Bizton állíthatjuk, az esemény súlya akkora, hogy még az is várakozással tekint elé, aki egyébként „be van oltva” sport ellen. A mai világban ráadásul elugrani sem lehet a hivatalos és közösségi médiumokból kéretlenül ránk ömlő hírek elől, legfeljebb egy remete lehet tájékozatlan azt illetően, mi történik (vagy nem történik) innen tízezer kilométerre.
Normális esetben a helyszín és az esemény varázsa csodás élményeket, a jelentősége pedig rengeteg munkát ígérne (utóbbi biztosan meg is lesz), de amikor valaki megtudja, hová megyek tudósítani, az „egészséges irigység” mellett az aggódás is kicsendül a szavaiból. Soroljam?
Zikavírus és egyéb kórok, terrorveszély, szennyezett víz, közlekedési káosz, félkész olimpiai falu, elégtelen közbiztonság, ingatag politikai helyzet… Erről szól ma minden, az olvasottság–nézettség–kattintásszám körforgásában nincs az a szenzációhajhász cím, elrettentő videó, ami meg ne jelenne Rio témájában.
Pedig alapvetően minden rendben. A létesítmények elkészültek, a sportolók edzenek, a wifi működik, a transzferbuszok közlekednek, az idő kellemes. Mindezeket már kint tartózkodó kollégáimtól tudom, akik nem a csádi hírügynökségtől vették át az információt, hanem a saját bőrükön tapasztalták. Nyilván a szúnyogcsípést is, de mivel felszerelkeztek riasztóval, nincs gond. Ha nem iszunk a csapból és a Guanabara-öböl koszos vizéből, jó eséllyel megúszhatjuk a hascsikarást is, s még ott a széntabletta. Amennyiben lemásoltuk az útlevelünket, regisztráltunk a konzuli szolgálatnál, kisebbre vettük a bankkártyás készpénzfelvételi limitünket, s kevés bankót hordunk a zsebünkben, akár egy zsebtolvajlást, rablást is közepes kárral megúszhatunk. Az ilyen élményből táplálkozó riportot azért kihagynám… Különben sem kell bemenni a favelákba, hajnali háromkor a Bérkocsis utcából is nehéz távozni némi atrocitás elszenvedése nélkül.
Egyébként mire van ott a 85 ezer rendfenntartó és több száz fős nemzetközi terrorelhárító kontingens? 2014-ben Brazília gond nélkül lebonyolította a labdarúgó-világbajnokságot, pedig a biztosítás a kontinensnyi országban szétszórt stadionok miatt összehasonlíthatatlanul nehezebb volt, mint most, egy jól koncentrált helyszínen. A vb-t megjárt kollégám nagy megkönnyebbülésemre arról számolt be, hogy két éve egyetlen percre sem érezte magát veszélyben, pedig utazott ide-oda, meglátogatott helyi piacokat, strandokat.
Két olimpiai tapasztalatom Pekingből és Londonból is azt mondatja velem, az olimpia szervezési szempontból hasonló sztenderdek alapján egy kaptafára megy, szinte csak akarattal lehet elrontani.
A szűken vett sporteseménnyel kapcsolatban is akadnak zavaró tényezők, az oroszok világpolitikai erővonalakat feltáró felemás kizárása például bő témát ad a világsajtónak. Sajnos a doppingból nekünk, magyaroknak is jutott, a kajakosügyek senkinek sem hiányoztak, csak reménykedhetünk, hogy nem roppan bele zászlóshajónak számító sportágunk. Amely az ötkarikás játékok végén szerepel majd, az elején az úszás lehet húzóágazatunk. Nyugodtan számon kérhetik majd rajtam (ha már Hosszú Katinkán nem lehet, mert ő nem ígért érmeket), de van egy olyan érzésem, már most szombaton, az olimpia első hivatalos „munkanapján” születik magyar diadal.
Ám nem ez a legfontosabb. A riói embereket cariocának nevezik, ami indián nyelven azt jelenti: fehér ember háza, de utal a helyiek kedvességére, vidámságára, a könnyed életstílusra és a szórakozásra. Ha minden baljós előjel ellenére inkább ebből jut nekünk, résztvevőknek a gondok, bajok helyett, már nem töltöttük az időnket hiába a földkerekség egyik legcsodásabb szegletében.
