Nagy munkát vállal az magára, ki most kezébe hamis prófétaként lantot vesz, és bele akar kötni azokba a gondolatokba, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott meg ünnepi beszédében. Ha egy politikus az európai nemzetek együttműködése mellett teszi le a garast, azt elég nehéz az Európától történő távolodásként, az eredeti uniós eszmékkel való szembefordulásként aposztrofálni. Vajon miért nem az a valódi haladás, ha valaki kijelenti: Európa a nemzetek hazája, és akkor lehet nem csupán a magyarság méltó régi nagy híréhez, hanem az európai nemzetek is, ha megőrzik önazonosságukat?
Elvégre – hogy egy másik visszatérő liberális mantrát emlegessünk – a sokszínűség tényleg érték, ha egy egész földrész erejének visszaszerzéséről van szó. Valahogy úgy kellene visszaadni a mesterségesen megrogyasztott Európának az erejét, ahogy a Milos Forman rendezte Száll a kakukk fészkére című filmben az indián is mozgósítja minden energiáját, s kirángatja helyéből a gonoszság központját, visszaadva egy elnyomott közösség önbizalmát, hitét, szabadságát.
Mi lennénk nacionalisták, szeparatisták, elszakadáspártiak? Éppen ellenkezőleg! Magyarország miniszterelnöke világos és logikus alternatívát rajzolt föl a kontinens PC-igába hajtott, sorosista sorba tört nemzetei számára – a globális birodalmi gondolattal szemben. Azzal a pusztító birodalmi gondolattal szembeszállva, amely oly sok katasztrófát okozott a világnak az utóbbi száz esztendőben.
A világuralomra törő diktatúráknak ugyanis az a közös ismérvük – függetlenül attól, hogy nácizmusnak, kommunizmusnak vagy szélsőséges globalizmusnak hívják –, hogy mindig ugyanazt akarják: az önállóság megszüntetését, a függetlenség felőrlését. Mi, magyarok viszont – miként a kormányfő utalt rá – soha nem hódoltunk be semmilyen birodalomnak, s történelmünkből következően egyszerűen képtelenek vagyunk függetlenségünk sutba dobására. Most pedig ismét „Forgolódnak a tőkés birodalmak, csattog világot szaggató foguk” – idézhetjük József Attila váteszi sorait, amelyeknek újból szomorú aktualitást adnak a jelen történései. Hogy a mai világban pusztán egyetlen birodalommal, az orwellizálódó, gyarmatigazgató brüsszelivel kell megküzdenünk?
Ebből is kitűnik, hogy immár a diktatúrák is globalizálódnak, s milliárdosok privatizálják őket. Persze az alakváltó birodalmi gondolat, militáns világbekebelező szándék egészen másról fuvolázik, például jogállamiságról, szolidaritásról. Eközben jogállam helyett jogtiprással valójában kuss-államokat építgetnének a nemzetállamok elhamvasztott helyén korrupcióval, fenyegetéssel, cenzúrával.
Ennek megakadályozására kell az igazi szolidaritás az európai nemzetek között. Hiába adtak el minket többek közt Jaltában, mi mégis európaiak maradtunk – emlékeztetett a kormányfő. Úgy is összegezhetünk tehát: kialakult egyfajta pozitív Európa-pártiságunk, amelytől nem hagyjuk magunkat eltántorítani. Ránk, közép-európaiakra mindig számíthat a Nyugat, még akkor is, ha ebben sosem működött a kölcsönösség. Olyanok vagyunk, akár az ötvenhatos pesti srácok, akik mindenüket, az életüket is odaadták, holott nem kaptak érte semmit. Egyfajta kötődést azonban elutasítunk: a birodalomfüggőséget.
Ebben mutatkozik a hatalmas szakadék köztünk és a függéspárti globalista helytartóaspiránsok, valamint hazai kitartott labanclerakataik között. A távolság ebben a tekintetben tényleg áthidalhatatlan, antagonisztikus. A több évszázados történelmi tapasztalat és a jelen világpolitikai folyamatai viszont azt jelzik: a függéspártiak globalista birodalmi szörnyállama kontra szuverén nemzetállamok biztonságos együttműködése vitában az utóbbi modellnek áll a zászló.