Sportnyelven szólva meglehetősen erős kezdés jellemzi az őszi politikai szezon nyitányát. Semmi taktikázás, semmi erőbeosztás, minden szereplő azonnal az élre akar törni, mintha most vasárnap lennének a választások. Ahogy a kormányfő fogalmazott a parlament őszi ülésszakának első napján, a nyár folyamán elszaporodtak a miniszterelnök-jelöltek.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy van egy közös jellemzőjük: mindannyian a jövő emberei, egyikük sem a múlté. Vagy nem találnak semmi értékelhetőt a saját múltjukban, vagy le kell tagadniuk, mint Botka Lászlónak. Ráadásul mindannyian győzni fognak jövőre, mert valaki azt mondta nekik, hogy ők következnek. Durván neki is estek valamennyien az útjukban álló Orbán Viktornak, aki szelíden csak arra kérte őket, ne legyenek bármire képesek a pénzért és a hatalomért, majd a szemöldökcsipesznél komolyabb eszközökre hívta fel a szintén kormányzásra készülő Vona Gábor figyelmét.
Mindenesetre az a hír járja, hogy az Európai Unióban egyre elterjedtebb az a nézet, miszerint a közelmúltban is Orbán Viktor volt a jövő embere, aki nem csupán jó előre megérezte az illegális bevándorlás jelentette veszélyeket, hanem hatékonyan tett is ellenük valamit. Nem úgy, mint a teszetosza kritikusai, akik csak a magyar vezetés lejáratásában és fenyegetésében voltak aktívak. Az unásig szajkózott közös európai megoldásuk a mai napig csak egy senki által végre nem hajtott betelepítési kvótaelőírásban öltött satnya, magatehetetlen testet.
Rossz hír ez minden eljövendő kiválasztottnak Szél Bernadett-től Botka Lászlón át Vona Gáborig, hiszen az a kizárólag hazai fogyasztóknak szánt új keletű álláspontjuk a migráció kérdésében, hogy a kerítést nem kell lebontani, gyengécskének tűnik a kormányfő megfogalmazásával szemben, miszerint magyar Magyarországot és európai Európát akarunk. Ráadásul ellentmondanak a Soros-tervnek, amiből akár még bajuk is származhat, hiszen azoktól a brüsszeli politikusoktól várnak segítséget az Orbán-rezsim elsöpréséhez, akik bizonyíthatóan Soros kezéből esznek. Utóbbiak helyében segítene nekik a fene, ha még a kerítést is meghagynák…
Egyébként nagy a nyüzsgés a parlamenten kívüli pályákon is. Még föl sem ocsúdtunk a sokk alól, amit Gulyás Márton választójogi kezdeményezése okozott, máris itt parádézik előttünk Vágó Gábor aláírásgyűjtése a korrupciós bűncselekmények elévülésének ügyében. Gyanítom, hogy ebben a kérdésben még azok is a Fidesz újdonsült frakcióvezetőjével értenek inkább egyet, akik Orbán-fóbiájukból fakadóan sajnálták ugyan az ötmilliárdot a kvótanépszavazásra, de a kormány ellen szívesen vesznek részt bármilyen drága akcióban. Gulyás Gergely ugyanis azt javasolta, tessék benyújtani egy törvénymódosítást, és lehet tárgyalni az ügyről. A parlamenti pártok már le is csaptak a lehetőségre, mire Vágó politikai haszonszerzéssel vádolta meg őket. Mi lesz még itt tavaszig?
Közben Ron Werber, Saul Alinsky és Szrgya Popovics tanítványai vért izzadva próbálnak összehozni egy olyan megmozdulást, amivel kiprovokálhatnának maguk ellen némi erőszakot. Jól jönne egy kis verés, nem túl hosszú előállítás, hogy a saját oldalukra állítsa a közvéleményt. De egyelőre nem a hatalom, hanem az az ötven-száz ember válik rendre nevetségessé, aki még felül erőltetett kezdeményezéseiknek. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ilyen körülmények között a momentumos Fekete-Győr András is úgy érzi, kizárólag ők a jövő emberei, Raskó György nyilván csak a szabályt erősíti soraikban. A háttérben Schilling Árpád tűnődik a nemzetbiztonság kérdésein, és titokban jó darabokat rendezne inkább.
Szép játékra – sportnyelven szólva – a továbbiakban nem számíthatunk.
