Eredendően az adventről kellene most írni. Azt kellene most átgondolni, miként lehet szeretni azt a felebarátunkat, aki azt üvölti vérben forgó szemekkel a nemzet karácsonyfája előtt, hogy „gyújtsuk föl”! Erőt kellene merítenünk belőle, akinek a születésnapját várjuk, és aki több mint kétezer éve dacol a ráfröcsögő gyűlölettel türelmesen.
De nincs rá módunk, mert honfitársaink egy része megint az utcán próbál elégtételt venni minden sikertelenségért, vélt vagy valós sérelemért. Illő lenne rajtuk segíteni elsőként, mondjuk úgy, hogy megnyugtatjuk őket azok leleplezése által, akik hazugságaikkal, agresszivitásukkal, ripacs színjátékaikkal felhergelték őket.
Ezért mindazok, akik most dühösek, akiknek elegük van, nézzenek szét soraikban, és gondolkodjanak el azon, kik közé keveredtek! Miközben érthető módon szoronganak a végtelenül hazug módon rabszolgatörvénynek becézett jogszabály életükre gyakorolt hatásaitól, hallják meg a menetük élére furakodott ellenzéki politikusok cinikus hangjait.
A leginkább vérszemet kapó „lotya szájú” Gyurcsány már rejtegetni sem akarja, de nem is tudja, hogy a dolgozó emberek sorsa érdekli őket a legkevésbé, nekik a kormánybuktatás a fő céljuk. A felheccelt tüntetők csak eszközként szolgálnak alantas céljaik eléréséhez. Amitől Isten mentsen meg bennünket, hiszen láttuk jól, mire jutottunk velük 2010-re.
Ráadásul a politikai abszurd legújabb fércműveként ott acsarkodik ellenállást hirdetve Gyurcsányékkal az a Jobbik, amelyik gyakorlatilag azért jött létre, hogy ellenálljon a szemfényvesztő, hazug, országpusztító ripacs ténykedésének.
Aki járt már a Terror Háza Múzeumban, saját szemével láthatta az úgynevezett átöltöző szobát, ami Magyarország újkori történelmének legkifejezőbb helyisége. Itt vedlettek át a nyilasok ávósokká.
És ma, karácsony közeledtével ismét azt kell látnunk, hogy vidáman gyújtogat, rongál szobrot, Országházat, foglal el televíziót a szélsőbal a szélsőjobbal karöltve. József Attilával szólva: Gondoljátok meg, proletárok!
A legkeserűbb az ember szája íze, amikor ott látja az előbb említett bajkeverők között azokat a fiatalokat, egyetemistákat, akik egészen biztosan nem a túlóra-szabályozás miatt vetkőztek ki magukból. Részükről a lázadás, a fennálló tagadása érthető és elfogadható. De a rongálás, az erőszak, a garázdaság, a védelmükre kivezényelt rendőrök dobálása, megtámadása már egyáltalán nem. Fölmerül tehát a kérdés, mi okozza, hogy a békésnek meghirdetett demonstrációk rendre átcsapnak agresszióba.
Válaszként pedig jegyezzük meg jól Saul Alinsky és Szrgya Popovics nevét, akik útmutatót és módszertant dolgoztak ki a káoszteremtésre, a rendzavarásra és a rombolásra.
Ezekből merít ötleteket az összes Orbán-fóbiás a parlamenti ellenzéktől kezdve az országgyűlésbe csak vágyakozókon keresztül Soros György hálózatának partizánjaiig mindenki. Ők hergelik most az embereket, ők szólítanak utcára, ők hazudják, hogy egymásra találtak és összefogtak.
Ám még ennek a hazug egymásra találásnak sincsen egyéb kovásza, mint az elvesztett hatalom visszaszerzésének görcsös akarása, Orbán Viktor, a kormány és a nemzeti oldal zsigeri gyűlölete. Egyetlen szó sem esik soha arról, milyen országot építene nekünk ez a társaság, ha Isten ne adja, győzne a tehetségtelen pojácák városnéző forradalma?
Ezért volna szerencsés, ha mindazok, akiknek elegük van, akik dühösek, lehiggadnának. Gyújtsuk meg vasárnap a negyedik gyertyát, ünnepeljünk. Jövőre pedig, ha bármelyik munkáltató visszaél az új túlóra-szabályozással, akkor megerősödve, de a saját politikai hasznukat lesők nélkül lépjenek föl dolgozóik ellenük. Az lesz ám az ellenállás.