A baloldali politikának mindig is a szíve egyik csücske volt a szegénység. Amikor kormányoztak, igyekeztek minél több szegényt „csinálni”, hogy aztán ellenzékben számonkérhessék ellenfeleiktől, mit tettek azzal a sok millió (itt a baloldal mond egy olyan nagy számot, ami tő maga sem hiszi el) nincstelen honfitársunkkal,. A baloldalnak szüksége van a szegénységre, mint egy falat kenyérre. Ha ismernék, Ratkó József egyik verssorát mantráznák minduntalan: Szegénység, maradj még velünk! Az éhezőket mindig elő lehet venni, lehet rájuk hivatkozni, számon lehet kérni őket a kormányon. Különösen ha egyébként egyetlen értelmes gondolat sem fordul meg a baloldali fejekben.
Hogy Magyarországon létezik szegénység, senki sem tagadja. Hogy lehetnek még éhező gyerekek, kétségtelen tény. És az is kétségtelen tény, hogy a szegénység nem 2010-ben ütötte fel a fejét az országban, egy csapásra a Fidesz választási győzelmét követően. Sőt! A 2002-től 2010-ig regnáló szocialista kormányok, hagyományaikhoz hűen, rengeteget tettek azért, hogy velünk maradjon a szegénység. De nemcsak azzal ártottak, amit tettek, hanem mulasztásos bűnt is elkövettek: a kisujjukat sem mozdították a legelesettebbekért, amikor jött a baj, a 2008-as gazdasági válság. „2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érte állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen. Ilyen ország nem volt még egy. […] Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély.” Ezeket a sokat idézett mondatokat Ferge Zsuzsa mondta ez év elején, pedig ha valaki, ő tudja, mit beszél szegénységügyben. Olyannyira, hogy a 2010 előtti baloldali kormányok alatt kidolgozta például a Nemzeti szegénységellenes programot, amire 2006-ban Gyurcsány Ferenc nyolcvanmilliárd forintot ígért. Tudják, mi lett belőle? Semmi. Ezt is maga a neves szociológus vallotta be később egy interjúban. „Gyurcsány néha fellángol, majd lelohad” – ezzel indokolta Ferge a program kudarcát. Mindez persze csak azért érdekes, mert a baloldali pártok (s érdekes módon hozzájuk csatlakozott most a Jobbik is) újra a szegénység felszámolása, a gyermekéhezés megszüntetése miatt kampányolnak. A célokkal természetesen mindenki egyetért. Amíg egyetlenegy éhező gyerek is van ebben az országban, amiért felelősök vagyunk mindannyian, senki sem alhat teljesen nyugodtan. A mindennapi kenyér gondja mellett minden más eltörpül: szabadság, demokrácia, jogok stb. „Ha nem élhet mindenki elemi félelmektől mentes életet, az alkotmányos jogok csak üres ígéretek, s ami rosszabb, a szabadság cinikus látszatai” – írja Ralf Dahrendorf A modern társadalmi konfliktus című könyvében. Azonban ahogyan a szegénység sem egy csapásra keletkezett, megszüntetni sem lehet egyetlen tollvonással. Ugyan a kommunizmus ezt ígérte, de ahol uralomra jutottak a kommunisták, ott nem a szegénységet, hanem inkább az embereket irtották.
Hogy az Orbán-kormány eleget tett-e a szegénység ellen, azon lehet vitatkozni. Nyilván mindig lehetne jobban és még többet cselekedni. De az vitathatatlan, hogy a legkiszolgáltatottabbaknak, a gyerekeknek ma már nem kell éhezniük. Azoknak legalábbis, akiket a szülők elvisznek az óvodába, iskolába. Az ingyenes étkezés az óvodáskortól kezdve lényegében minden gyereknek jár, naponta négyszer, és ez valószínűleg jobb módszer, mintha segélyként a szülőknek adnák ezt a pénzmennyiséget. Így legalább biztosan étel lesz a gyerek előtt, hiszen már hároméves kortól kötelező óvodába járni, a többi között éppen azért, hogy ne maradjon éhen.
A baloldalnak persze jogában áll azzal kampányolni, amivel akar. Csak ilyen múlttal a hátuk mögött nem túl elegáns. Figyelmükbe ajánlanám a már idézett Ratkó-verset, amelyben ezt is olvashatjuk: „s ne hagyd, hogy piros pénzt ragasszon/homlokunkra a szégyentelenség…”