi volt minden idők legjobb futball-világbajnoksága, de ettől még jár a balsaja szpasziba a rendezőknek.
Talán nem szerencsés sztereotípiákkal leegyszerűsíteni az egyes nemzetekről alkotott képet, inkább a személyes tapasztalatokból érdemes levonni következtetéseket. Oroszországot a mai napig furcsa, magyar lélekkel nehezen felfogható belső ellentmondás feszíti: a máig ható birodalmi tudat mellett gyermeki ártatlansággal vágyja a nemzetközi elismerést, és a futball-világbajnokság alatt megkapta azt, amit akart.
A világ Oroszországra figyelt, a posztszovjet blokk ura bizonyított, Vlagyimir Putyin elégedetten fogadhatja a gratulációkat. Minden rendben, néha túlságosan is szigorú rendben zajlott, de az vesse rá az első követ az oroszokra, aki a folyamatos terrorfenyegetettségben nem vezényli ki rendőrök százait az utcára, nem üzemeltet detektoros kapukat a szurkolói zónák bejáratánál, és a tavalyi csecsen támadás után nem motozza meg a metróba igyekvő utasokat. A látogatók belátták, ennek így, ilyen erőltetett menetben kellett történnie. Oroszország és vendégei különös harmóniában éltek az elmúlt egy hónapban.
De ebből nem következik, hogy a 2018-as lett volna minden idők legjobb világbajnoksága. Továbbra is megosztja az embereket a videóbíró alkalmazása, az egyenes kieséses szakaszban csak ritkán láttunk kiemelkedően magas színvonalú mérkőzéseket.
A csúcsfutballt továbbra is Európában és Dél-Amerikában játsszák. Hiába költ fejlesztésre irgalmatlan összegeket a FIFA, még a legjobb 16 közé sem jutott egyetlen afrikai válogatott sem. Ázsiát is csak egy ország, Japán képviselte az egyenes kieséses szakaszban.
A világbajnokságon végképp eltűntek a dél-amerikai és az európai stílus között húzódó határok. Ez aligha lephet meg bárkit is, régi gyakorlat, hogy a legjobb dél-amerikai játékosok jönnek át Európába, és nem fordítva. Az Európában szocializálódott brazil, argentin vagy uruguayi labdarúgók európaivá válnak, ugyanabba az uniformizált rendszerbe tagozódnak, ami mellesleg nem segíti az ösztönös zsenik felbukkanását.
Ez is lehet az oka, hogy az idei vb-n nem robbant be olyan különös tehetség, mint négy éve a kolumbiai James Rodríguez. Az idei sztárokat, Luka Modricot, Antoine Griezmannt, Kylian Mbappét, Eden Hazard-t vagy Kevin De Bruynét a vb előtt is ismertük Európa topbajnokságaiból és a Bajnokok Ligájából. Tudtuk, mire képesek.
Az oroszországi világbajnokság mégis korszakhatár a futballban. Négy év múlva egy szánalmas kísérletnek köszönhetően a sportág történetében először télen rendezik a vb-t. Katarban ugyanis novemberben és decemberben lesz elviselhető a meleg.
Még ennél is komolyabb fenyegetés a labdarúgásra nézve a 2026-os torna. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös rendezésű világbajnokságán az eddigi 32 helyett már 48 csapat vesz részt. A létszámbővítés relatív vesztese Európa, amely az eddigi 13 helyett 16 országot delegál a vb-re, míg Afrika további négy kvótát kapott, így nyolc év múlva már 9 csapatot indíthat.
Csak a rend kedvéért: 1950 óta mindig volt európai csapat a döntőben, és idén még a legjobb 16 közé sem jutott afrikai. Lehet, hogy teljesül a FIFA álma, és utcabált rendeznek Maliban, ha az ország megszerzi első gólját a vb-n – mondjuk – Panama ellen, de legyen bármilyen volumenű a futballfejlesztés, a felhígult mezőny miatt csökken a színvonal, tehát újabb napokat, heteket (?) kell majd várnunk, mire „elkezdődik” a világbajnokság.
2030 még messze van, az illem úgy kívánná, ha az 1930-as rendező, Uruguay látná vendégül – kiegészülve néhány dél-amerikai országgal – a vb válogatottjait a centenáriumon, mind a negyvennyolcat.
Visszasírja még a világ Európát, a 32 csapatot és az oroszországi egy hónapot!
