Mert azt terrortámadások idején szokás csinálni, az imát egy pici kattintás helyettesíti a Facebookon. De 2017-re ez kifáradt trend. Ez nem Brüsszel, nem London, nem Párizs. Pétervárra nem utaznak a bulizó spanyol fiatalok, az messze van, meg amúgy is, Putyin diktátor, és bezár mindenkit a börtönbe, hideg van és nagyon veszélyesnek tűnik.
Ez az a pillanatkép, amelyet a metrórobbantás után kaptunk a média jóvoltából a szentpétervári terrorról. Csakhogy a terror nem most költözött be az oroszok mindennapjaiba, volt nekik beszláni túszdrámájuk, robbantottak már vasutat, metrót, öldököltek úton-útfélen, az Urálon innen és túl. Oroszország ugyanúgy nem immunis erre a társadalmi jelenségre, ahogy egyetlen ország sem az. De vannak elemzők, akik a helyszín ismeretében máris kész teóriával rukkolnak elő.
Oroszországban robbantottak? Nyilván muszlimok, nyilván közép-ázsiaiak, nyilván olyanok, akik visszatértek Szíriából, ahol az Iszlám Állam soraiban harcoltak. Ez viszont már politizálás. Máig nem tudjuk, hogy mi is az Iszlám Állam: egy valódi martalóc had, vagy a XXI. század legzseniálisabban álcázott titkosszolgálata, esetleg mindkettő egyszerre? Mennyire lehet megbízni a sajtóban, a hamis tények világában van-e olyan hír, amelyet el lehetne hinni?
A szakértők az Egyesült Államokban olyan gyorselemzéseket készítenek, amelyek szerint Oroszország hibázott, elérte a terror szele, látja, milyen a globális terrorizmus, odahaza pedig az orosz kollégáik azt mondják, össze kellett volna hangolni a biztonsági információkat, talán sikerülhetett volna megállítani a gyilkosokat, de így, hogy Amerika hátat fordít, egyszerűen nem lehet hatékonyan dolgozni. Ha viszont nem fordítana hátat, vajon átadnák-e a biztonsági információkat egymásnak az államok, az oroszok az amerikaiaknak és viszont? Esetleg Nagy-Britannia Spanyolországnak, Németország Franciaországnak? Van-e bármilyen esélye a Nagy Terrorelhárító Összeborulásnak 2017-ben?
A csodaszép szentpétervári metróban felmosták a vért a peronról, a közlekedés néhány óráig volt kaotikus, de helyreállították a rendet. A világ nem áll meg, Oroszország anyácska pedig valóban nem Belgium, hogy mindenki együtt sírjon érte. Valójában egyetlen perc sincs, hogy elérzékenyüljön Oroszország, hogy megálljon gyászolni az ártatlan áldozatokat, tovább folyik minden, a rendőrség nyomoz, az ország pedig szinte azonnal visszaállt a megszokott életmenetre, amelyet nem tud megakasztani a szörnyűség a metróban.
Nyilván nem fog elmúlni a támadás hatás nélkül, a szigor érezhető lesz a metróban, a határokon, talán a Kaukázusban és a szövetséges közép-ázsiai országokban is, a titkosszolgálatokat pedig csúcsra járatják, de erről nem fognak gyorsan pörgő hírfolyamot kitenni az orosz hírportálokra, mondjuk angolul, hogy mindenki megértse. Ez nem ugyanaz a tragédia, mint Nyugat-Európában, máshol vannak a hangsúlyok, mások az adott válaszok is. Nem tesznek hitet az európai értékek és a tolerancia mellett a metróban, nem politizálják át a tragédiát az egyes emberek szintjén, az ugyanis mindig oda vezet, hogy a nagy „Nem félünk!” kampány idején lemondják a turisták a régóta leszervezett kirándulást. Oroszország anyácska is sír. Csak egyedül, ahogy szokott.