Közismert, hogy az ENSZ alapvető emberi joggá akarja tenni a migrációt, s ezek a jogok lassan az univerzumhoz válnak hasonlóvá, amely az ősrobbanás óta folyamatosan tágul. Mindez persze önmagában nem volna ördögtől való, ha indokolt lenne.
Ezzel szemben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ New Yorkban zajló közgyűlésén karakánul kimondta, hogy a migráció nem alapvető jog, Magyarország ezt nem támogatja. És nem is szabad azzá tenni, hiszen ez csak ösztönözné az elvándorlás folyamatát, további hullámokat indítana meg, a biztonsági kockázatokról nem is beszélve. És ne legyenek kétségeink, ezek a hullámok leginkább Európa partjait mosnák.
Ha a migrációt beemelnék az alapvető emberi jogok közé, lényegében több tíz és száz millió ember korlátlan beözönlését szentesítenék, és minden nemzetközi fórumon pellengérre állítanák azokat az államokat, amelyek szembeszegülnének a legújabb globális divatokkal. Pedig a népvándorlások kora kismiska lenne ahhoz képest, ami ezután következne.
A globalizáció teljesen új szakaszába lépnénk, amelyben egész populációk cserélnének helyet: az elvándorló országok elöregedett társadalmai idővel megszűnnének létezni, a fiatal nemzedékek pedig már máshol gyökereznének meg. És így tovább.
Mert ha milliók hagynák el a szülőföldjüket a jobb, zsírosabb élet reményében, akkor sok ország gazdasági és demográfiai stabilitása is megrendülne. És az ilyenfajta összeomlás szélén álló államokért nem kell Ázsiáig vagy Afrikáig elmenni, sem a Jelenések könyvét felütni. Elég, ha csak a szomszédban nézünk körül.
Romániából például négymillió ember hiányzik. 2007 óta lényegében Románia lakosságának 20 százaléka vándorolt ki az országból, leginkább Spanyolországba, Olaszországba, Németországba, Angliába és Írországba. Különben 2007-ben volt a mélypont: akkor több mint félmillióan hagyták el az országot, és ezzel a teljesítménnyel Szíria után Románia vált a legnagyobb kibocsátóországgá.
És nehéz is vagy alig lehetne összevetni a kettőt: Szíria egy háború sújtotta ország, ahol ha nem is egy virágzó, de egy szárba szökő társadalmat tiportak el pár évvel ezelőtt. Romániát nem sújtotta háború. Mégis majdnem annyian szedték a sátorfát, mint egy polgárháború által lángba borított közel-keleti államból. Öröm az ürömben, hogy ez alig érinti a romániai magyar népességet. Az 1989-es forradalom, a barbár bányászjárások és a magyarellenes fekete márciusként elhíresült pogrom óta béke honol Romániában.
A hazai ellenzék és az ellenzéki sajtó berkeiben bezzegországgá előléptetett Romániában évente drágulnak a közművek – főleg a gáz –, az élelmiszerek, az állami fizetések versenyképtelenek. Persze nekünk, magyaroknak London lett az új Bukarest (ez utóbbiról a múlt század elején az a hír járta, hogy Budapest után a második legnagyobb magyar város). Az ellenzék pedig gátlástalanul felhasználja a külföldön munkát vállaló magyarokat arra, hogy szidja a kormányt, pedig Magyarország jól áll a kelet-közép-európai térségben. Főleg Romániához képest.
Aki Romániában jár, láthatja, a falvak elöregedtek és kiürültek. Nem csoda, hiszen főleg a fiatalok hagyták és hagyják el az országot, leginkább a 25 és 45 év közötti korosztály.
Spanyolországban már van olyan település, ahol román a polgármester. Az illető története pedig Hollywoodba kívánkozik: olívabogyó-szedőből küzdötte fel magát a társadalmi uborkafán. Ahogy Olaszországban is vannak román negyedek, városrészek, és ezeknek az embereknek eszük ágában sincs valaha is hazatérni. Ők ott meggyökereztek.
Jelenleg 19 és fél millióan élnek Romániában, és az ENSZ egyik előrejelzése 2050-re 14 és fél milliós lakosságot jósolt az országnak. Ha az EU-n belül is ilyen társadalmi és gazdasági következményei lehetnek a migrációnak, mi történne, ha az egész világban az ehhez való jog lenne az irányadó?