A Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa beárazta a gyalázatot. Több mint tíz évvel a 2006 őszén történtek után két főrendőrt sikerült jogerősen elítélni. Gergényi Péter volt budapesti főkapitány elöljárói intézkedés elmulasztása miatt négyszázezer forint pénzbüntetést kénytelen fizetni, míg Mittó Gábornak, a tévészékház egykori helyszínbiztosítási parancsnokának a megrováson túl kétszázezer forint bűnügyi költséget is le kell rónia. Ennyi.
Ennyit érnek az elszenvedett, sokszor maradandó testi és lelki sérülések, a kilőtt szemek, az eltört bordák, a kardlaptól elszenvedett hurkák a háton, a rémület, a döbbenet, a soha be nem gyógyuló sebek. A rendőröké, a gyanútlan járókelőké, a békés ünneplőké. Mindazoké, akik áldozatává váltak az akkori hatalom felelőtlenségének, a hozzáértés kínzó hiányának vagy szándékos elhanyagolásának, a gőgös arroganciának és a szemérmetlen hazugságáradatnak. Feltehetően többet kaptak azok a bérbalhézók, akiket saját állításuk szerint gempáért, piszkos pénzért vegyítettek az őszödi beszédtől felháborodott tömegbe, és akiknek többé már soha meg nem ismerhető megbízói most nyilván röhögnek a markukba. Négy kiló, ők így mondják. Ennyi a büntetés egy nemzet megalázásáért.
Sovány vigasz, hogy az a Gyurcsány Ferenc, akit a 2006 őszét vizsgáló parlamenti albizottság 2010-ben született jelentése az események egyértelmű politikai felelősének nevezett meg, nagyon úgy tűnik, még sokáig kénytelen fizetni a politikai árát akkori böszmeségének. Mára a baloldalon is minimálisra fogyatkozott feltétlen híveinek száma, egykori elvtársai se lenyelni, se kiköpni nem tudják, csak egyre rosszabb állapotban, egyre reménytelenebbül cipelik súlyos örökségét, ami lassan maga alá temeti az egész levitézlett garnitúrát.
De ezzel együtt a magyar társadalom többsége szenved ma is 2006 őszének hatásaitól, a felelősök bűnbánatának és vezeklésének elmaradásáért, ami nélkül nem lehetséges megbocsátás. Bármennyire is próbáljuk szeretni Gréczy Zsolt nevű felebarátunkat, ha ő a szóban forgó ítéletet képes volt úgy kommentálni Gyurcsány szócsöveként, hogy a rendőrök tették a dolgukat, megakadályoztak egy Orbán és a Fidesz által szervezett puccskísérletet, és a pénzbüntetés is túlzás, az is csak a jelenlegi rezsim nyomásgyakorlásának a következménye.
Sajnos, ezekkel az emberekkel, akik még sót is szórnak a feltépett sebekbe, nem fog menni semmilyen együttműködés.
Mint ahogy nehéz elfogadtatni a gyalázattól máig szenvedő emberekkel azt is, hogy Magyarországon a jogszolgáltatás igen gyakran nagy ívben tesz az igazságra. Miközben egyfolytában azt halljuk az ellenzék oldaláról, hogy a rendőrség Orbán magánhadserege, az ügyészség kézivezérelt, a bíróságok pedig függetlenek ugyan, de félelemből idomulnak a kormány elvárásaihoz, addig a legnagyobb társadalmi érdeklődést kiváltó ügyekben rendre fölháborító ítéletek születnek.
Az egész igazságügyi rendszer megítélésére vet rendkívül rossz fényt, ha a nyomozó szervezetek évekig tartó aktatologatása nem képes annyi bizonyítékot sem feltárni, ami egy nyamvadt vádemeléshez szükséges, ha az ügyészség a nagy nehezen összetákolt vádat képtelen úgy megfogalmazni, hogy ne dőljön össze az első tárgyaláson, a bírók pedig bemenekülnek a tényállás fedezékébe az igazság keresésének gyötrelmei elől.
A kormánypártok szavazói, de lényegében az összes jóérzésű magyar ember reménykedve és joggal várta 2010 után a valódi elszámoltatást, ami jogi értelemben is felelősségre vonta volna az ország tönkretevőit. Négy kiló. Ennyi a büntetés az egyik legsúlyosabb ügyben. Valami nagyon nagy baj van abban az országban, ahol ez megtörténhet.