Az Egyesült Királyság jelenlegi állapotára tekintve szüksége is lesz az országnak egy határozott álláspontú, markáns politikát képviselő vezetőre, Theresa Maynél pedig valószínűleg nincs megfelelőbb jelölt erre a pozícióra.
Az Egyesült Királyság az utóbbi huszonhat évben sem volt híján a tisztán gondolkodó és a nemzet érdekeit mindennél előbbre valónak tartó miniszterelnököknek, de egyikük sem volt birtokában annak a kompromisszumok nélküli vezetési stílusnak, amely jellemezte Margaret Thatcher tizenegy évig tartó regnálását. A recesszióból való kilábalás, a gazdasági stabilitás megteremtése és az ország szuverenitásának fenntartása érdekében a Vaslady mindenkivel hajlandó volt szembeszállni: a szakszervezetekkel, saját kormánytagjaival, Argentínával, Brüsszellel. S bár a thatcherizmusnak kétség kívül megvoltak a negatív hatásai és áldozatai, Thatcher alapvetően egy gazdaságilag fejlettebb és világszerte nagyobb tiszteletnek örvendő Egyesült Királyságot hagyott maga után.
Most a brit népszavazással megtépázott hírnevet kellene helyreállítania, az Európai Unióból való kiválás okozta pánikból és sokkból pedig helyreráznia az országot Theresa Maynek. David Cameron – még hivatalban lévő – miniszterelnök ugyanis hatalmas hibát követett el, amikor teljes magabiztossággal azt gondolta, politikai tőkét kovácsolhat a népszavazásból. Cameron szeme előtt csupán egy cél lebegett, amikor kiírta a referendumot: megszerezni a Konzervatív Párt euroszkeptikus szárnyának bizalmát, visszaszerezni az euroszkeptikus szavazókat. Esze ágába se jutott, hogy hazárdjátékának eredményeképpen a britek tényleg megszavazzák az uniós tagság megszüntetését. A végzetes pókerjátszma Cameron politikai karrierjébe került, s bármennyire sikeresen is irányította a brit hajót a nemzetközi vizeken, a történelemkönyvekbe úgy vonulhat majd be, mint egy gazdaságilag megrengett ország csúfos kudarcot vallott vezetője.
Persze a Brexit, azaz a brit kilépés, lehet sikertörténet is. A rövid távú gazdasági sokk előrelátható volt, erre figyelmeztetett minden nemzetközi pénzügyi szervezet hónapokkal a népszavazás előtt. Mélyrepülésbe kezd a font, leminősítik Nagy-Britanniát, hezitálnak a befektetők. Ezt mindenki tudta. A jóslat be is vált. Hosszú távon azonban miért ne lehetne ugyanolyan prosperáló az Egyesült Királyság, mint amilyen most? Mitől fél az a négymillió brit állampolgár, aki petíciót kezdeményezett, hogy a parlament akadályozza meg a brit kiválást? Az európai uniós intézmények, a nyugat-európai fővárosok és a nemzetközi pénzintézetek részéről érkező különböző fenyegetések ellenére az Egyesült Királyság EU-n kívüli országként is hozzáférhet majd az európai piachoz és továbbra is szabadon kereskedhet a többi uniós országgal. Nem lesznek vámok, nem lesznek bürokratikus akadályok, minden tekintetben fennmarad a mozgásszabadság.
Ne felejtsük el, hogy Nagy-Britannia ma sem tagja a schengeni övezetnek, az eurózónának vagy több uniós együttműködési formának. Norvégia és Svájc viszont unión kívüli országként olyan, mintha az EU-hoz tartozna.
A globalizáció olyan mértékű kereskedelmi és gazdasági összefonódást eredményezett a világban, amelyet ma már nehéz lenne kibogozni. Az Egyesült Királyságnak pedig két éve van arra, hogy ezt a szoros kapcsolatot újraértelmezze az EU-val. Bár maga Theresa May nem támogatta a kilépést, ő lesz az a brit miniszterelnök, akit nem mernek majd megfenyegetni a brüsszeli tárgyalótermekben.