Ne hagyd, hogy ez a vereség leverjen téged – dühítsen fel téged! – írta nyílt levelében Jennifer Lawrence, Hollywood egyik nagyon szomorú és nagyon dühös angyalkája, aki most forradalmasat játszik, mint abban a híres filmsorozatban, amelynek a hírnevét köszönheti. Ott vannak jók és rosszak, a jók el vannak nyomva és sokan vannak, a rosszak pedig egy szűk elit, csak náluk vannak a fegyverek. Borzasztó egyszerű a képlet, a nép megmozdul, és elsöpri a gonosz rezsimet. Volt egy rakás ilyen film mostanában, addig semmi baj ezekkel, amíg valaki komolyan nem veszi. Ha most az amerikai sajtót és a szikár híradásokat nézzük, úgy tűnik, elég sokan komolyan vették.
Dühösek, és ezt igen határozottan meg is mutatják. Felvonulnak az utcán, harsogva, hogy a megválasztott elnök nem az ő elnökük, nem rá szavaztak, és mivel ők így gondolják, nem is lenne szabad beiktatni Donald Trumpot. Mert az ő zsebükbe a Jóisten beletette a bölcsek kövét, a hülye Trump-szavazók pedig azon a helyen whiskyt tartanak, meg idegenellenességet, meg előítéletességet, így saját értelmezésük szerint teljesen jogos, hogy az említett gonoszokat összevissza pofozzák a nyílt utcán. Tábláikon a szeretet erejét hangsúlyozzák, ezekkel a táblákkal verik a vélelmezett LGBTIQ-ellenes embereket.
Mert féltik az amerikai demokráciát Donald Trumptól, aki biztosan megpróbálja majd tönkretenni azt gyilkos machinációival.
A fehér füst felszállása óta a liberális sajtó két üggyel foglalkozik: hogyan lehetne mégis megakadályozni, hogy a megválasztott elnök elfoglalja a Fehér Ház ovális irodáját, valamint azzal, hogy mit rontottak el. Az előbbi viszonylag egyértelmű, hiszen ha az elektorok testülete úgy szavaz, ahogyan a lakosság voksai alapján felkérték őket, akkor bizony Trump elnök lesz. Ezért adja magát a sajtóban ezerszer körbejárt elmélet, hogy az elektorok tömegesen fordítsanak hátat a népnek, szegjék meg esküjüket, és azért, mert Hillary Clinton több szavazatot kapott, mint Trump, mégis őt emeljék pajzsra.
Ha ez mégsem sikerülne, ott a másik lehetőség, hogy Trumpot alkotmányos felelősségre vonási eljárás során úgyis elmozdítják hivatalából, erre nagy összegeket tenne az utcán dühöngő demokraták mindegyike. Varázsolni kezd, jogászok véleményét teszi ki a közösségi oldalakra, akik szerint nem is kérdés: Trump menni fog a Fehér Házból a börtönbe, persze az említett jogász is ott vonul a táblával Portlandben, valamint olyan jósokban bízik, akik mindig kiválóan megjövendölték az elnök személyét, és most azt mondják, hogy nemsokára úgyis nő ül az elnöki székben.
A másik, kínzóbb kérdés a saját hibák számbavétele. A New York Times elismerte, hogy másfél évig harcolt Trump ellen, és a jövőben már nem így fog tenni, hanem próbál az eseményekről úgy írni, ahogy azok valóban megtörténtek. Ez elég nagy vállalás egy lap esetében, főleg most, hogy a barikádok mögött állnak a haladás önjelölt prófétái, és szembeszállnak az ásatag, elnyomó, férfiuralmat hirdető nácikkal.
Hiszen forradalom van, akkor pedig a liberális sajtónak kutya kötelessége a lángot őrizni és segíteni a forradalmi erőket. De mivel kutyából nem lesz szalonna, a New York Times sem fogja feladni harcát. Kiválóan be van ágyazva a saját pozíciójába, nem fog saját maga ellen küzdeni, inkább a barikádokra vezeti a népet, mintsem a stabilitásra szólítana fel.
Az elkeseredett liberális aktivisták hajlamosak heteket átzokogni és világvégét emlegetni. Pedig soha nem láttak, nem tapasztaltak diktatúrát, csak filmen. Hollywood Los Angelesben, Kaliforniában van. Ott valóban a demokraták győztek.