Lehetetlenség szatírát nem írni – szól az ókori római költő, Juvenalis híres mondása, amelynek igazsága egyre aktuálisabbá válik.
Ha a honi baloldal belháborús ámokfutását nézzük, reneszánszát élheti az aforizma, hiszen az irodalmi szerzők fantáziája messze nem lehet olyan gazdag, hogy olyan egymás elleni támadásokat találjanak ki, mint amilyeneket maguk az ellenzéki politikusok produkálnak napjainkban.
Igaz, a baloldalnak nevezett konglomerátum utóbbi esztendeinek krónikája eddig is bővelkedett vígjátéki, néhol abszurd elemekben. Hiszen nem lehet egykönnyen feledni 2009-es, húsz-egynéhány szereplős miniszterelnök-jelölti válogatóshow-jukat, amikor már a pártházak éjjeliőrei sem lehettek biztonságban, hátha őket szemelik ki a kabinet élére.
Most azonban láthatóan igyekeznek homályba borítani az akkori humorparádét, és gyűlnek egymás sarkára taposva az újabb és újabb balliberális miniszterelnök-jelöltek. Botka László leváltott szocialista választmányi elnököt követően igen hamar nyújtogatta a kezét Lattmann Tamás nemzetközi jogász, a mintegy másfél tucatnyi kérdéses bukott népszavazás két évvel ezelőtti bejelentője, majd nem teljesen tiszta tülekedési sorrendben Szanyi Tibor örökös szocialista elnökaspirátor, a nagy megszorító, Bokros Lajos, a mikroszkopikus támogatottságú Modern Magyarország Mozgalom Párt élembere is jelezte: szívesen vállalná ezt a felkérést is, ha igény mutatkozna rá.
Az átlagember pedig csak kapkodhatja a fejét, és már a választások előtt másfél évvel sem bírja számon tartani az ellenzék összes miniszterelnök-jelölt kandidálóját, és hol van még a választási kampány kezdete…
Most viszont rátettek egy nagy lapáttal a küzdő felek, amikor kirobbant a legújabb összeesküvésvád. A jelek szerint ugyanis a nemzetközi munkásmozgalmi gyökerű és beágyazottságú hazai posztkommunista tábor sehogy sem tud meglenni belső konspirációs gyanúk nélkül és ezt a sztálinista tradíciót a XXI. században is ápolni óhajtja.
Ne tévedjünk persze: nem holmi fátum, kívülről érkező sorscsapás miatt kerekedett vihar a baloldali blokkban. Igen egyszerű oka van, mégpedig az, hogy Gyurcsány Ferencet ki akarták hagyni az összeszövetkezésből, mert úgy ítélték meg, hogy vele nem lehet többé választást nyerni Magyarországon. Az őszödi hérosz ezt viszont nem nézhette tétlenül, ezért kellett nyílt színen úgymond lelepleznie az ellene szőtt ármányt, amelyben értelmezése szerint részt vett a balliberális oldal színe-virága, Botka és a be nem vált prognózisairól elhíresült Lengyel László vezetésével.
A Pénzügykutató ikonja az ATV-ben azzal védekezett: ő csak beszélgetni szokott ellenzéki politikusokkal, és sohasem csinált titkot belőle, hogy Gyurcsányról mit gondol. Nem értette, miért nem hívta föl a DK-vezér egyszerűen Botkát. Csak hát azt meg Lengyel nem érti, hogy Gyurcsány nem összefogást akar, hanem egy olyan koalíciót, amely mindegy, kikből áll, a lényeg, hogy ő legyen a fej. És azért nem érdekli, hogy ez a koalíció kudarcra van ítélve, mert neki nem a kormány, hanem a többi balos alakulat legyőzése a célja. Hogy ő maradjon egyedül szóba jöhető kakas azon a bizonyos dombon.
Ahhoz a kalózkapitányhoz hasonlít, aki a saját hajóját lövette, hogy muszáj legyen támadni. Gyurcsány irracionalizmusa mögött tehát van logika. Shakespeare-rel szólva: őrült beszéd, de van benne rendszer. Hisz a belterjes balfácánderbinek hosszabb távon ő lehet a nyertese.
Eközben az önmagát és egymást leszalámizó baloldal szolgaian átvette a gyurcsányista koreográfiát, és mint egy rossz kémfilmben, lő mindenki mindenkire.
Csupán azzal nem foglalkoznak, ami papíron a hivatásuk és elemi érdekük lenne: a választók megnyerésével.