Történelmi bukás egy történelmi korszakban. Ha válság van, akkor az ellen kell küzdeni, mindent megtenni, hogy az ország a lehető legkevésbé lássa kárát a külső viharoknak. Ehhez viszont stratégiai gondolkodás kell. Figyelni kell az ország helyzetére, a lakosságra, a külső veszélyekre, no meg a szomszédokra, akik ugyanazokkal a bajokkal küzdenek. Ausztria Magyarország mellett van, ezen változtatni nem lehet – pontosabban lehet, ezt nálunk senki se tudja jobban, hogyan kell ezt csinálni, vagyis inkább elszenvedni –, így érdemes észrevenni, hogy ahol valaha vasfüggöny volt, ott ma már nincs semmi. Egy országhatár, ide-oda ingázó munkavállalókkal, és egy lelkes fiatalemberekből álló tömeg, akik nem a Stephansdomot akarják megtekinteni. Ebben a helyzetben pedig a lehető legbutább megoldás elővenni a jól bevált nácikártyát, hogy nem sokkal később – láthatólag minden tervszerűség nélkül – a wilkommenskulturt felváltsa az ezerszer elátkozott kerítésépítés, mégpedig a lehető leggyengébb kommunikációs trükkökkel próbálva elmismásolni a valóságot.
Werner Faymann a pártért és személyes okokból is döntött a távozás mellett. Politikai jövője nincs, ahogy pártjának se nagyon, azok az idők elmúltak, amikor a jólét befogott minden szájat, és senki sem érdeklődött különösebben, hogy ki is ül a kancellári hivatalban. Ausztria így felkészül arra, hogy valamelyik radikális párt vegye át a kormányrudat, Faymann pedig addigra már leszámolt a személyes felelősségével, Ausztria gondja már nem nyomja a vállát, majd a többi régi káder valahogy megoldja a problémákat. Ha lenne benne ambíció, egyszer talán még vissza is térhetne, amolyan megmentőként, a recept ismert, láttunk már mi is ilyet. De valószínűtlen, hogy a kudarcot vallott kancellárban ennyire lobogna a tűz, vagy hogy ismeri-e egyáltalán ezt a szót. Esetleg onnan, hogy a tűzvédelmi tervet évente egyszer ki kell hirdetni a lakóközösségnek.
Faymann azonban nincs egyedül. Európa számos országát vezetik házmesterek, bürokrata gondolkodásmóddal, lelki szemeik előtt franciakockás füzettel, ahol mindig a megfelelő rubrikába tudják beírni a kiadásokat, illetve a bevételeket. De semmi ötlettel nem tudnak szolgálni, hogyan is kellene elirányítani a ladikot, ha az elkezdett sodródni. A hajótörést is szépen dokumentálnák, egyetlen hiba se volna a naplóban, csak épp lyukas lenne a hajó feneke és ömlene be a víz. Faymann és elvbarátai egyetlen döntést se tudnának meghozni, hiszen az a felelősség felvállalásával járna, inkább Brüsszelre, Berlinre, Párizsra, Londonra, Washingtonra, Moszkvára, Budapestre vagy a Holdra mutogatnának, akik miatt ilyen helyzetbe került a társaság. Ez a mentalitás teszi az Európai Uniót teszetoszává, lassúvá és szürkévé, civakodóvá és bénává. Ezért lehetetlenség megfogalmazni a közös értékeket és ezért nincs semmi esélye a karakteres álláspont kialakításának. Pedig Európa nem béna és nem szürke, csak ilyenné tette a se hús, se hal politika, ezért lett a szólás- és sajtószabadság földjén az öncenzúra általános, ezért veszítik el a szavaink eredeti jelentésüket, s ezért vált általánossá a nézet, hogy minden politikus alapvetően gazember.
Werner Faymann nem feltétlenül gazember. De nagyon rossz politikus.
