A több mint egy éve invázióvá erősödött illegális bevándorlás és annak következményei minden kétséget kizáróan igazolják a veszély valós voltát, illetve mértékét. A bajt tetézik az Európai Bizottság egyre arrogánsabb tervei a migránsok uniós tagállamok közötti szétosztására.
Életszerűtlenek és embertelenek is az elképzelések. Egyrészt a schengeni határokon belül szabad a mozgás, márpedig a bevándorlók nem Magyarországon, sokkal inkább Németországban és más, gazdagabb nyugati országban képzelik el a jövőjüket. Másrészt semmibe veszik a migránsok emberi méltóságát, úgy terelgetnék őket egyik országból a másikba, mintha állatok lennének. Ezek fényében is kell értékelni az Országgyűlés keddi döntését.
Röszke, Debrecen, Párizs, Brüsszel, Köln, Bécs – az erőszak, a terror és a hódító erődemonstráció különböző fokozatai, amelyeket testközelből tapasztalhattak Európa lakói – mi, magyarok is – tavaly nyártól napjainkig.
Hazánkban egyelőre csak a befogadóközpontokban vagy azok közvetlen környékén randalíroztak az illegális bevándorlók, legutóbb Békéscsabán. Magyarországot a béke szigetének is nevezik, ami annak köszönhető, hogy tavaly ősszel a kormány lezárta a déli határszakaszt, kerítést építettek, és jelentős rendőri, katonai erőket vezényeltek a térségbe.
Azóta minimálisra csökkent a határsértők száma, amit még tudnak kezelni a hatóságok. Nem véletlen, hogy végül olyan országok is fizikai határzárat építettek ki, amelyek korábban gyakorlatilag lefasisztázták emiatt az Orbán-kormányt.
Igaz, hogy az osztrák baloldali kancellár bele is bukott a befogadó migránspolitikába, miután a Willkommenspolitik elsöprő társadalmi elutasítása a radikális jobboldal megerősödéséhez vezetett.
Az osztrák példa is alátámasztja, hogy nem lehet sokáig semmibe venni a választók véleményét, főként az emberek mindennapjait és biztonságát meghatározó kérdésekben.
Az intő jeleket sokan még mindig nem veszik komolyan Brüsszelben, a demokrácia lényegéről megfeledkezett vagy azt szándékosan figyelmen kívül hagyó uniós politikusok olykor hajmeresztő kirohanásokra képesek.
Legutóbb a luxemburgi külügyminiszter ágált a népszavazás intézménye ellen; szerinte uniós kérdésekben kifejezetten káros, ha kikérik az európai polgárok véleményét, mert a végén még „meghal” az EU. Világos az okfejtés: majd Brüsszelben a politikai és gazdasági elit eldönti, hogy milyen irányba haladjon az unió, és az egyes európai nemzeteknek kivel kell együtt élniük.
A megrögzött internacionalisták és a nemzetállamok keretein túl gondolkodó gazdasági érdekcsoportok hagymázas elképzeléseiket a választópolgárok feje fölött próbálják megvalósítani, mert az önfeladáshoz talán még nem elég „progresszív” a nép.
A brüsszeli elvtársakhoz mindig hű magyar baloldal szintén nem tanul az intő jelekből. Az MSZP szerint vannak fontosabb kérdések – például az állami cégvezetők bérplafonja és a földeladások tilalma –, amelyeket összekapcsolnának a kötelező betelepítésről szóló népszavazással. Erre szokták mondani: hogy kerül a csizma az asztalra?
A DK egyszerűen bojkottra szólított fel, mondván, aki nem vesz részt a kvótareferendumon, az Európára voksol. Azt persze nem tették hozzá, hogy milyen Európára.
A vaskancellárnak igaza volt a maga idejében, amikor azt mondta: a kor nagy kérdéseit nem beszédekkel és többségi határozatokkal döntik el, hanem vérrel és vassal. Ma viszont van még esély arra, hogy Európa és hazánk jövőjéről a szavazóurnáknál döntsünk. Csak legyünk ott!
