Egy ideje azon tűnődöm, milyen lehet a karakteresebb ízű mosópor.
Nem mentek el teljesen otthonról, csak amikor lapunk nemrég kirobbantotta a mára közép-európai méretűvé dagadó botrányt, miszerint a multinacionális cégek jóval silányabb minőségű termékekkel árasztják el a magyar, a szlovák és a cseh piacot, mint a tőlünk nyugatabbra fekvő országokét, a Magyar Márkaszövetség megvilágosító erejű nyilatkozattal tette helyre provinciális gondolkodásomat.
Eszerint a magyarok köztudomásúan jobban kedvelik a karakteres, fűszeresebb ízeket, ne csodálkozzanak hát, ha egy adott termék az adott ország ízlésének megfelelően többféle kiszerelésben és ízesítéssel is forgalomba kerül. Mindamellett, hogy ez nem magyarázat a kisebb mennyiségre ugyanazért az árért, a kispórolt összetevőkre, az alacsonyabb tápértékre, afölött is szemet huny, hogy miközben természetesen az hergelte föl leginkább az embereket, hogy szemetet etetnek velünk, egyáltalán nem csak az élelmiszereknél jellemző a galád gyakorlat.
De rendben, mentális egyensúlyunk érdekében maradjunk az élelmiszereknél. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára azonnal ki is jelentette, hogy szigorúbb szabályozással kell biztosítani a megfelelő élelmiszer-minőséget az Európai Unióban, és ennek érdekében reméli, az érintett országok közös fellépése eredményre vezet majd.
Lássuk be, hiú remény volt ez azzal az unióval kapcsolatban, ahol már az a magyar döntés is kötelezettségszegési eljárást vont maga után, hogy a kiskereskedők alkalmazzanak egységes árrést a hazai és az importált élelmiszerek esetében, vagyis ne drágíthassák szándékosan a hazait. Ez természetesen diszkrimináció, szűklátókörűség, bezárkózó populizmus.
Nem úgy Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos álláspontja, aki szerint amíg a terméken szereplő releváns információk megfelelnek a valóságnak, nincs jogi alapja annak, hogy EU-s szinten kezeljék az összetevők eltérőségét. A vállalatoknak az a gyakorlata tehát, miszerint a különböző piacokra különböző minőségű terméket szállítanak, nem megelőzhető. A multi tehát azt csinál, amit akar, abba a tekintetes európai szervezeteknek nincsen beleszólásuk. Oldja meg mindenki úgy, ahogy tudja, hogy a társadalom ne zúgolódjon.
Más lesz a helyzet természetesen, ha a magyar, a cseh, a szlovák hatóságok megmérgelik magukat, és teszem azt, levetetik a polcokról annak a himpellérnek a zacskós levesét, aki abból a répát és a húsgombócot is kispórolta. Lesz akkor riadalom meg rikácsolás az áruk szabad áramlásának akadályozása, az európai értékeknek a nacionalista, protekcionista, ilyenista-olyanista felszámolása miatt.
És akkor majd azon is el lehet gondolkodni, miért van az, hogy amit szuverenitásuk védelme érdekében a nemzetállamok saját hatáskörben kívánnának tartani – mint például az adócsökkentés, a rezsicsökkentés vagy az illegális bevándorlók megfékezése –, azt rendre el akarja vitatni tőlük ez a megalomániás sóhivatal, amikor pedig valóban közös fellépésre lenne szükség egy nemzeteken átívelő galádság felszámolására, akkor az uborkagörbület-felelős széttárja a karját, és tudatos fogyasztói magatartásról röfög.
Utóbbit jobb híján egyébként érdemes megfontolni. A mosópornál nincs sok esélyünk, ugyanaz a hatóanyag hiányzik mindegyikből, bármilyen színű zacskót választunk is. De enni együnk egészséges hazait. A szemetet pedig hagyjuk ott a polcokon.
Most döbbenek rá, ahogy ezt írom, hogy még bojkottot sem kell hirdetnem, hiszen még soha nem vágytam se mogyoró nélküli Nutellára, se zacskós levesre.