Nem csak a magyar futball sikerének köszönhető az, hogy a vártnál sokkal több magyar van jelen az Európa-bajnokság meccsein. Az utazásnak, a kint tartózkodásnak költségei is vannak, amelyeket egyre többen tudnak előteremteni az országban. Friss adatok szerint a nettó átlagkereset 8 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbihoz képest hazánkban. Ma már a családi adókedvezménnyel együtt csaknem 180 ezer forintot visz haza egy átlagos dolgozó.
Durván számolva 600 euróból persze nem könnyű megélni még Magyarországon sem, nemhogy sört venni és szállást fizetni abból mondjuk Lyonban. Ez az összeg mégis jelentősen magasabb, mint amennyi egy átlagos magyar rendelkezésére állhatott például 2008–2009-ben, amikor 130 ezer forint alatt volt az átlagkereset. Ez kevesebb mint 500 euró 2008 októberi árfolyamon számolva. Ráadásul ezelőtt 7-8 évvel a ma már alig létező infláció még hat százalék felett vesztegelt – megkurtítva ezzel az emberek zsebében maradó pénzt.
Tudja ezt a kormány is, ezért a következő három évben régóta húzódó bérfeszültségeket rendeznek. A szakorvosok például 100 százalékos átlagos fizetésemelésre, az ápolók 65 százalékos, a pedagógusok 40-50 százalékos többletre számíthatnak, miközben a kulturális, a rendvédelmi és a szociális területen is két számjegyű növekedés várható. Jövőre csak az egészségügyben dolgozók fizetésére 82 milliárd forinttal több forrás jut. Miután az intézkedéssorozat több mint félmillió embert érint, a keresetek javulása a versenyszférában felhajtó erővel bírhat, ami nemzetgazdasági szinten az életszínvonal további javulását hozhatja. Ennek az előjelei már látszanak is, 2016 végére közfoglalkoztatás nélkül várhatóan 22 százalékkal nőhetnek a reálbérek egyes prognózisok szerint 2013-hoz képest.
Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a baloldali értelmiségi holdudvar önmagát készül fölszámolni, a napokban talán utoljára tartott találkozót. Az Orbán-kormány kihúzta a szőnyeget ősellenfele alól, politikája nemcsak tartós reálbér-emelkedést, de bő fél évtized alatt nagyjából 600 ezer új álláshelyet is teremtett. Az eredményeket ma nehéz megkérdőjelezni, így a hangsúly új támadási frontokra helyeződik át, ahol a külföldről pénzelt egyesületek jóval az átlagbér felett fizetett szakembergárdájának sokkal nagyobb a tapasztalata. Az Orbán-kormány nemzetet előtérbe helyező politikája pedig a jobbról érkező riválisok elől is elszívja a levegőt.
Ebből a perspektívából érthető, hogy az ellenzék nem találja a saját hangját, a sajtót politikai oldalról mondvacsinált vesztegetési ügyekkel tematizálják, a szakmai kritika pedig megreked azon a szinten, hogy a gazdasági növekedés átmeneti lassulását az egész jobboldali kormányzás kudarcaként próbálták meg beállítani. Rossz hírt hoztak azonban a tegnapi statisztikai adatok azoknak, akik a legutóbbi, a vártnál valamivel kedvezőtlenebb negyedéves adatokból messzemenő következtetéseket vontak le. A bérek és a foglalkoztatás alakulása egy felfelé ívelő GDP-pályát jelez előre. Csak olyan vállalatok vesznek fel munkaerőt, amelyek bíznak az üzlet alakulásában, és mindez a dolgozókat is jobb helyzetbe hozza, akik több bért alkudhatnak ki a maradásukért, túlóráért vagy esetleges hétvégi munkavégzésért cserébe.
Az ellenzék tragédiája az, hogy egy-két „fehér hollót” leszámítva a politikájuk rendkívül egyszerű képleten nyugszik. Abban bíznak, hogy a kormánypártok lendülete és fogékonysága a társadalom valós problémáira kifullad, ami végre visszaigazolja a lépéseik jótékony hatását kétségbe vonó érvelésüket. Alternatívát felmutatni, érdemi vitát folytatni az elképzelésekről nem képesek. Innen már csak egy lépés a magyar csapat portugálok elleni vereségében bízni, hiszen tudjuk: a labdarúgással még a végén választást nyer Orbán Viktor.
