Akárhogy is magasodunk fölébe vagy bújunk alá, ide-oda tekergetve a nyakunkat, soha nem látjuk egyszerre a földgömb minden pontját. Egy anekdota szerint egy szilveszteri bulin egy német és egy japán azon vitatkozik, mi volt a legfontosabb a világban az 1989-es évben. – Természetesen a berlini fal leomlása. Ez volt a kelet-közép-európai rendszerváltások kezdete – vágja rá a német. – Mit hordasz itt össze? – vörösödik el a japán. – Természetesen Hirohito halála volt a legnagyobb esemény! Vége lett a földkerekségen az istencsászárságnak!
Amikor a szilveszteri pezsgőspoharat letéve 2019 eseményeit vesszük sorra, óhatatlanul a saját látószögünkből szemléljük a földgömböt. Tegyük ezért első helyre a májusi európai választásokat. – Mi az az Európai Parlament? Semmi hatalma nincsen – mondja George Friedman, az egyik legeredetibb stratégiai gondolkodó a Figyelőnek adott interjúban. Friedman okos ember, de amerikai. Mi nem vagyunk amerikaiak, a magyar és az európai politika szálai nehezen kibogozhatóan érnek össze.
Nemcsak az EP leendő összetétele múlik a választások eredményén, hanem a következő Európai Bizottságé is, a kifutómodellként is feltűnően szószátyár Jean-Claude Juncker utódlása. A nyárra alakulhat ki az a mozgástér, amelyben Magyarországnak az elkövetkező években politizálnia kell Európában. A kormány megalapozott reményei szerint a jobboldali erők megerősödésével párhuzamosan csökkenő nyomás mellett, egy átalakuló, az átlagpolgárok gondolkodásához visszataláló Európában dolgozhat tovább. Az ellenzék a nyomás fennmaradásában, sőt fokozódásában, a Brüsszel és Budapest közötti konfrontációban bízik, abban reménykedve: az Orbán-kormány húzza a rövidebbet.
Nem lehetünk közömbösek a határainkon túl élő magyarok életét érintő ügyekben, legyen szó a szülőföldjükön élőkről vagy a külföldre költözve dolgozókról, tanulókról. Az európai politika az óévről visszamaradt első számú elvarratlan szála, egyben a polgárokkal szembeni súlyos adóssága a brexittel kapcsolatos bizonytalanság. Most London térfelén pattog a labda. 2019 sorsdöntő évnek ígérkezik abból a szempontból (is), hogy milyen feltételekkel mehet végbe ez a példa nélküli történelmi kísérlet, az EU elhagyása. A ma még érvényes menetrend szerint az Egyesült Királyság három hónap múlva már nem lesz politikai közösségünk része.
A következő hetekben végre talán megszülető döntések nemcsak a briteket, de európaiak millióit, köztük kint élő vagy oda készülő magyarok százezreit is érintik. Választások is sorra követik egymást az új évben. Az ukrán elnöki megméretésen számunkra a győztes személyénél is fontosabb lesz az idén, hogyan érintik ennek a Nyugat és Kelet között vívódó országnak a sok szempontból nyugtalanító folyamatai a kárpátaljai magyarságot. Hasonló okokból fokozottan figyeljük majd a romániai választásokat. A lengyelországiakat pedig azért, mert Varsó a legszorosabb EU-szövetségesünk.
Nem lehet teljes e kitekintő a világ, illetve Európa legfontosabb országa nélkül. Az amerikai és a német politika egy-egy kisebb mozzanatának nagyobb jelentősége lehet, mint számos kormányváltásnak másutt. A tengerentúlon az a fő kérdés, hogy Donald Trump második félidejéhez érkező elnöksége mennyire bírja az egyre fokozódó nyomást. Berlinben pedig az, meddig tartható Angela Merkel kancellársága, és egy esetleges kormányváltás milyen hatással lesz a kapcsolatainkra.
– Rosszabbak voltak 2018 világpolitikai fejleményei, mint a 2017-es évé, de még mindig jobbak, mint amilyenek 2019-ben várhatók – zárta e hasábokon pár nappal ezelőtti évértékelőjét Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Legyünk optimistábbak! Rajtunk is múlik, jó évünk lesz-e.
