Könnyen meglehet, hogy rácáfol Magyarország az IMF októberi borús előrejelzésére, ami nem is az első alkalom lenne. Ki ne emlékezne arra, hogy a 2010-es választások után az új kormány a valutaalap receptjétől gyökeresen eltérő utat választott a csődközelben lévő gazdaság talpra állítására. Sokszor és sokan kérdőjelezték meg azt a politikát, amelynek lényege dióhéjban: hiányt csökkenteni és növekedni.
Az úgynevezett unortodox intézkedéseknek köszönhetően azonban ez a bravúr sikerült. Kiderült, hogy nemcsak a magyar lakosság és cégek megadóztatásával lehet egyensúlyba hozni a költségvetést, hanem eredményeket hozhat az is, ha az aránytalan előnyöket élvező ágazatokat bevonják a közteherviselésbe, illetve a jövedelmekből átcsoportosítanak a középosztály és a belföldi gazdaság javára.
Újabban a nemzetközi szervezetnél úgy látják, hogy a régiós országok közül hazánknak a legrosszabbak a növekedési kilátásai erre az évre. Magyarországon szerintük mindössze 2 százalékkal bővülhet a GDP, miközben Szlovéniában 2,3, Csehországban 2,5, Szlovákiában 3,4, Lengyelországban 3,1 százalékot jeleznek előre. Úgy tűnik, Washingtonban nem tanultak az eddigiekből. Nem akarják észrevenni, hogy a prognózisoknál lényegesen alacsonyabb szinten alakul a költségvetés hiánya, ami megteremti a fedezetet akár már idén is további növekedésösztönző intézkedésekre. A kormánynál a hírek szerint már készülnek is a tervek erre.
A másik nagyágyú, amellyel már az MNB megy harcba, a hitelezés élénkítésén keresztül fejti ki hatását. A jegybank épp csütörtökön számolt be róla, hogy hazai fizetőeszközben 60 milliárd forinttal nagyobb keretet biztosít a pénzintézeteknek annak érdekében, hogy minél több vállalkozó juthasson finanszírozáshoz, s így gyarapodhasson. A növekedési hitelprogram jelenleg is futó harmadik szakasza eddig már csaknem 35 ezer hazai kis és közepes cégnek segített álmai megvalósításában. Sok apró üzlet sikere pedig ahhoz járulhat hozzá – ez a folyamat már látható is –, hogy több adóbevétel érkezzen a kasszába, fehéredjen a gazdaság és több pénz juthasson innovációra, oktatásra, egészségügyre. Ez a hétköznapi ember nyelvére lefordítva nem más, mint az ország álma.
Rendkívül fontos, hogy a jelenlegi jegybanki vezetés és a monetáris tanácstagok elődjeikkel szemben nagy hangsúlyt helyeznek a reálgazdaság felkarolására. Ez nem valami hókuszpókusz, hiszen törvényi kötelezettségüknek tesznek eleget: az inflációs cél veszélyeztetése nélkül támogatják a kormány gazdaságpolitikáját. Simor András volt MNB-elnök idejében, de akár időben előbbre is visszatekinthetünk, ez valahogy soha nem jött össze. Pedig a gazdaságnak korábban sem ártott volna a mankó.
A kétoldalú stimulusra azért is van nagy szükség ma Magyarországon, mert – ahogy az előre látható volt – az európai uniós pénzügyi ciklusok váltása, a pályázati pénzek csúszása miatt 2016-ban átmenetileg lassul a tavalyi 3,1 százalékos gazdasági bővülés, a kormány előrejelzése szerint 2,5 százalékra. Ez nem rossz teljesítmény, de a magyar növekedést „minden áron” 3 százalék körüli szinten kell tartani a magas államadósság miatt, hiszen csak ilyen ütemű bővülés mellett lehet a rátát érdemben csökkenteni. Az eladósodottság mérséklése a jelenlegi gazdaságpolitika egyik legfontosabb alapja, s ma már az IMF sem kérdőjelezi meg azt, hogy a kitűzött célok tarthatók. Könnyen előfordulhat, hogy a növekedéssel is így lesz, és a következő előrejelzésükben már nem 0,3 százalékponttal lefelé, hanem mondjuk 0,9 százalékponttal fölfelé módosítják a hazai adatot. Ezt most még nem tudhatjuk, de remélhetjük.