Jobban tesszük, ha soha nem hiszünk a szemünknek, amikor nemzetközi politikáról van szó, arról nem is beszélve, hogy a szavak is mindig cselesek, az igazi üzenet nem ott rejtőzik, ahol gondolnánk. Mindig kampány van valahol, mindig szüksége van valakinek arra az asztalt körülálló politikusok közöl, hogy bebizonyítsa erejét és tettrekészségét. A világsajtóban megjelent fénykép szerint Donald Trump durcás kisfiúként, karba tett kézzel ülve elszigetelődött, a G7-csúcson részt vevő többi tagállam vezetője pedig a német kancellár vezetésével egységes tömböt képez. Ezt a fotót Angela Merkel hivatalos stábja adta ki.
Egy töredék pillanattal korábban vagy később kattintott a kanadai fotós, az ő képükön Justin Trudeau kanadai miniszterelnök nevet, Merkel közel hajol Trumphoz és mosolyog, az amerikai elnök pedig érdeklődően néz a többiek felé. Röviden szólva, semmi sem igaz. Csak egy töredék pillanat volt, amelyet ki lehet használni politikai munícióként, hiszen harc dúl, állandó, kérlelhetetlen küzdelem, a legszorosabb szövetségesek között is.
Minden szónak súlya van, minden képnek, minden gesztusnak, s nem csak a számok alapján mérlegelnek a vezetők. A G7-csúcson elvben együttműködő partnerek találkoztak, akik mégis azzal szembesültek, hogy mostantól kicsit másképp kell tervezniük, hiszen az Egyesült Államok hajthatatlan a védővámok ügyében. Dollármilliárdokról szól ez a történet, s az általunk ismert világkereskedelem apró megbicsaklásáról. Mert még sincs világállam, és a win-win szituáció is csak porhintés sok esetben, amelyet az erőfölényben levő partner ajánl fel szemrebbenés nélkül a gyengébbnek, hátha nem veszi észre a másik, mennyire rosszul jár.
A szabad kereskedelem eszméje nagyon szép, és valóban érdeke azoknak, akik kisebb mértékben részesülnek az áruforgalomban, valamint azoknak, akik ezeket az árukat gyártják. Akik fizetnek érte, azok igyekeznek kevesebbet fizetni. Kína ezért hangoztatja a nemzeti protekcionizmus káros voltát, hiszen Kína termel és elad, a világ, főként az Egyesült Államok pedig vásárol, hiszen pénze van, gyártókapacitása pedig egyre kevésbé. Mert Kínában olcsóbb a munkaerő, lazább a szabályozás.
Ha pénzről van szó, akkor a szövetségesek hirtelen felismerik, mennyire eltérőek az érdekeik. Donald Trump egy pillanatig se hitegetett senkit: nem kíván együttműködni a homályos és megfoghatatlan közjó érdekében. Egy ekkora birodalom esetében ez persze kissé felelőtlen politika, az Egyesült Államok nem hazudhatja magát regionális szereplőnek, mégis ezt teszi, a többi állam vezetője pedig kénytelen ezt elfogadni.
Kialakulnak a törésvonalak, Japán, Németország, Franciaország vagy Kanada érdekei egyáltalán nem vágnak egybe, de egy ideig azért egymás mellett vezethet az út, és együtt könnyebb, mint külön-külön. A G7-csúcs zárónyilatkozata a szokásos vattatémákkal van tele, mint a terrorizmus elleni harc, a klímaváltozás elleni küzdelem, amelyek a XXI. században olyasmi szerepet játszanak, mint a XVIII. században a szerződések betűinek cirkalmas kalligráfiája. No és persze az oroszok, akikkel valamit kezdeni kell azon túl, hogy nincsenek itt, mert a Krím félszigetet elfoglalták. Csak túl nagyok és ambiciózusak ahhoz, hogy elfeledjük őket.
Kizárólag a politikai akaraton múlik, hogy a vezető hatalmak együttműködjenek vagy egymást taposva jussanak magasabbra. Ha pedig nincs közös érdek, a taposás jut előtérbe. Nem, a történelemnek nincs vége. Soha nem lesz vége, az ilyen fotók pedig útjelzőként szolgálnak, hogy az utókor lásson, és ne tanuljon belőle. Mert nem szokott.