Kivételes érzéke van az egykori szocialista miniszterelnöknek ahhoz, hogy szilveszter környékén felkavarja a politika állóvizét. Medgyessy Péternek ezúttal nem is kellett Varaderón koktéloznia – mint tette azt 2002 végén kormányfőként –, elegendő volt az ATV-ben nyilatkoznia egy vaskosat. Tudjuk, ő maga is elismerte, hogy soha nem volt a szavak embere, most viszont félreérthetetlenül letette a garast az MSZP–DK–Jobbik választási összefogás mellett. A cél szentesíti az eszközt ismert machiavellista alapvetése járhatott Medgyessy Péter gondolataiban, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a kormányváltás érdekében be kell vonni a „demokratikus ellenzék” köreibe a nemrég még vállalhatatlan, szélsőséges, rasszista pártnak bélyegzett Jobbikot.
Senki nem tud kibújni a bőréből, Medgyessy Péter politikai gondolkodását is meghatározzák a kádári apparátusban eltöltött hosszú évek. Akkoriban sem „finnyáskodtak”, ha a célok eléréséhez meg kellett nyerni olyanokat, akik nem feltétlenül voltak elvtársak. Emlékezhetünk az úgynevezett puha diktatúra ars poeticájára: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” A Jobbik néppártosodási kísérlete szintén az elvi politizálást háttérbe szorító, tisztán a hatalom megragadását célzó pragmatikus lépéssorozat, amely egyúttal a párt fokozatos balra tolódását eredményezi. Ez pedig kapóra jön a 2010 óta vergődő, erőtlen balliberális oldal számára, hiszen így esélyt látnak arra, hogy a Jobbik a saját szimpatizánsaik előtt is szalonképessé váljon, és közösen indulhassanak harcba az Orbán-kormány leváltásáért.
A volt SZDSZ-es megmondóemberek – Kőszeg Ferenc és Haraszti Miklós – után tehát a kommunista állambiztonsági múltú Medgyessy Péter is üzent a baloldali pártoknak és szavazóiknak. A politikától évek óta tisztes távolságot tartó, de az Alstom korrupciós botrányában megpörkölődött „lobbista” számára most rendkívül fontossá vált a kormány 2018-as menesztése. Ahogy fogalmazott: aki nem hajlandó részt venni a szekértáborok fölötti összefogásban, annak majd a nép előtt kell elszámolnia.
Kérdés viszont, hogy életképes lehet-e egy MSZP–DK–Jobbik-koalíció Toroczkai Lászlótól Gyurcsány Ferencig, a TASZ-tól a Betyárseregig. Vélhetően a baloldalon sem gondolják komolyan, hogy egy-két hónapnál tovább egyben lehetne tartani egy ilyen szövetséget. De az ország iránti felelősségtudat korábban sem volt erősségük, nyilván most is csak a vágyott választási győzelemig terveznek, aztán majdcsak lesz valahogy.
Eddig a Jobbik nem reagált érdemben a Medgyessy Péteréhez hasonló szirénhangokra, de tegnap a szóvivő agyrémnek és elképzelhetetlennek nevezte az összefogást az MSZP-vel és a DK-val. Igaz, a politikában láttunk már nagy fordulatokat, hirtelen bekövetkező álláspontváltozásokat. Elég csak felidézni 1994-et, amikor az SZDSZ-es Magyar Bálint még a választások másnapján is kizárta a koalíciókötést a Horn Gyula vezette MSZP-vel, majd nem sokkal később megalakult a szocialista–szabad demokrata kormánykoalíció.
Vona Gábor pártelnök egyelőre nem reagál a balliberális oldalról érkező udvarlásra, viszont a napokban éppen ő vetette fel a lehetséges összefogást az LMP-vel, ami némileg ellentmond a Jobbik által hangoztatott retorikának, miszerint legerősebb ellenzéki pártként ők fogják leváltani a kormányt. A közvélemény-kutatási adatokat nézve jó oka van a pártelnöknek a potenciális szövetséges keresésére, mert eddig nem hozott népszerűség-növekedést a néppártosodási program. Persze nem könnyű egyszerre nyitni a baloldali emberek felé és gesztusokat tenni a párt nemzeti radikális bázisának, miközben meg kellene őrizni a hitelességet. Ebben a bonyolult manőverben az sem segít, ha Vona Gábor vállára a két görög mitológiai hőst ábrázoló tetoválás mellé felkerül a D–209.
