A show-nak folytatódnia kell. 2017-et írunk, a színház soha nem volt a világtörténelem során ennyire kiterjedt és életszagú, nem volt ennyi fontos szereplő egyszerre a színpadon. Néhány nap, és eljön a csúcspont, beiktatják Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé, addig fél Hollywood eret vág magán, hogy valahogy kibírja a tragédiát súlyosabb vértolulás nélkül, és legkésőbb huszadikáig mindannyian leszámolnak egykori demokratikus képzelgéseikkel. Trump egy hisztérikus, megosztott ország elnöke lesz, s ebből akar újra nagyot, hatalmast csinálni, ha már Obama nyolc éve alatt ez a hatalom megtanult kicsi lenni. Kicsit a maga képére formálni az országot, kicsit nyersebbé, kicsit pökhendivé, de erőssé és magabiztossá tenni, hogy ne kelljen örökösen magyarázkodni minden egyes lépést követően. Egy New York-i üzletember stílusában.
Ez pedig emberfüggő. Donald Trump nem politikus, hanem befektető, nem diplomata, hanem pénzember. Nem csak a kapcsolatrendszere hiányzik a nagy pártok környékén, de nem is akar úgy beszélni, ahogy ők szoktak. Nem csomagolja bársonyba a szavait, mert nem ért hozzá, hanem felépíti az üzleti tervét, s megvalósítja a fejében rejlő víziót. Angela Merkel hatalmas hibát követett el, hogy behívta a migránsokat, de Németország a legfontosabb ország az Európai Unióban. Sőt, voltaképp az Európai Unió nem más, mint Németország, az a közösség, amellyel Berlin viteti magát. Ez pedig igaz, bármilyen simogató is azt gondolni, hogy huszonnyolc egyenlő tagállam alkotja a közösséget. Donald Trump pedig a maga fésületlen, nyers stílusában lehántja a politikai udvariaskodás rétegét a nemzetközi viszonyokról, és rámutat, mire is kell figyelni. Vagyis arra, hogy ő mire fog figyelni, és soha, semmilyen körülmények között nem kér bocsánatot. Ezt pedig jobb szem előtt tartani, mert teljesen mindegy, hogy mi a valóság, Trump valószínűleg tényleg hatalmassá akarja tenni Amerikát. Olyan országgá, amelyre a világ minden sarkán azt mondják, hogy jobb vele jóban lenni, mert erős, hatalmas, veszélyes, és hajlandó lecsapni, ha a legkisebb érdeke is fűződik hozzá.
Persze nem véletlenül találták fel a diplomáciát, a skorpió is csak az utolsó pillanatban emeli fel a fullánkját a feje fölé, hogy innen tovább már nem érdemes őt hergelni. Mivel azonban Trump nem ismeri a rábeszélés művészetét, és nem is akarja megtanulni, folytatja tovább azt az elképesztő show-t, amelyet annyira szeret most az egész világ. Senki se hitte volna, hogy nem esik ki az első komolyabb megrázkódtatásnál a republikánus elnökjelöltek közül. Aztán nem esett ki, folytatta, bírta erővel, maga alá gyűrte a megfáradt, nagyon korrekt, illedelmesen kiabáló és visszafogottan dühöngő republikánus nagyágyúkat, majd a nagyvadat is leterítette, az előre győztesnek kikiáltott Hillary Clintont. Senki se tudja, hogyan fogja kezelni a dörzsölt antipolitikust, de a fullánkra mindenkinek számítania kell.
Amerika nagy és erős, technikailag az volt Obama alatt is, és Trump idejében se változik semmi, csak a hangsúly, a stílus, a sebesség. Néha szükség van tapintatra, udvariasságra, óvatosságra, hogy a céljainkat elérjük a nemzetközi húsdarálóban, ahol minden jobb kéz simogat, de minden bal kéz tőrt markol. Ezt vagy megtanítják Trumpnak a tanácsadói, vagy ő tanítja meg nekik, hogy nem érdemes folyton locsogni, ő pontosan tudja, merre akar menni, ha kell, lebontja a falat, ha kell, falat épít. Obama jó ember és rossz elnök volt. Trumpról egyelőre annyit tudunk, hogy elődjénél centikkel vastagabb az arcbőre, és viszonylag jól alszik éjszakánként. Még az is kiderülhet, hogy sikerül megvalósítania, amit eltervezett.