Hollandiában kizsebeltek egy nőt. Ez mindennapos történet, sajnos. Mindenhol megesik, tenni ellene nem lehet semmit. Ez a nő Hága polgármestere, Pauline Krikke volt, aki egy villamosmegállóban állt, a gazfickó pedig hirtelen kirabolta. A politikus saját bevallása szerint igyekezett utánafutni, de a rabló gyorsabb volt, eltűnt a tömegben, így nem tehetett mást, mint jelentette az esetet a rendőrségnek.
A helyzet azonban politikailag rendkívül érzékeny. A rablás Hága Schilderswijk negyedében történt, ahol alig találni nem külföldi hátterű embert, akár kilencven százalékot is eléri a bevándorlók aránya. Ez a tény pedig azonnal más megvilágításba helyezi az egész esetet, főleg külföldön. Krikke nem számolt be arról, hogy vele mi történt, ezt az RTL televízió derítette ki, s kérdezett rá a polgármesternél. Ő elismerte a rablás tényét, a sztorival foglalkozott a holland sajtó. De itt nekiütközött a valóság egy betonfalnak, amelyen képtelenség áttörni.
Az angol nyelvű sajtó ingerküszöbét ugyanis ez az eset nem éri, nem érheti el. Ahol írnak róla, az a sajtótermék általában önmagát első számú igazságforrásnak tekinti, és az ilyen mindig roppant gyanús, mert politikailag rendkívül elfogult. Missziót teljesít, egy olyan küldetést tűzött maga elé, amelyről nem tudunk valójában semmit, a hátterét, a mozgatórugóit, de az biztos, hogy nincs annyi pénze és elismertsége, mint a BBC-nek. Márpedig a BBC nem ír arról, hogy Hága polgármesterét kirabolták a nyílt utcán, míg a villamosra várt városa túlnyomó részt bevándorlók lakta negyedében.
Ez ugyanis a szerkesztők szemében is nagyon forró téma, s mivel senki se halt meg, a polgármester se kívánta – értelemszerűen – a nagyobb nyilvánosságot, foglalkozzunk inkább az olyan botrányokkal, mint az ausztrál krikettválogatott labdasmirglizési ügye. Így két valóság alakul ki. Az egyik egy legkevésbé sem megbízható, nyíltan valamelyik oldal felé húzó, gyenge újságírók által írt és szerkesztett honlapcsokor, ahol lehet ugyan kincset lelni, de ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni az igazgyöngyöt a kavicstól, ha a szemétdomb minden mocska rárakódott.
A másik viszont megbízhatóan pártos, jó újságírók és szerkesztők építik fel az aznapi információcsokrot. Persze vannak azért korlátaik, az olyan országok, mint hazánk csak elnagyoltan szerepelnek a tudósításokban. A Jobbik „szélsőjobboldali párt, amely az utóbbi időben elmozdult a politikai közép felé” a Guardian szerint. Ezzel a félmondattal magyarázza el az esetleg Magyarország iránt érdeklődő olvasóknak a brit lap, mit kell tudni Vona Gábor alakulatáról, annak metamorfózisáról.
Persze nem is kell tudniuk, lényegében nem befolyásolja a briteket, milyen szélkakas a Jobbik, azt viszont nagyon egyértelműen megfogalmazza az említett fősodratú sajtó, hogy a magyar kormány szélsőjobboldali retorikával él, és aktivistákra van szüksége az egyszerű miskolci embereknek, hogy eljussanak hozzájuk a „valódi” hírek. Ezek az aktivisták pedig, hogy, hogy nem, maguk is politikailag roppantul elkötelezettek, de a brit tudósítónak azt mondják, céljuk az „objektív” hírek bemutatása, hogy az emberek jobban tudjanak dönteni a választásokon.
Így voltaképp kéz kezet mos, az objektív sajtó egyértelműen szubjektív, de van rá pénze, hogy ezt stílusosan csinálja, és az elnagyolt, torz Magyarország-kép alapján egyértelműen megmondja, kinek van igaza. De azt is megmondja, hogy mivel érdemes foglalkozni, milyen hírek számítanak „valódinak”, és mi maga a legendás „fake news”, a hazug propaganda. Akkor most kirabolták-e a hágai polgármestert, vagy sem?