Ha kicsit odafigyelnek a valódi nép valódi hangjára, azt fogják tapasztalni, hogy az embereknek elegük van a különböző alternatív kerekasztalok, homályos akciócsoportok, Tanítanék és egyéb farizeus mozgalmacskák keltette káoszból. Intő jel lehet számukra, hogy már az egyórás, iskolák előtti reggeli engedetlenségi akciójukat is meglepően nagy érdektelenség övezte.
Ha más nem, többek között a Szülők Országos Szövetségének közleménye el kellene hogy gondolkodtassa őket: vajon nem a társadalommal kellene szót érteniük, mielőtt teljesen lejáratják magukat? Mert azt nemcsak a szülők, hanem az egész közvélemény nehezményezi, hogy a különböző csoportosulások, követelésekre szakosodott – szocialista? – brigádok liánszerű ponthálózatában, radikális szövegtengerében, sztrájk- és egyéb felhívásaiban egyre kevésbé lehet eligazodni. A szülők azt kérdik: „Kettészakadt a pedagógusok érdekvédelmi mozgalma? A szülők nem tudják, hogy mit támogassanak, a sztrájkot és a tüntetést egyszerre szervező 12 pontos pedagógusmozgalmat április 15-én, vagy a pedagógus-sztrájkbizottság 25 pontos követelését április 20-án?” Azt is írják: „Pedagógusok vitatkoznak a pedagógusokkal a szülők háta mögött. Az egyik pedagóguscsoport tüntetésre, állampolgári engedetlenségre szervezi a tagjait, a másik pedagóguscsoport sztrájkbizottsága megegyezett munkaadójával az elégséges szolgáltatások biztosításáról.” Felróják: nem kérdezték meg viszont a gyermekek neveléséért, taníttatásáért elsősorban felelős szülőket, ők mit tekintenek elégséges szolgáltatásnak, elégedettek-e a tanári munka minőségével.
Mindezt azért idéztük, mert mint cseppben a tenger, benne van az egész problémakomplexum veleje. Hogy itt a szülők és gyerekek véleménye számít a legkevésbé, hisz csak útban vannak – miként a régi rendszerben – a szocialista, haladó embertípus előállításában. Végeredményben azon megy a méltatlan huzavona, ki gyakorolja a fennhatóságot a jövő generációk eszmei fejlődése felett. Mert azt vallják: akié az ifjúság, azé a jövő is. És ehhez a maguk gyártotta privilégiumhoz az internacionalista brancsbaloldal úgy ragaszkodik, mint Marx A tőkéhez.
De van más is, amihez mindenáron ragaszkodnak: a zavarosság. Nem melléktermék, hanem az egyik cél, hogy ne ismerjék ki magukat a viszonyaikban, követeléseikben az emberek. Pont pont, követelés követelés hátán. Nem ismerős ez a helyzet valahonnan?
Akinek Gyurcsány Ferenc katasztrófakormányzása rémlik fel, az nem politikai hipochonder. Emlékezhetünk: a 2006-os nemzetverető állt elő újabb és újabb pontokkal, programokkal, hogy a szövevényszerű dzsumbujban élő ember ne ismerje ki magát. Ebből a szempontból tehát mindegy, mi a tartalma a pontoknak – hisz nem is ezekről van szó, hanem a kormány megroppantásáról s az emberek megneveléséről: hogy tudják, milyen nehéz sorsuk lesz, ha egy követ fújnak a népellenség reakciós kabinettel.
Ne legyünk persze igazságtalanok: a szakszervezetek egy része még részt vesz a Köznevelési Kerekasztal tárgyalásain. Ha van bennük felelősségérzet, végiggondolják, mit veszíthetnek, ha lejáratják a pedagógus szót. Galló Istvánné, a PSZ feje 2006-ban még a gyermekek jogait előbbre valónak tartotta, mint a sztrájkot – így nem is vettek részt benne. Hogy miért más a véleménye most, mint akkor, arra ma már nem tud vagy nem akar emlékezni. Pedig jó volna. Mielőtt a gyerekek és szülők kezdik el majd bojkottálni a nevelésre méltatlanná vált tanárokat. És ha ez bekövetkezik, az tovább fog tartani, mint a PDSZ által szervezett mai kétórás figyelmeztető sztrájk.