Általában népszerűek az összeesküvés-elméletek. Nagy előnyük az ilyen teóriáknak, hogy készítőjük elrugaszkodhat tértől, időtől, s szabadjára engedheti képzeletét. Különféle tényekből különféle következtetéseket vonhat le, s végül egészen vad végeredményre is juthat.
Sajátos összeesküvés-elmélet kiindulópontját adhatja például, hogy egyes nyugati hatalmi tényezők egységesíteni szeretnék az uniós adószabályokat. Egy efféle törekvésnek akár az is lehet a mozgatórugója, hogy a szóban forgó nyugati hatalmi tényezők megunták saját multinacionális vállalataik gyárépítési gyakorlatát. Nevezetesen azt, hogy a nemzetközi cégek nem nézik anyaországuk vezetőinek politikai érdekeit, inkább a profitot, a gördülő dollárokat és eurókat szeretnénk számlálni, így üzemeiket olyan helyeken építik fel, ahol alacsonyabb az adó és a munkaerőért sem kell annyit fizetni.
Logikus megoldás tehát az adóverseny megszüntetése: az unióban minden ország ugyanolyan vagy hasonló adókat vessen ki, s máris nem éri meg annyira a nagyvállalatoknak a termelést Kelet-Közép-Európába, például Szlovákiába, Lengyelországba vagy történetesen az adóverseny bizonyos részeiben élen járó Magyarországra költöztetni. Probléma megoldva. Ha pedig valamelyik dolgozni és felzárkózni akaró tagállamban elégedetlenkedni kezdenének emiatt, jöhet a jól bevált recept: fenyegetés az uniós pénzek elvonásával, vitanap az Európai Parlamentben, s annak terjesztése úton-útfélen, hogy az érintett ország – demokratikus szabályok szerint megválasztott – vezetői szélsőségesek, Európa-ellenesek és egyébként is diktatúrára törnek.
Persze bárki az összeesküvés-elmélet készítőjének szegezhetné a nyilvánvaló kérdést: minek akarnának maguknak még több gyárat egyes nyugati hatalmi tényezők, ha országukban már így sincsen elég munkás? A teória kieszelőjének nem kellene kétségbeesnie, a válaszra ugyanis akárki rájöhet, aki az elmúlt két évben akárcsak egy híradót is megnézett. Európában százezerszám várnak sorsukra a migrációs hullámmal érkezett észak-afrikaiak és ázsiaiak, elosztásukra pedig már meg is van a mechanizmus. Az az apróság pedig, hogy bizonyos tagállamok – élükön Magyarországgal és Szlovákiával – ezt bíróság előtt megtámadták, tulajdonképpen lényegtelen.
De hogy is lesz munkása egyes nyugati hatalmaknak akkor, ha a migránsokat az unió több mint két tucat országába küldik szerteszét?
– A jövevényeket – mondhatná az összeesküvés-elmélet fabrikálója – nyilván minden államban megpróbálnák kiképezni a hatóságok, megismertetnék az érintetteket az európai kultúra néhány alapvetésével, bizonyos szakmák fontosabb tudnivalóival és az angol – vagy a német – nyelvvel. Azok a migránsok, akik hajlandók dolgozni és beilleszkedni, így pár hónap, egy-két év alatt kellő rutint szerezhetnek.
Ezek az emberek azonban biztosan nem maradnának abban az országban, ahová Brüsszel irányította őket, s ahol a képesítést megszerezték: a nagyobb fizetés és a magasabb életszínvonal ígéretével elcsábítanák őket egyes nyugati hatalmak, s azokban a gyárakban kínálnának számukra munkát, amelyek az uniós adóverseny korlátozása, letörése miatt éppen ott nyíltak meg. Másképpen nem is történhetne a mozgás és a munkavállalás szabadságát minden körülmények között garantáló Európai Unióban.
– Egyes nyugati országokban így üzem és képzett, olcsóbb munkaerő is lenne, másutt pedig csak azok a migránsok maradnának, akiket nem lehet kezelni, akik semmiképpen sem akarnak az európai viszonyokhoz alkalmazkodni – summázhatná gondolatmenetének lényegét az egyszeri teóriafaragó.
Az összeesküvés-elméletekben az a jó, hogy a logikus elemeket bárki egymás mellé rakosgathatja, a rögvalóság aprócska, ám gyakran fontos részletei bátran figyelmen kívül hagyhatók.
Az összeesküvés-elméleteknek azonban van egy rossz, mi több, kellemetlen vonásuk is: az, hogy néha lerántják a leplet mások terveiről, s így a valóságról.