Enyedi Ildikó Testről és lélekről című játékfilmje nyerte el a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmek járó Arany Medve-díjat. Ahogy tavaly Nemes Jeles László Cannes-ban vagy az Oscar-gálán, úgy Enyedi Ildikó filmje is filmtörténelmet írt. (Magyar film eddig egyszer nyert fődíjat ezen az A kategóriás filmfesztiválon: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámája 1975-ben.) Ráadásul ahogy tavaly a Saul fiáról is szinte óránként érkeztek az újabb és újabb hírek, hogy a világ legrangosabb filmes mustráinak fődíjai mellett még milyen szakmai, kritikusi vagy közönségdíjakat nyert el, úgy Enyedi Ildikó filmje sem állt meg egyetlen elismerésnél.
Több évtizedes kihagyás után a magyar filmesek újra a világ élvonalába tartoznak, díjakban mérhetően. Nem csak egy vagy két kiemelkedő tehetség ér fel a filmművészet Csomolungmájának csúcsára, hanem már szinte általános a siker. És milyen jó érzés ez nekünk! Büszkeség és túlcsorduló öröm, hogy egyre több olyan mozgóképes alkotónk van, akikre nemcsak mi vagyunk kíváncsiak, hanem az egész világ is várja új premierjeiket, és elismeri, amit megálmodtak és létrehoztak.
A tehetség mintázatai és produktumai mellett nagyon fontos a biztos és kiegyensúlyozott háttér is. Enyedi Ildikó a díjátadó gála utáni sajtótájékoztatón többek között erről is beszélt: a filmművészeknek a Magyar Nemzeti Filmalap jelenti azt a szigetet, ahol szabadon dolgozhatnak és rendkívül értékes szakmai segítséget kapnak. A filmalap nemzetközileg jegyzett rendezőket indított el és támogat folyamatosan a pályán, gondoljunk csak az elmúlt pár év óriási közönség- és nemzetközi szakmai sikereire: a Saul fia mellett például a Tiszta szívvelre, a Kojotra, Az állampolgárra vagy A martfűi rémre.
Nagyon fontos, amit Enyedi Ildikó mondott: az alkotáshoz nemcsak intencióra, inspirációra, talentumra van szükség, hanem alkotói nyugalomra és egy olyan támogatási rendszerre is, amely ezt maximálisan biztosítani tudja az adott művészeti ág szereplőinek. Lehet úgy is filmet készíteni, hogy a művész közben összevissza keresgéli a pályázatokat, s a kiszámíthatatlan rendszerben tendertől tenderig tud csak kiszakítani magának egy-egy apró szigetet a folyamatosan változó bürokrácia zavaros tengerében. Lehet így is, de sokkal szerencsésebb, ha egy alkotó azzal foglalkozik, amihez ért: művészetének művelésével.
Talán még emlékszünk arra, hogy öt-hat éve hányan támadták Andy Vajnát és az ő teljes filmes támogatási rendszert átalakító terveit és tetteit. Mindent elmondtak róla, és megelőlegezték neki a csúfos bukást. Aztán pedig azt sütötték rá, hogy „hollywoodiasítani” fogja a magyar filmeket, populáris alkotások kerülnek majd a mozikba művészfilmek helyett stb.
Andy Vajna és a Magyar Nemzeti Filmalap viszont következetesen végigvitte – a legszigorúbb és legprofesszionálisabb értelemben vett művészi és menedzseri – elképzeléseit.
És mi, nézők, milyen jól jártunk: újra megjelentek a magyar filmekben a jó jelenetezések, az izzadságszagú párbeszédek helyére hiteles és feszes dialógok kerültek, a forgatókönyvek letisztultak – valahogy minden jobb lett, ami magyar és film. Ezt pedig először a közönség hálálta meg, majd a szakma: elkezdtek szivárogni a legrangosabb nemzetközi elismerések, majd a Saul fiával átszakadt a gát. Szinte nem volt olyan nagy fesztivál, nem múlt el olyan hónap, hogy ne izgulhattunk volna magyar film sikeréért, ne hozott volna haza magyar film elismerést vagy díjat.
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című játékfilmje nyerte el az Arany Medvét. Olvassuk el még egyszer ezt a mondatot!
És örüljünk Enyedi Ildikó csodálatos tehetségének! És legyünk büszkék a színészeire és a teljes stábra! És nézzük meg moziban a filmet! Megéri! Nagyon!