A politikusi nyilatkozatok után szombaton testületi döntést is hozott a Jobbik arról, hogy nem köt szövetséget az MSZP-vel és a többi baloldali, liberális párttal sem a 2018-as parlamenti választáson. Azt gondolhatjuk tehát, hogy Vona Gáborék tiszta vizet öntöttek a pohárba, és karakán módon egyedül akarják leváltani „minden idők legkorruptabb kormányát”. A technikai koalíciót kizárják – akárcsak az MSZP velük –, de a politika ennél azért bonyolultabb, hivatalos papír nélkül is lehet együttműködni, az elmúlt két évben volt erre példa.
Fontosabb kérdés azonban, hogy a hatalom megszerzéséért mire képes és hajlandó egy párt, akár a teljes identitásváltásra is elszánja-e magát. A Jobbik stratégiája pontosan erre épül, Vona Gábor többször nyíltan megfogalmazta, hogy a párt „kinőtt a kamaszkorból”, ráébredtek, hogy a világ nem fekete vagy fehér, és itt az ideje hidat építeni a baloldali emberek felé.
A magyarországi zsidóságnak hanuka ünnepén küldött üdvözlet kapcsán a Reutersnek adott interjúban Vona megerősítette, hogy helyesen cselekedtek, mert ha kormányozni szeretnének, partnerekre van szükségük minden vallási felekezetben és csoportban.
Miközben elutasítják a választási együttműködést a balliberális pártokkal, gőzerővel zajlik a Jobbik politikai önazonosságának átformálása, és – amint a párthoz újabban barátian viszonyuló (vajon miért?) Index szintén utalt rá a napokban – a teljes szavazóbázis lecserélése. Talán most kezdik igazán megérteni a nemzeti radikális jobbikosok, hogy mit is jelent Vona Gábor fél évvel ezelőtti hosszú fejtegetése a párt lelkéről, amelyet ő adott a pártnak, majd ő is vett el. Az esetleg még kétkedőknek kijózanító lehet Heller Ágnes nyilatkozata, aki több egykori SZDSZ-es politikus után szintén támogathatónak nevezte a Jobbikot.
A keményvonalas régi híveknek persze nem tetszik a politikailag korrekt Jobbik, egyre inkább partvonalon kívül érzik magukat. Elkeseredetten igyekeznek visszatéríteni Vonáékat a régi útra a nyilvánosság különböző fórumain, szombaton pedig már személyesen is tiltakoztak a pártvezetés ellen Debrecenben. A kocka azonban el van vetve, nincs visszaút, minden jel arra utal, hogy a nemzeti radikalizmus egyelőre szervezeti képviselet nélkül marad.
Nagy kérdés, hogy a Jobbik stratégiája beválik-e, vagyis több baloldali vagy bizonytalan szavazót tudnak magukhoz édesgetni, mint amennyi radikálist elveszítenek. A „mestertervnek” komoly kockázata van, ezt jelezte az egyébként feltétlen Vona-hívő Pörzse Sándor a Hír TV egyik műsorában, mondván, hogy egy hanukaüdvözlettől lekopik a Jobbik táborából öt százalék.
Ugyanakkor a baloldali pártok egymás közötti vetélkedése és az MSZP határozatlansága az ellenzéki konkurens malmára hajthatja a vizet. Jellemző a szocialisták belső állapotaira, ahogy Botka László „leszek miniszterelnök-jelölt” kezdeményezését kezelik. Molnár Gyula pártelnök egy lapinterjúban azt mondta, „az MSZP nagyja” a szegedi polgármester jelölését támogatja, de az előválasztást nem lehet megspórolni.
A háttérben pedig Molnár emberei javában „fúrják” Botkát, aki a Demokratikus Koalíció köreiben sem örvend túl nagy népszerűségnek, miután egyik feltétele a Gyurcsány Ferenc nélküli közös lista lenne. Mindezek alapján nehezen képzelhető el, hogy Botka László lesz a közös baloldali kormányfőjelölt.
A korábbi elitkritikus, új politikát hirdető LMP még rosszabbul áll, Schiffer András távozása után karakteres vezető nélkül maradt, egyre inkább jelentéktelenedik. Az Együtt pedig jó úton jár a viccpártiság felé, Szigetvári Viktor elnök ugyanis utódjaként Juhász Pétert ajánlotta a tagság figyelmébe a februári tisztújításon.
Ha minden így megy tovább, még a Jobbik lesz a legnagyobb baloldali párt. Talán már most is az.
