„Elmúltak a napok, amikor a birodalmak sakktáblafiguraként tekinthetnek más szuverén államokra. Ezért szólítottam fel az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatok újraindítására” – jelentette ki csaknem nyolc évvel ezelőtt az akkor még fekete hajú Barack Obama Moszkvában. Ám most, hogy az immár őszülő halántékú, „béna kacsa” elnök megtartotta búcsúbeszédét, a dolgok aligha állhatnának eltérőbben. Nemcsak a szabadba helyezett hőmérő higanyszála, de az amerikai–orosz kapcsolatok is fagypont alatt vannak – erre még a január sem mentség. Olyan január sem, amikor pedig új amerikai elnök beiktatása van soron. Mindez nem túl megnyugtató számunkra, akiket arra tanított a történelem: ha a két nagyhatalom rosszban van egymással, Közép-Európából felvonulási terület lesz.
Folytatva Obama sakkhasonlatát: valakik itt nagyon mozgatják a bábukat a fekete-fehér kockás mezőn, miközben a kívülálló számára követhetetlenül felgyorsultak az események, és még a szimultán partik vakjátékosánál is kevesebb támpontunk van a tájékozódásban. Azt sem tudjuk, vezéráldozatról van-e szó, vagy csak egy gyalog lépett rosszat.
Kezdődött mindez Donald Trump és környezete orosz kapcsolatainak feltérképezésével, most pedig már ott tartunk, hogy állítólagos hírszerzési források szerint a megválasztott – nyolc nap múlva pedig beiktatott – elnökről vannak Moszkvának lejárató anyagai, amelyeket – a szovjet időkből örökölt zsargonnal – kompromatoknak neveznek. Bár éppen Trump esetében azt gondoltuk volna, hogy a tavalyi, nem éppen eseménytelen amerikai kampányt követően már elég sok mindent tudunk a viharos életű milliárdosról, immár – és most kérjük 18 éven aluli olvasóinkat, lapozzanak a sportoldalra! – prostituáltak által szándékosan összepiszkított elnöki lakosztályról is szól a fáma.
A helyzet az: fogalmunk sincs, hogy ilyesmi megtörtént-e, nem tudjuk, van-e bármi is Moszkva tarsolyában, ahogy a tekintetben sem látunk tisztán, érték-e orosz hackertámadások az amerikai választási kampányt, s ha igen, milyen eredménnyel jártak. Intellektuálisan már-már petyhüdt állapotba helyeztük volna magunkat, amikor megérkezett az orosz válasz a Trump lejáratásáról szóló hírekre: „A Kreml nem foglalkozik kompromittáló anyagok gyűjtésével”. Ez aztán a megnyugtató hír! Épp annyira, mint amikor Rejtő Jenőnél le akarják csendesíteni a Grand Hotel vendégeit – mire persze kitör a pánik.
Egyet s mást azért tudunk – nem mintha megnyugtató lenne. Tudjuk, hogy Donald Trump január 20-án az Egyesült Államok elnöke lesz, miután egy vitatott elnökválasztást követően sem tüntetéshullám, sem újraszámlálás, sem elektori voksolás, sem pedig annak kongresszusi jóváhagyása nem vezetett az ellenkezőjéhez. Azt is tudjuk, hogy Trump kijelentései és miniszteri jelölései arra utalnak, a mostaninál jobb kapcsolatokra törekszik Oroszországgal. Ez nem is lehet másképp: az Obama-adminisztráció legutolsó heteiben is szankciókat hozott Moszkva ellen, mintha azt igyekeznék demonstrálni önmaga, a demokrata párti választók és a világ közvéleménye előtt, hogy az elnök milyen „vörös vonalakkal” adja át a fehér házi stafétabotot. Az úgynevezett Magnyitszkij-lista kibővítése, illetve a Litvinyenko-gyilkosság két fő gyanúsítottjának szankcionálása nem éppen bizalomerősítő lépés; igaz, ha Trump ezeken túl akar lépni, annál gyorsabban szökik majd fel a bizalmi index.
Ám legfőképpen a következőket tudjuk. Budapestre jön az orosz elnök, a magyar kormányfőnek pedig érvényes washingtoni meghívása van. A legkevésbé sem érdekünk, hogy a magyar diplomáciának két nagyhatalom konfliktusában kelljen őrlődnie.