Egyre vállalhatatlanabb Botka László számára a Magyar Szocialista Párt. És ebben mélységesen egyet is tudnánk vele érteni, ha nem ő maga lenne az MSZP kormányfőjelöltje. Így viszont egyáltalán nem értjük, miért szórakoztatja az ország szocialista megmentőjének pózában a választópolgárokat ahelyett, hogy sürgősen fölfedné valódi szándékait. Megnyilvánulásainak őszintesége már akkor kétséges volt, amikor kijelentette, esélyt sem ad az új felállásban azon társainak, akik ostoba politikájukkal hozzájárultak a Fidesz kétharmados győzelméhez 2010-ben.
– Mert te hol a csudában voltál akkoriban, Rolex Laci? Te talán nem szavaztad meg az országot a csőd szélére taszító, a társadalmat a végső kétségbeesésbe kergető törvények mindegyikét? – tette föl magában a kérdést minden, a közélet iránt érdeklődő magyar, pártállástól függetlenül.
Miután totális kommunikációs káoszt okozott kerítésbontó ötleteivel, Czeglédy Csaba ügyének antiszolidáris megítélésével és azzal, ahogyan hülyét csinált társaiból a plakáttörvény parlamenti vitájában, már konkrétan megfogalmazódott az a kérdés, akar-e, és ha igen, meddig kíván a szocialisták jelöltje lenni. Közben olyan arroganciával csuklóztat mindenkit, mintha fellépése óta kétszeresére nőtt volna az őt kedvelő szimpatizánsok száma, és a kommunista utódszervezet vezetné a közvélemény-kutatások eredménylistáját. Ám a vak is látja, hogy még a Jobbikot sem tudja megszorongatni, netán megelőzni agresszív stílusával, rákosista, szélsőbaloldali megnyilvánulásaival, a többi elvtársi töredékkel pedig képtelen szövetségre lépni.
A kormánypártok népszerűségére jelenleg úgy gondolhat a legtöbb MSZP-s álmatlan éjszakákon, mint ahogyan gyári melós sóvárog az öltözőszekrény ajtajára ragasztott poszteren mosolygó Claudia Schiffer után. Mire hát ez a fennhéjázó munkásőrparancsnoki öntudat? – mélázik el a magyar választópolgár.
Mára pedig – a kánikulára való tekintettel – eljött az árnyékkormány felállításának nagyszerű időszaka. A búvárkodást egyébként kedvelő Botka nem merült túlságosan mélyre a múltnak kútjába ezért az ötletért, csupán a 2014-ben – olyan levitézlett szocialista potentátokból, mint Szekeres Imre, Juhász Ferenc és Lendvai Ildikó – megalakult Deák Ferenc Körből származó felvetést melegítette újra, nyilván a hőn áhított megújulás jegyében. A baj csak az a szebb napokat is látott párt háza táján, hogy az ország miniszterelnök-jelöltje, ahogyan önmagát szerényen nevezni szokta, bejelentette: listáján csak külsős, értsd: MSZP-tagsággal nem vádolható személyek szerepelnek.
Valószínűleg azért, mert az mára cikivé vált. A szakértelmet egyébként ezért tartják sokan hazánkban bolsevik trükknek, mert amikor ordenáré módon leszerepeltek kormányzás vagy államterror gyakorlása közben azok, akiknek a fején másképp tapad a haj, mindig szakértőket akartak kinevezni maguk, de még inkább politikai ellenfeleik helyett a különböző pozíciókba. Így tesz most a rezsimsöprésre, kormány-, sőt rendszerváltásra készülő társulat egyetlen reménysége, a baloldaliság Kárpát-medencei megmentője is, aki szemmel láthatóan szégyelli saját pártját. De legalábbis alkalmatlannak tartja azt szavazatszerzésre.
Így viszont teljességgel érthetetlen, miért erőlködik ebben a csapatban. Különösen úgy, hogy főtanácsadója – Lendvai Ildikóékat kiegészítendő – Ruff Bálint, a valamikori SZDSZ elnöki kabinetfőnöke, kampánykommunikátora pedig ismét a liberális Kerényi György. Utóbbit az elmúlt pár hétben fölvették, kirúgták, majd visszavették, ezzel is világossá téve mindannyiunk számára, hogy erre a kompániára nemhogy egy országot, de egy tyúkólat sem szabad rábízni.
Árnyékra szükségük van a nagy melegben, de a kormányt, a hazát Isten óvja tőlük!