Aláírásgyűjtést indít az MSZP a fizetésük növeléséért – hallom az egyik kereskedelmi rádió reggeli hírműsorában. A hírolvasónak fel sem tűnt a nyelvbotlás – a szocialisták tudniillik a fizetések emeléséért kampányolnak –, de valójában lehet, hogy így helyes és igaz a hír. A szocik ma már saját túlélésükért küzdenek, saját anyagi egzisztenciájukért marakodnak, s politikájuk, belső harcaik leginkább arról szólnak, ki lesz az a néhány szerencsés, aki 2018-ban parlamenti képviselői fizetéshez juthat. Már ha egyáltalán akad majd ilyen, mert a párt tagjai közül többen már abban sem bíznak, hogy egyáltalán sikerül az ötszázalékos küszöböt átugraniuk majd. Sokan attól rettegnek (persze az ellenoldalon meg ebben reménykednek), hogy éppen úgy megsemmisülhet a hazai baloldal, ahogyan a lengyeleknél. Nem is alaptalan ez a félelem, hiszen a 2010-es választási veresége óta lényegében megszűnt politikai tényező lenni a magyarországi baloldal. Az egykor nagy és erős MSZP helyén egyre-másra szaporodó törpepártok próbálnak olyat mondani, amivel legalább a hírekbe bekerülhetnek, de még ez is ritkán sikerül nekik. Olyan témát pedig végképp nem találtak, ami a választópolgárok többségének az érdeklődését is felkeltette volna.
Így aztán az MSZP szombati kongresszusa baljós előjelekkel kezdődött, többen valamiféle robbanásra számítottak előzetesen, lázadásra a párt tökéletesen alkalmatlan elnöke ellen. Ez utóbbi jellemzést már nem csak a kívülállók vallják magukénak, a párton belül is egyre erősebben ellenérzésekkel tekintenek Tóbiásra. „Arra a következtetésre jutottam, hogy a mostani országos vezetésünk nem alkalmas arra, hogy ezt a pártot a jelenlegi helyzetéből kimozdítsa. (…) Nem értitek a párt jelenlegi működését, helyzetét, jövőbeni lehetőségeit” – írja például egy nyilvánosságra került levélben a Bács-Kiskun megyei elnök.
Ehhez képest a kongresszus legnagyobb figyelmet keltő eseménye az volt, hogy egy ideig úgy tűnt, a megszokott szegfűs logót egy egyszerű felkiáltójelre cserélték, de aztán kiderült, marad a szegfű, a felkiáltójel csak a már említett béremeléses kampány jelképe. A párt vezetőin egyébként úgy látszott, azt hiszik, ezzel az aláírásgyűjtéssel most megfogták az Isten lábát, özönleni fognak hozzájuk a népek, és készen is látják a Fidesz 2018-as vereségét. Azonban érdemes lenne ezzel még várni. Az MSZP számtalan aláírásgyűjtésbe belekezdett az elmúlt években, az élelmiszerek áfájának csökkentésétől kezdve a vasárnapi boltzár elleni tiltakozásig. Egyik sem jött össze, mint ahogyan egyébként a többi kis párt hasonló kezdeményezései is kudarcba fulladtak. A napokban épp a DK-s Gyurcsány jelentette be valami nyakatekert ürügyet felhozva, hogy ők is felhagynak a menekültkvóták melletti aláírásgyűjtéssel, nyilván rájöttek, hogy még a saját párttársaik sem támogatják őket ebben.
Természetesen nincs ember, aki tiltakozna amiatt, hogy magasabb fizetésért dolgozzon. Az már más kérdés, hogy az MSZP-nek akkor sem hiszik el egy szavát sem az emberek, ha kérdez. És persze mindenkiben rögtön felmerül a kérdés: kormányzásuk nyolc évében vajon miért nem tetszettek a most annyira óhajtott szintre emelni a béreket? Egyébként meg nyilván az egész akció egy humbug, bármennyi aláírást összegyűjtenek, senkit nem kötelez semmire, maximum majd Tóbiás lobogtatja a papírlapokat, hogy lám, ők az emberek érdekében politizálnak. Sebaj. Az emberek többsége, bármit is ír alá, tudja, hogy naivitás a legtöbb szakmában és munkahelyen egyszeri ötvenszázalékos béremelést remélni.
Az MSZP elnöke mérföldkőnek, egy új korszak kezdetének nevezte szombati kongresszusukat. Ha megnézzük azt az ívet, amit a szocialisták az egykori állampárt vagyonának „megöröklésén” keresztül, az MSZP-hez méltóan rossz hírű Köztársaság téri pártszékháztól a mostani rezidenciájukig – egy körúti bérház kis sufnija – befutottak, valóban egy új korszak kezdetének lehetünk tanúi. A baloldal betegsége a végstádiumába lépett.
