Győzelmet aratott a szocialisták népszavazási kísérlete a vasárnapi boltzár ügyében, s ezzel az MSZP hatalmasat bukott. Nagyobbat, mint első pillantásra látszik: elvesztették ugyanis az egyetlen politikai témájukat, amit hat év alatt nagy nehezen kiizzadtak magukból, és aminek még jelentős társadalmi támogatottsága is volt. Ám mielőtt ezt kifejteném, néhány mondat az előzményekről.
Keresztény vagyok, de a vasárnapi boltzárat kezdettől szuicid kormányzati akciónak tartottam. Mint olyasvalaki, aki ezért a kormányért haragszik, nem ellene: tisztán láttam, hogy a kereszténydemokrata koalíciós partnernek tett nagyvonalú fideszes gesztus több kárt okoz a belpolitikai színtéren, mint amennyi hasznot hajt. Megértem a KDNP eltökélt küzdelmét, hogy legalább néhány szimbolikus kérdésben egyedi, összetéveszthetetlen arcélt szeretne felskiccelni magának, de igazán választhatott volna e célra kevésbé ingoványos témát is. (Kitüntethetné például magát a korrupció és az offshore-lovagok elleni könyörtelen harcban.) Ismerem a bibliai passzust, hogy a vasárnapot (eredetileg szombatot) megszenteld – de hetente járok templomba, így pontosan érzékelem, hogy többen vannak a falain kívül, mint belül.
Vajon miért érdeke egy demokrata (tehát parlamenti többségre törő) erőnek, hogy a kisebbség érdekeit érvényesítse a többségével szemben? Miért akarja magára haragítani a karácsonyi–húsvéti hívőket, a vallástalan szimpatizánsokat? Hangsúlyozom, nem kardinális kérdésben: nem olyanban, hogy szerepeljen-e a kereszténység mint pillér az európai alkotmányban. A „templom vagy pláza” szembeállítás radikálisainak hangja elnyomta a „templom és pláza” megengedés mérsékelt bölcsességét. Nagy baj is lehetett volna belőle, ha az Orbán Viktor vezette kormánytöbbségben – mint ahogy ezt egy hete ezeken a hasábokon reklamáltam – nincs meg a korrekció, a józan belátás képessége. Annak a felismerése, hogy ezt a dolgot (akár a netadót) nem sikerült elmagyarázni az embereknek, s ha még sikerült volna is, nem volt reális esély elfogadtatni velük. Ami pedig most retirálásnak látszik, az később lehet majd a győzelemhez vezető taktikai manőver.
A magasztos elvek és a többség (szintén legitim) akarata csapott össze, és az utóbbi győzött. Ez is elv – úgy hívják: többségi demokrácia.
Nem tudom, a szocialisták látják-e: a Fidesz paradox módon a visszavonulásával húzta ki alóluk a szőnyeget. Szerintem látják. Máskülönben Tóbiás József pártelnök nem triumfálna olyan nekikeseredve: minden cseppecskét megpróbálva kifacsarni a pirruszi győzelem savanykás gyümölcséből. Nem azonnali mattot kaptak, de már sejthető a végjáték. Amit ráadásul siettetnek is: úgy döntöttek, végigcsinálják a népszavazósdit. Csakhogy a „háromigenes” népszavazás (már megint egy arcátlan politikai plágium!) háromlábú széke alól kirúgták az egyik lábat, kétlábú szék pedig sem a mesében, sem a fizikában nem létezik.
Hogy gondolják hát ezt a folytatást? A földügyet nyilván a Gőgös-klán erőltette, a bérplafon pedig hamisítatlan populista adalék, ráadásul Orbán megunt fegyverét próbálják Orbán ellen fordítani. Nincs többé világos képlet, nincs fekete-fehér világkép, ahol a küzdő felek jókra és rosszakra oszthatók.
Bozótharcban pedig – s ezt számtalanszor bizonyította – a Fidesz jobb az ellenfeleinél. Képes érdemben belemenni a részletekbe: most például abba, hogy a szocik ragaszkodása korábbi rögeszméjükhöz, hogy mindent vissza kell csinálni boltzárügyben, rosszabb helyzetet hozna létre, mint a kormánypárti, parlamenten belüli elintézési mód. Az MSZP a boltzár ellenzőit már aligha lesz képes mozgósítani az urnák elé, hiszen ez a harc immár tárgytalan; viszont maga ellen hangolja a kereskedelmi alkalmazottak tömegét, amely a vasárnapi pótlékot immár szerzett jognak tekinti, és sérelemként élné meg a referendum által követelt tabula rasát.
Nemcsak az egyetlen téma van hát oda: a boltzárból számukra még boltzárka is lehet.