Szombat éjfélkor új időszámítás kezdődött a Nyugat-Európába vágyó bevándorlók életében. Miután megszületett pénteken a régen várt török–uniós megállapodás, az európai álom kergetésére alig harminc óra maradt. Bevándorlók ezrei kaptak az alkalmon, hogy – akár életük kockáztatásával is – eljussanak az öreg kontinensre. Ennyi maradt hátra a lopott időből, amit az uniós vezetők Törökország kívánságainak lesésével, a migránsok pedig az Égei-szigetvilág meghódításával töltöttek.
Hirtelen kisimult arcok és fellélegző diplomaták lepték el péntek késő délután a brüsszeli folyosókat. Harmadszori nekifutásra, de elkészült a migrációs megállapodás a törökökkel. Már megszokhattuk, hogy a csúcstalálkozók után próbálják eladni a készülő vagy elkészült alkut, azonban most valóban van ok az optimizmusra. Történelmi jelentőségű egyezség született – nyilatkozta a mindig mosolygós török kormányfő. A megállapodás képessé teheti Európát a migrációs krízis kezelésére – fogalmazott Angela Merkel, a válság európai főszereplője.
A magyar diplomácia szintén elérte célját az egyezséggel, hiába fenyegetett sokáig a kötelező betelepítés terve, Brüsszelben is belátták, hogy nem lehet belegázolni a tagállami szuverenitásba. Ahogy azt Orbán Viktor magyar kormányfő is rengetegszer hangoztatta: meg kell védenünk Európa határait. Bár közel egy évbe telt, a felállított kerítések és elutasított kvóták után győzött az egykor nacionalistának és különutasnak bélyegzett álláspont. Európa esélyt kapott a migrációs hullám csökkentésére. Ugyanis a tömeges bevándorlás teljes, rövid időn belül történő megállítása képtelenség. Ebből a szempontból a kétnapos csúcs alatt kiharcolt egyezség valóban a legtöbb, amit az unió vezetése elérhetett.
A cél egyértelmű: egy átfogó migrációs művelettel szisztematikusan vissza kell fordítani az illegális úton Európába érkezőket. Több mint egymillió menedékkérő és négyezer fős hullámsír kellett a vízválasztó döntéshez. Arról nem is beszélve, hogy a török bazárrá alakult tárgyalások során az Európai Unió a saját maga által bebetonozott értékeket adta fel. Valljuk be, a kényszerhelyzetben egyetlen uniós vezetőtől sem volt elvárható, hogy majd Ahmet Davutoglu szemére veti a sajtószabadság és emberi jogok törökországi helyzetét.
A törökök ezzel tisztában voltak, Brüsszel hiába nyújtotta a kisujját, Ankarának a karja kellett. A vízummentesség távoli reményével, a költségvetési fejezet megnyitásával és az első hárommilliárd euróval távoztak a csúcsról. Ennek ellenére nincs okunk panaszra, mert végre konkrét lépések történtek a válság megoldására. Huszonnyolc tagállam vezetői, köztük a nyitott határok politikájához eddig makacsul ragaszkodó Angela Merkel mondta ki, hogy nem éri meg beszökni a schengeni övezetbe, mert a nemzetközi védelemre nem jogosultakat kivétel nélkül visszafordítja a közösség. Innentől fogva nincs más választásunk, mint bízni abban, hogy az Égei-tenger másik oldalán tartózkodó milliókhoz eljut az üzenet.
A már tettre kész unió a migrációs alkun kívül egy másik ajándékot is kapott. Alig pár kilométerre a tárgyalótermektől, a menekültügyi kompromisszum megszületésével szinte egyszerre kapták el a párizsi merényletsorozat kitervelőjét. Véletlen lenne, hogy ugyanabban az órában jött a lehetőség, hogy az utóbbi év két drámájának a végére is pontot tegyünk? Szorosan összefüggő kihívásokról van szó, Salah Abdeslamnak legalább három társa is a migrációs hullámmal érkezett Európába, a bandavezér Abdelhamid Abaaoud pedig azzal dicsekedett, hogy Belgium és Szíria között átjáróházként használta Európát. Úgy, ahogy a párizsi merénylők körül elfogyott a levegő, bízzunk benne, hogy a modern kori népvándorlás ideje is lejárt.
