Igazából csak az lepődött meg a Biszku-per ítéletén, aki illúziókat táplált a hazai igazságszolgáltatás egyes tendenciáit illetően. És még azt sem lehet állítani, hogy a bíróságok túl következetlenek lennének. Aki figyelte az utóbbi esztendők termését a jogszolgáltatásban, az jól kirajzolódó nyomvonalat vehet észre. Ennek lényege, hogy a rendszerváltás előtt is demokrácia volt tulajdonképpen, és minél távolabb kerül tőlünk időben a kommunizmus, annál makulátlanabb a bírák szeme előtt. Érvényes ez azoknak a kormányoknak az idejére is, amelyek a pártállami hagyományokat követték az emberek kegyetlen elnyomásával. Nem véletlen, hogy a bíróság nemrég nem szégyellte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt is szuperenyhe elmarasztalásával lényegében megdicsőíteni, amiért véresre verette, lövette 2006 őszén a lakosságot és az ’56-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünneplő tömeget. Egyes ítéletek a komolyan vehetőség határára sodorták az igazságszolgáltatást, és ennek fájó következményei lehetnek. Például az, hogy kikezdik a felháborító döntések a jogállam intézményét, aláássák a demokrácia tartópilléreit.
Lehet persze minderre azt mondani, hogy történész szakértők véleményére támaszkodott a törvényszék. Mivel az egyik szerint nem is volt sortűz a Nyugati pályaudvarnál 1956. december elején, amely során a karhatalmisták embereket öltek. Ha tehát nem volt semmilyen komoly bántalom, nem is lehetett ebben szerepe Biszku Bélának. Hát lehet mondani zöldségeket, csak nincs semmi értelme. Tudniillik vannak jó történészek és rosszak. Ez a mostani felkért szakértő az utóbbi kategóriába sorolta be magát. Meg aztán bizonyos kérdések eldöntéséhez nem kell feltétlenül szakértőket hívni. Nem szükséges valakinek jogásznak vagy történésznek lennie, hogy megítélje és elítélje a holokausztot, a náci megsemmisítőtáborokat, a nyilas rémuralmat, a sztálini népirtást, a rákosista személyi kultusz őrjöngését, a kommunista kényszermunkalágerek undorító világát. Ahogy az ’56-os forradalom utáni megtorlások elítéléséhez sem kell különleges diploma. Csak józan jogérzék és egészséges igazságtudat. Amivel a Steiner Gábor-féle bírák a jelek szerint nem rendelkeznek. Elég lett volna, ha elolvassák a Nemzeti Emlékezet Bizottság szakvéleményét, miszerint a volt belügyminiszter szerepe megkérdőjelezhetetlen a megtorlásokban.
Messze túlterjeszkedett a hatáskörén a bíróság, mert a történelmet átírni nincs joga. Ha tetszik, megvalósította a bűnpártolás és felbujtás tényállását. Hiszen ha valamit kis híján díjaznak, akkor azzal azt üzenik: nosza, politikai-hatalmi bűnözők, rajta, legközelebb megcselekedhetitek ugyanezt. Szépen nézne ki a történelem, ha a bíróság szája íze szerint osztották volna az igazságot. Konszenzus volt eddig arról, hogy Biszku egy szörnyeteg. Ha pedig a Kádár-rezsim emblematikus alvezére alig kap büntit, az rossz fényt vet az egész igazságszolgáltatásra. Árulkodó, hogy védője sikerről beszélt. A Népszabadságnak egy neve elhallgatását kérő büntetőjogász azt mondta: ez a bíróság még Hitlert sem ítélné el. Ez nem túlzás. Hiszen joggal lehet olyan érzésünk, hogy egy-két tárgyalás, és a végén kitüntetésre terjesztenék fel az öntudatos hóhér Biszkut, aki még Kádár Jánosnak is túl keményvonalas volt. A végén kiderülhetne: az ’56 utáni megtorlások időszaka volt az igazi demokrácia. Ahogy huszonöt évvel ezelőttig ez volt a hivatalos verdikt és az életével játszott, aki nem így gondolta. Nem hagyhatjuk, hogy ez a bársonyos visszarendeződés a bíróságok gardedámságával folytatódjon.