Mint minden évben, idén is elindul egy nagyobb tömeg Horvátországba, hogy a magyar ember számára felfoghatatlan csodaként kezelt tengerben fürödjön, megcsodálja a pulai amfiteátrumot, s az élményeket Karlovackóval öblítse le.
Az élelmesebbje az autópályán megáll valahol, s vesz a boltban ebből a fajta sörből, mivel úgy olcsóbb, majd rácsodálkozik, hogy itt van a régi Károlyváros, ha itt lefordulnánk a pályáról, ott volna ennek a sörnek a hazája.
De ami nekünk kósza gondolat, az számos ember számára az élet maga. Akik ott élnek, Károlyvárosban s környékén. Azok, akik most kóstolnak bele a sör túlkomlózott változatába, amely végtelenül keserűvé teszi az egyébként annyira kiváló italt.
Horvátországban ugyanis megjelent a migránsáradat második hulláma, azok, akik vállalják a boszniai hegyeket, s Horvátországon, majd Szlovénián át jutnak Ausztriába, esetleg Olaszországba. Egy sokkal nehezebb helyzetben levő csoportról van szó, mint 2015-ben, hiszen a kontinens túlnyomó részén, köztük a felsorolt államokban is jelentősen megcsappant azok száma, akik a háború elől menekülő szerencsétleneket látja az újonnan érkezettekben.
Horvátország pedig épp akkor szembesül a problémával, amikor kezdődik a szezon, neki pedig rendőrökre van szüksége, akik a turistákra vigyáznak. A kimutatások szerint a rendőrök egyike-másika nem hajlandó vásárra vinni a bőrét, és inkább Nyugat-Európába távozik, a hadsereg kivezénylése a boszniai határra pedig egyelőre nem történt meg.
Persze lehet, hogy az újonnan felfedezett, alternatív balkáni útvonal elleni közös fellépés megvalósul, és a zárt határokon megjelennek a katonák Boszniában, Montenegróban, Horvátországban is.
A cél viszont nem ez lenne. Pontosan az ellenkező irányba halad a kontinens, mint amerre kellene. A hadsereg felvonultatása a határon iszonyú pénzt emészt fel, olyan országoktól, amelyek egyébként se dúskálnak anyagiakban, így feltételezhetően benyújtják a számlát azoknak, akiknek puha alfelét védik.
Brüsszel pedig nem biztos, hogy fizetne ezért a lépésért, legalábbis nem így, hogy egyáltalán nincs rendezve még gyakorlati szempontból sem, miképp lehet kezelni a legújabb hullámot.
A politikai részt pedig még nem is érintettük, a nagy kérdést, hogy akkor mit kell kezdeni az érkezőkkel, kinek a feladata integrálni őket, ki adjon nekik enni, miféle országok feletti mechanizmus eredményezné azt, hogy mindenki boldog legyen.
Magyarország álláspontja az, ahogy eddig is, hogy a migrációt meg kell állítani. Előbb-utóbb feltehetően eljut a kontinens teljes egésze erre a felismerésre, de addig még sok katona és rendőr fogja átkozni a lassú és körülményes brüsszeli bürokratákat, a teszetosza kormányokat, a lehetetlen körülményeket, amiért őt ilyen helyzetbe hozták, s a hazát kell védenie egy ismeretlen, fegyvertelen, arctalan tömeggel szemben, amelyre nem a szurony a valódi megoldás.
Az EU pedig eltakarja a szemét, mondván, meg fogja oldani az erős és innovatív államok közössége a problémát, hiszen mindig mindent megold, és különben is, ez a Balkán, az meg mindig puskaporos hordó, nem sok közünk van hozzá.
Márpedig van. Stabil Balkán nélkül az EU védtelen dél felől, az ilyen lassúság pedig aláássa az unió iránti bizalmat is. Horvátország és Szlovénia sokkal fontosabb építőkockája a 28 tagú szervezetnek, mint azt Brüsszelben hinnék.
Arról pedig nem is beszélve, hogy meglehetősen sok embernek konkrétan a hazája. Nekik nem külföld, nem megálló az autópályán, és nem csak a sör miatt fontos.