Ahogy mondani szokás, inkább más hibájából tanuljunk, mint a sajátunkból. Vannak, akik azonban nemhogy a máséból, még a saját hibájukból sem okulnak. Ennek mutatják be szép példáját a magyarországi ellenzéki pártok. Most már világosan látszik, hogy hiába veszítenek el sorozatosan minden országos választást, többszörösen kudarcot vallott politikájukon csak azért sem változtatnak.
Vélhetően azért, mert egyáltalán nem értenek az ország vezetéséhez, ahogy ezt többször bebizonyították, ráadásul még fülük sincs ahhoz, hogy meghallják a választók többségének akaratát. Persze hogy nem hallják meg, hiszen más pályán fociznak. Ők a nemzetközi liberális politikai és pénzügyi elitnek szeretnének megfelelni, de azoknak nagyon.
Nézzünk egy példát, ami azt mutatja, hogy olyan témákat erőltetnek, amelyek nem érik el a választók ingerküszöbét! Emlékeznek még, hogy a legutóbbi országgyűlési választás tétjét miként fogalmazta meg Vona Gábor? A Jobbik akkori elnöke szerint ha a Fidesz–KDNP nyer, akkor hazánkból kivándorlóország lesz. Mondta ezt akkor, amikor az egész kontinens a bevándorlás terhét nyögte, ahogy nyögi ma is. A szavazók köszönték szépen, de nem emelték a Jobbikot a hatalomba. Ehhez képest most az MSZP vette át a Jobbik témáját: a párt szerint kivándorlási válság fenyegeti az országot.
Nem először írok az elvándorlásról, ahogy lapunk véleményoldalain is többször foglalkoztak hozzáértők a témával. Úgy tűnik azonban, akárhányszor mutatjuk be a statisztikákat, köztük az ENSZ kutatását, az ellenzéket a tények abszolút nem érdeklik. Az ugyanis tény, hogy Magyarország azoknak az államoknak a sorába tartozik, ahol a legkisebb a kivándorlók aránya. Még Ausztriából is többen mennek más országokba dolgozni, mint hazánkból. Sőt, ma már egyre többen döntenek úgy, hogy visszatérnek Magyarországra. Minden bizonnyal azért, mert érezhetően javult itthon az életszínvonal.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adataiból kiderül, hogy a mérések 2004-es kezdete óta nem volt olyan alacsony a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma hazánkban, mint 2016-ban. Azaz: az uniós csatlakozásunkhoz képest nyolcszázezer fővel, míg a 2012-es év óta több mint 1,3 millió fővel csökkent azoknak a száma, akik a mindennapi megélhetésen felül sok kötelező, valamint életminőség-javító kiadásukat nem tudják kigazdálkodni.
A számok olyannyira beszédesek, hogy azokból egyértelműen kiviláglik: az anyagi körülmények javulása a kormány intézkedéseinek köszönhető.
Az utóbbi években szinte minden területen kedvező irányba fordultak a mutatók. Az előrelépéshez hozzájárult a minimálbér és a garantált bérminimum növekedése, ahogy a különböző szociális típusú döntések is. Gondoljunk csak a magyar családtámogatási rendszerre, amely Európában példa nélküli módon nyújt átfogó segítséget az érintetteknek. Az sem mellékes körülmény, hogy csaknem egymillió fővel csökkent 2012 és 2016 között azoknak a száma, akiknek hitelfizetési, rezsi- vagy lakbérhátralékuk volt. A sorból nem érdemes kifelejteni az otthonteremtési kedvezményt sem, amely szintén egyedülálló bőkezűséggel nyújt támogatást az igénylőknek.
A fentiekkel együtt természetesen azt senki nem állítja, hogy a magyarországi fizetések lekörözik például a németekét, de azt igen, hogy a gazdaság felzárkózó pályára állt. Ha igaz lenne, hogy aki csak él és mozog, távozni akar az országból, akkor a Fidesz–KDNP nem nyer háromszor egymás után kétharmaddal választást. Az elvándorlás ténye annyiból viszont biztosan igaz, hogy az ellenzéki pártokat tömegesen hagyják el a szavazóik.
