Lehet bugyuta mémeket gyártani Lázár János bécsi kiruccanásáról, tiltakozhat a polgármester, hogy az osztrák főváros a legélhetőbb, de éppen ezért kétségbeejtő a mai nyilvánosság. Komolyan ott tartunk, hogy az ellenzéki média bohócot csinálhat mindenkiből, aki szerint Bécsben egyre több a bevándorló?
Tabutéma, hogy a császári főváros elveszítette régi patináját és történelmi szerepét? Az az internet szabadsága, hogy a Facebook letilt egy videót, amelyben fejkendős nők láthatók a Mariahilferen?
Talán nem tény, hogy 2016-ban ötezer bevándorló gyermek kezdte meg tanulmányait az osztrák fővárosban, és a még nem iskolaköteles bécsi gyermekek hatvan százaléka nem német anyanyelvű? Csupán politikai kampányszöveg lenne, hogy évente átlagosan huszonötezer bevándorló telepedik meg a fővárosban? Hazudik az osztrák statisztikai hivatal, amely szerint Bécs 1,8 milliós lakosságának több mint negyede nem osztrák állampolgár? Nem, ez az igazság.
Schönbrunn parkjában időnként menekültek vernek sátrat, a Duna-szigeten nem lehet piknikezni nyáron, mert néha több száz arab muzulmán ünnepet ül. Ha valaki videót posztol a Facebookon arról, hogy egy közparkban tábortűznél sütik a muszlimok a bárányhúst, akkor egyszerűen letiltják a közösségi oldalról.
A magyar ellenzék valóban olyan fővárosban szeretne élni, mint Bécs? Ott a Favoriten nevű külső kerületben minden tizedik ember muszlim. A kerület lakosainak több mint negyede nem Ausztriában született: kurd, török, szerb. Az ellentmondás szembeötlő: Favoriten régi munkáskerület, ahol egyre több a munka nélküli migráns. Nehéz velük szót érteni, nem beszélnek németül. Az osztrák közszolgálati tévé (ORF) forgatott itt néhány éve riportfilmet, amelyben a helyiek elmondták, nem különösebben örülnek a szomáliai szomszédaiknak. Akkor azzal a filmmel nem volt gond, azt nem törölte a közösségi média.
Ausztria fővárosának szimbóluma és első számú látványossága a Stephansdom. Ha a libsi sajtó elfelejtené, ez Európa egyik legszebb gótikus katedrálisa. Keresztény, katolikus. Gyurcsány Ferencnek és ellenzéki társainak ezek csak kiirtandó kifejezések, a Soros-hálózatnak a Szent István-székesegyház csupán turistalátványosság, nem védendő érték. Még a történelemnek abban a szakaszában építették, amikor kevés vízipipabolt nyílt a Stephanplatz környékén, és még nem Conchita Wurst volt a legismertebb osztrák.
A templom szószékéről hajdan Kapisztrán János buzdított a muzulmánok ellen, az egyik (később megsemmisült) harangot pedig az 1683-as kudarcos oszmán ostrom után hátrahagyott ágyúkból öntötték. A török elleni harcokban vitézkedő Savoyai Jenő herceg győzelmei dicsőségére emelte a Belvedere-kastélyt.
Ma már Bécsben ötven mecset és több száz iszlám imaház működik. Néhány ottani hitszónok a helyi ifjúság erkölcsi nevelésére nagy gondot fordítva tizenéveseket ösztönöz civil célpontok elleni bombatámadásokra. Az osztrák rendőrség legutóbb tavaly januárban akadályozott meg egy merényletet, amelynek legfiatalabb elkövetője egy tizenkét éves osztrák – nem bevándorló! – fiú lett volna. Értesülések szerint az egyik bécsi mecsetben többször prédikált az a marokkói származású szalafista imám, aki felbujtója volt a 2017-es barcelonai merényletnek.
Hogy erről nem kellene beszélni?
A magyar liberális sajtóban ideje lenne ébresztőt fújnia valakinek. Kár abban bízniuk, hogy az embereket nem foglalkoztatja a migráció, és unják a sorosozást. A szociáldemokraták Ausztriában pontosan azért buktak meg, mert az emberek besokalltak a migrációtól.
A korábban lenácizott, Strache vezette Osztrák Szabadságpárt kormányerő lett. A hét végén Olaszországban taroltak a bevándorlásellenes pártok.
Hódmezővásárhely ezért sem volt a magyar választás főpróbája.