Idehaza jó ideje az egyik legégetőbb problémának az számít, hogy a hazai bérek nincsenek elég közel a Nyugat országaiban elérhető keresetekhez. A jövedelmek felzárkóztatásának feladata 2010 előtt megoldhatatlannak tűnt, a szociálliberális kormányok a lakosság igényei helyett kizárólag saját túlélésükre koncentráltak. Alkalmatlanságukat pontosan mutatja, hogy ezt az egyetlen célt sem tudták elérni, magukat sem tudták megmenteni, nemhogy az országot. Változásra bérügyben csak 2010 után nyílt esély: a Fidesz–KDNP-kormány csökkentette a személyi jövedelemadót és érdemi összegeket áldozott munkahelyteremtő lépésekre, mindez azonban láthatóan nem elegendő.
Felismerte ezt a kabinet is, s a jövedelmi hátrány ledolgozásáért újabb tervet dolgozott ki. A mostani elképzelés szerint – ahogy azt Varga Mihály miniszter a Magyar Időknek elmondta – járulékkedvezmény járhat a hazai vállalkozói szférának, ha a gazdasági szereplők növelik dolgozóik járandóságát. A közterhek fizetésemeléshez kötött csökkentésének ötlete bevallottan azt a célt szolgálja, hogy itthon tartsák a munkaerőt, vagyis lassítsák, megállítsák a tapasztalt, képzett hazai munkavállalók Nyugatra költözését. A törekvés mögött a társadalom jól felfogott érdeke húzódik meg: magyar adófizetőkre mindenkor szükség lesz, az állami kiadások – így például a nyugdíjak és az egészségügyi költségek – fedezetét ugyanis jórészt az adó- és járulékbevételek adják.
Érdekes, hogy miközben Magyarország a saját erejéből, az adók csökkentésével és a gyermekvállalás bőkezűnek mondható támogatásával próbálja demográfiai, s munkaerőgondjait megoldani, az unió-ban egészen más szemlélet uralkodik. Hiába vannak munka nélkül tömegek az unió nyugati részén, a közösség vezetői és nagy hatalmú szereplői eltérő kultúrájú csoportok betelepítésében és szétosztásában látják a kivezető utat. A kvóták ebben az olvasatban is jelentős szerephez jutnak. A tagországokhoz irányítandó ázsiai és afrikai személyeket ugyanis mindenhol megpróbálnák kiképezni, ahogy a nyelvtanfolyamok és a beilleszkedést segítő kurzusok sem maradhatnának el.
A szaktudást és tapasztalatot ilyen formán megszerző migránsok ugyanakkor nem maradnának a keleti és déli tagállamokban, idővel bizonyosan az emberi jogok, a demokrácia és a humanitárius segítség jelszavaitól hangos jómódú nyugati államokban kötnének ki. Költözésüknek pontosan az lenne az oka, ami sok magyart, románt, lengyelt és szlovákot vitt például Németországba, Franciaországba vagy Hollandiába: a pénz, a kétszer-háromszor nagyobb kereset. Az unió keleti és déli államainak a kvóta így jóformán csak azt hozná, hogy kifizethetnék a migránsok képzésének, integrációjának költségeit, egyébként pedig küzdhetnének mindazokkal az érintettekkel, akik beilleszkedési vagy más hiányosságuk miatt nem kellenének a Nyugatnak.
A magyar választók alappal várják el a kormánytól, hogy adjon megfelelő választ a munkaerőpiaci kihívásokra. Ha kell, szálljon be az európai licitversenybe, s akár tehercsökkentéssel is vegye rá a hazai cégeket a fizetések emelésére.
Arról pedig a népszavazás győzhette meg a döntéshozókat, hogy az értelmetlen uniós ötletekre idehaza csekély a fogadókészség.
