Érvénytelen a népszavazás, vereséget szenvedett a kormányoldal, személy szerint természetesen Orbán Viktor – szajkózza az ellenzék. Ami önmagában képtelenség, vereséget szenvedni ugyanis csak valakivel szemben lehet, ellenzéki győztest pedig még nagyítóval sem lehetne találni a porondon. A politikai küzdőtér persze speciális, itt az eredmény nem mindig beszél önmagáért, azt meg – pontosabban ki – lehet magyarázni; a szakértők csúfos kudarcból két bővített mondattal szemrebbenés nélkül gyártanak győzelmet. A népszavazásról is megszületett az ítélet: Orbán Viktor öngólt rúgott. Halkan jegyezzük meg, öngólt sem lehet pusztán a magunk kárára rúgni: az ellenfelet jutalmazzuk vele. Ha pedig úgy áll a helyzet, hogy a kormány csak veszíthet, de nincs, aki nyerjen, az ellenzékre nézve ez a legrosszabb szereposztás, mert azt jelenti: a politikai tér egyszereplős, ellenzék lényegében nem is létezik. Évekkel ezelőtt a baloldalon ezt úgy hangoztatták önmagukat magasztalva: nincs alternatíva.
Ha valamikor, hát most aztán tényleg ez a helyzet. A referendumról tartott parlamenti vita még kevesebb kétséget hagyott efelől, mint a 98,32 kontra 1,68 százalék. A miniszterelnök úgy oktatta politikai ellenfeleit, mint tanár a megszeppent nebulót. A megfékezhetetlen lejtmenetben lecsúszó MSZP-t nagyvonalúan már nem is karikírozta, inkább megértéséről biztosította, türelmesen megkérve komoly, de tarthatatlan álláspontjának felülvizsgálatára, a kétkulacsos politikába fulladó Jobbikot viszont – a pártelnököt évek ezelőtti, már-már feledésbe merült, de a jelenben különösen kínosan csengő véleményével („az iszlám az emberiség egyetlen reménye”) szembesítve – kérlelhetetlenül felültette a brüsszeli vonatra. Az volt a vereség mindennél beszédesebb beismerése, ahogy Vona Gábor arcára ráfagyott a mosoly az Országgyűlésben. A népszavazás belpolitikára gyakorolt hatására igazán fölösleges több szót vesztegetni.
Kétségtelenül sokkal izgalmasabb, mire megyünk a 3 307 109 nem szavazattal Brüsszelben. Hiba lenne egyetlen „Badarság…”-gal lesöpörni Török Gábor politológus lapunkban is idézett véleményét: „A nemek elsöprő többsége ellenére az egymondatos hír a világ minden táján nem lehet más, mint az érvénytelenség, és ez az eredeti szándékkal ellentétesen nem erősíti, hanem gyengíti a magyar politikát és a magyar kormányfőt.” Ám mielőtt ennek súlyos következményeit latolgatnánk, tegyük fel a kérdést a másik irányból. Mi történt volna, ha a népszavazás 50,01 vagy akár 80 százalékos részvétel mellett érvényesnek bizonyul? Lemond az Európai Bizottság, feloszlatja magát az Európai Parlament, a luxemburgi külügyminiszter dísztáviratban gratulál Orbán Viktornak, a Balkánon tartózkodó valamennyi bevándorló fogja a sátorfáját, s hazaindul? Dehogy.
Mire nyugvópontra jutna a magyar népszavazás ügye, már más esemény tematizálja az európai migránspolitikát. Ha már a parlamentben elhangzott a történelmi párhuzam: a mohácsi csatavesztésből – ami pedig aztán vereség volt a javából – még az sem következett egyenesen, hogy Budát átjátsszák török kézre, nemhogy a százötven éves uralom.
Nemzedékünk azt hihette, hogy a rendszerváltozással letudta történelmi küldetését, onnantól kezdve már mindenkinek csak az a dolga, hogy felnevelje a gyerekeit, vagy öntudatos szingliként megvalósítsa önmagát. Aztán hirtelen ránk szakadt a történelem. A magyar népszavazás végeredménye az európai migránspolitika megkerülhetetlen sarokpontja, de önmagában nem ír át semmit. A tudathasadásos Európában hiba lenne villámgyőzelemről álmodni, már az is siker, ha nem szenvedünk vereséget.
