Drasztikus változásokra nem kell számítani a jövő évi európai parlamenti választásokon. Legalábbis ami a parlamenten belüli erőviszonyokat illeti. Bejutnak majd liberális pártok, szociáldemokraták, kommunisták, zöldek, radikális baloldaliak, a jobboldali térfélen konzervatívok, euroszkeptikusok, nacionalisták. Lesznek magukat konzervatív-kereszténynek hazudó liberálisok, szocialista bőrbe bújt globalisták. Színes lesz a paletta, az biztos.
A pártcsaládok összetétele sem fog feltétlenül sokat változni, ahogyan az általuk megszerzett mandátumok száma sem. Elég az egyes tagállamok jelenlegi politikai helyzetét, a közvélemény-kutatásokat megnézni, s látjuk, Németországban továbbra is az Angela Merkel vezette CDU a meghatározó erő, Svédországban a szociáldemokratáknak és a mérsékelt jobboldalnak együttesen sokkal több szavazója van, mint az általuk gyűlölt bevándorlásellenes Svéd Demokratáknak, Spanyolországban pedig még mindig négypárti küzdelem zajlik a baloldal és a jobboldal között.
A jövő évi európai parlamenti választások azonban nem a papíron létező erőviszonyok miatt lesznek érdekesek és fontosak Európa számára, hanem a kontinens jövőjét megalapozó korszellem miatt. Nem véletlenül írja manapság egyre több elemző, hogy az Európai Néppárt vezető politikusai nem tudnak hatni Orbán Viktorra és politikájára, hanem ennek ellenkezője történik: a magyar miniszterelnök és a Fidesz az, amelyik belülről változtatja meg az elméletileg keresztény, konzervatív erők gondolkodásmódját. Ma már nem tabutéma az illegális bevándorlás megállítása, a határok szigorú védelme, a multikulturalizmus hátrányainak beismerése.
A globalizáció és a népvándorlások korában az egész világon magára talált a szó szoros értelmében vett konzervativizmus. Az emberek számára fontos a szuverenitás, a nemzeti érdekek védelme, s egyre több európai politikus vallja ezt a filozófiát. Megkezdődött egy új korszak, amelyből kiragadhatunk néhány pillanatfelvételt: tüntetések Chemnitzben, kikötőkben veszteglő migránsmentő hajók, a szavannában bandukoló Angela Merkel. Igen, még a Willkommenskultur megalkotója is a bevándorlási válság megoldását keresi valahol Afrikában.
A balliberális, globalista erők azonban az új korszellemmel nem tudnak megbarátkozni, s egyre hevesebben, egyre alantasabb eszközökkel támadják mindazokat, akik nem hajlandóak azonosulni a nézeteikkel. Ha hihetünk a legújabb sajtóértesüléseknek, a támadássorozat élére Daniel Cohn-Bendit, a francia diáklázadások ikonja, egykori EP-képviselő, Magyarország egyik legelszántabb ellensége fog állni. Emmanuel Macron francia államfő ugyanis állítólag őt szemelte ki, hogy vezesse új európai pártcsaládja listáját az európai parlamenti választásokon.
Orbán Viktor nem véletlenül tartja Emmanuel Macront a globalista erők vezetőjének, hiszen a francia államfő átvette Angela Merkeltől
Európa megreformálójának szerepét: nagy dinamizmussal, személyes ambícióitól fűtve vágott bele Franciaország és Európa átalakításának, és – mint nemrég fogalmazott – szívesen lesz a „nacionalisták és a gyűlöletbeszéddel politizálók” legfőbb ellensége.
A jövő évi európai parlamenti választás a globalisták támadássorozatáról és az annak kivédésére tett erőfeszítésekről fog szólni. Kijelenthetjük, hogy az uniós választások történetében először nem a tagállamokon belüli aktuális belpolitikai ügyek határozzák meg, ki melyik pártra adja le a voksát.
Ezzel szemben az összes tagállam jövőjét meghatározó európai dimenzió lesz a mérvadó. Hogy Cohn-Bendit, a nagy hangerővel megáldott, hevesen gesztikuláló, sokak szemében megosztó politikus illeszkedik-e ebbe az új korszellembe, az más kérdés.
