Amikor 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 pontját a wittenbergi templom kapujára, maga sem gondolhatta, hogy egy új egyház alapjait veti meg.
Az Ágoston-rendi szerzetes pusztán saját egyházát szerette volna jó irányba befolyásolni, megreformálni, felhíva a figyelmet a visszaélésekre. Azt pedig végképp nem álmodhatta, hogy félezer év elteltével tézisei, amelyek a haszonlesés, a korrupció, az elanyagiasodás, a kapzsiság száműzésére irányultak, mit sem vesztenek időszerűségükből. Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Az idők változnak, s változunk mi is velük – tartja a latin bölcsesség.
Ám mintha az élet megcáfolná a mondás igazságát, mert a Luther által kipellengérezett negatívumokkal éppúgy szembe kell néznünk és fel kell vennünk a harcot most, mint annak idején. A reformáció atyja nem csupán új egyházat alapított, de tanai közvetett módon megújulásra, a hétköznapi emberek felé fordulásra késztették a katolikus egyházat is. A reformáció viharos gyorsaságú elterjedését azonban főként annak köszönhette, hogy magából az életből akarta kiűzni az alakoskodást, a jóra való restséget, a hazugságot, a pénz mindent elöntő hatalmát. Magyarán az élet kereteit szabta újra, amire a tömegek már régóta szomjúhoztak.
Ma szinte pontról pontra ugyanazok a gondjaink itt Európában, mint amikkel félezer évvel ezelőtti eleinknek gyűlt meg a baja. Legfeljebb ma nem búcsúcédulákat árusítanak, hanem eszméket üresítenek ki, európai, humanista értékeket forgatnak ki valódi tartalmukból cinikus módon, és még fennhéjázó, farizeus kioktatásokat is csapnak éppen azok, akik ezeket a bűnöket nap mint nap elkövetik.
Miként az oszmán által megtámadott, gőgössé vált öreg földrészen a katolikus egyház irányítói, a mai kontinentális felső vezetők is mindenhatónak képzelik magukat és lenézik, arctalan masszaként kezelik az önálló akarattal, egyéniséggel rendelkező nemzeteket, polgárokat. Miért volna csupán az korrupció, ha nagy összegek cserélnek suba alatt, törvénytelenül gazdát?
Az is az, ha nem a valódi értékek mentén politizálnak a tisztségviselők, helyette előnyökért, pozíciókért mindent megtesznek a kulisszák mögötti háttérszponzorok érdekében. Ha nem azokért tevékenykednek, akiknek a szolgálatára felesküdtek. Ha a jót üldözik, büntetik és a rosszat, az idegen érdekeket támogatják. Ne feledjük, a korrupció szó szerint romlást jelent, ami tágabb fogalom, mint amit a mai kommersz interpretációk sugallanak. Márpedig az emberiség romlását a reformáció állította meg. Nekünk, a mai utódoknak pedig nem lehet más választásunk, mint hogy a lutheri következetességgel, szeretettel, ám kérlelhetetlenséggel a mételyező, pusztító romlásnak parancsoljunk megálljt a jelenlegi európai porondon.
Nekünk, magyaroknak is üzent Luther Márton. 1541-ben, Buda eleste után éneket írt II. Lajos özvegyének, Mária királynénak, amely úgy kezdődik: „Tarts meg Urunk szent igédben”, majd azzal folytatódik: „Végy erőt ellenséginken…”. Luther pontosan tudta, milyen heroikus küzdelemre kényszerül Magyarország.
Ötszáz év távlatából is a mai magyarsághoz szólónak érezhetjük sorait. Mert az evangélikus egyház alapítója nemcsak a szív, hanem a racionalitás apostola is volt: felismerte az iszlám veszélyt. Gáncs Péter lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: úgy tekintett erre a terjeszkedésre, mint amin keresztül az Isten rá akar ébreszteni bennünket arra, becsüljük meg értékeinket.
Az evangélikus püspök emlékeztetett: a tordai országgyűlés azzal, hogy 1568-ban egyenrangúként ismerte el a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius egyházat, jóval megelőzte a korát.
Ennek az ökumenének a jegyében vihetjük tovább azt a reformátori, újító, mégis hagyománytisztelő szellemiséget, amit őseink jelöltek ki számunkra hazánk és Európa védelmében.
