Talán már a tengeren túl sem emlékeznek sokan az Egyesült Államok ötödik elnökének külpolitikai alaptézisére, amely Monroe-elvként vált a történelem részévé. A jelenkor eseményei újra és újra azt a meggyőződést erősítik az emberben, hogy mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha Amerika hű maradt volna James Monroe 1823-ban közzétett doktrínájához. Ennek lényege, hogy az Egyesült Államok távol tartja magát az európai államok belső ügyeitől, elismeri a status quót, az akkorra kialakult gyarmati rendszert, és ugyanezt elvárja az „öreg kontinens” országaitól is. Ez egyfajta semlegességet is jelentett, amihez egészen az első világháborúig hű maradt a Fehér Ház mindenkori vezetése.
Az utóbbi években ezzel szöges ellentétben áll az Egyesült Államok külpolitikai stratégiája, amiben jelentős szerepet játszik egy bizonyos magyar származású dollármilliárdos spekuláns. Az amerikai demokratákat pénzelő Soros György és az általa ihletett és finanszírozott civil szervezetek részben az üzletembernek a nemzetállamok lebontását célzó ideáját, másrészt az USA külpolitikai érdekeit szolgálják a világ minden pontján.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű kezdeményezés szintén Soros Györgyék fedőszerve. Az együttműködéshez csatlakozó államok látszólag a korrupció felszámolására tesznek erőfeszítéseket, valójában azonban később akaratlanul is az Egyesült Államok informális nyomásgyakorló szervezeteinek befolyása alá kerülnek. Magyarország 2012-ben csatlakozott a kezdetben jó szándékúnak látszó programhoz, a napokban azonban kilépett a tagállamok közül.
A döntést a külügyi tárca azzal indokolta, hogy a szervezet elferdíti a tényeket, és a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett egyes országok megleckéztetésének terepévé vált. A kilépés hírére természetesen össztűz zúdult a kormányra, az ellenzék a korrupció elleni küzdelmet kérte számon, mintha fogalmuk sem lenne a kezdeményezés valódi céljairól és mozgatórugóiról.
Amerikai elemzők is bírálták korábban a Nyílt Kormányzati Együttműködést, rávilágítva annak működésére. Szerintük a kezdeményezés valójában egy kártékony vírushoz hasonló. A csatlakozó kormányoknak négy kiemelt területen (például az adózási rendszer átláthatósága, az információ elérhetősége) bizonyos objektív mutatóknak kell megfelelniük. A folyamatot persze Soroshoz kötődő „független szakértők” bírálják el, pontozzák, és az eredmények alapján felszólíthatják a nemzeti kormányokat a szükséges lépések végrehajtására.
Az amerikai befolyásolási kísérleteket már az előző kormányzati ciklusban is tapasztalhatta a magyar kormány és az igazságszolgáltatás szervei. Az Egyesült Államok külképviselete 2010 után trükkös módon statisztikai adatszolgáltatás címén kért információkat a Legfőbb Ügyészségtől, főként szocialista politikusok ellen folyamatban lévő eljárások részleteiről. Még Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztostól is adatokat kértek a nagykövetség munkatársai korrupciógyanús ügyekről, például Gyurcsány Ferencnek a sukorói kaszinóberuházásban játszott szerepéről.
A legfrissebb és nem kevésbé arcátlan eset a napokban történt, amikor gyakorlatilag kétségbe vonták egy független állam független bírósága ítéletének jogosságát. Azt követelik, hogy civil szervezetek bevonásával vizsgálják ki a terrorcselekmény vádjával első fokon tíz évre ítélt röszkei zavargó Ahmed H. ügyét.
Éppen itt volt az ideje, hogy kilépjünk a Nyílt Kormányzati Együttműködésből, de még ennél is fontosabb esemény volt Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson. Bízhatunk abban, hogy ha nem is tér vissza az USA a Monroe-doktrínához, de megszabadulva a Soros-demokrata vírustól nem alattvalóként és pusztán befolyási övezetként kezeli majd hazánkat a Fehér Ház.
