A nemrég még közkedvelt napilap új főszerkesztője, Schlecht Csaba első megnyilatkozásai között fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem tudja garantálni a Jobbiktól való függetlenséget. Nem elegáns arról beszélni, hogy mi ezt előre megmondtuk. Üsse kő, akkor most nem leszünk elegánsak.
A Magyar Idők hasábjain számtalanszor jeleztük, hogy az oligarcha hatalomból való kiszorulása miatt, bosszúvágyból akarja megbuktatni Orbán Viktort. Ezért segíti Vona Gábort és pártját. Számunkra már 2015. február 6-án világossá vált, hogy a milliárdos nem a sajtószabadságot félti a kormánytól, nem az állítólagos orosz befolyástól kívánja megvédeni a hazát, hanem csak meg akarja torolni az őt ért vélt sérelmeket.
Mivel a 180 fokos fordulatra vonatkozó ultimátumot a Simicska Lajos közvetett tulajdonában álló médiumok vezetői akkor elfogadhatatlannak tartották, és „az orbánisták” kirúgásában sem akartak részt vállalni, még aznap felmondtak. Puccsról, a médiumok bedöntéséről – az ott maradók minden állítása ellenére – szó sem volt.
Ennek a szakításnak köszönhető, hogy az elveszett jobboldali sajtó pótlására létrejött a Magyar Idők, a Karc FM és a most megújuló Echo TV. Simicskának azonban semennyire sem lehetünk hálásak, hiszen elárulta a jobboldali politikai közösséget, és súlyos károkat okozott az országnak, amortizálta a nemzeti elkötelezettségű sajtót.
Hazugságaival, a sajtószabadság ígéretével több száz újságírót, jó szándékú médiamunkást csapott be, akik most jogosan érezhetik magukat nagyon kínosan. Több mint járulékos veszteség, hogy a tulajdonos az olvasók, nézők és hallgatók szeme előtt tette tönkre kiváló szakemberek évtizedes munkáit, rombolt le jól működő szerkesztőségeket, fordított egymás ellen kollégákat, barátokat, miközben semmilyen új értéket nem állított elő, csak megtagadta a polgári újságírás hagyományait.
Az évszázados múltra visszatekintő Magyar Nemzet most története legmélyebb válságát éli. Példányszáma két év alatt kevesebb mint a felére esett vissza. A magát polgári napilapnak beállító orgánumot balliberális újságírókkal töltötték fel, és a hasábokon a kelleténél jóval gyakrabban jelennek meg szívélyes hangvételű Vona Gábor-interjúk.
A szombati Magyar Időkben olvasható egy összeállítás azokból a nyilatkozatokból, amelyekkel a szebb napokat látott médiumok vezetői kikövezték azt az utat, amin a patinás Nemzet is eljutott mélypontjára. Az olvasható ki ezekből, hogy szerintük a sajtószabadság és a független újságírás utolsó kis szigetein vívták ádáz harcukat a gaz hatalom ellen, a polgári értékek egyedüli védelmezőiként. De ebből semmi nem volt igaz. Mára fölfeslett az álruha, és egyértelművé vált az elvakult bosszúszomj által táplált tulajdonosi diktátum. Ez viszont morálisan ellehetetleníti, egzisztenciálisan pedig súlyosan fenyegeti a még ott dolgozókat.
A minden cikkében a Fidesz hatalmának megtörését célzó, koncepciótlan revolverújság ugyanis taszítja az olvasóközönséget, és – mint kiderült – nem szolgálta megfelelően az oligarcha érdekeit sem. A Fidesz nem gyengült, a Jobbik nem erősödött meg. Az oligarcha totális támadásra készül. A parancs most az, hogy minden erővel segíteni kell a Jobbikot, nehogy Orbán maradhasson a miniszterelnök. Beszédes, hogy ehhez a feladathoz már D. Horváth Gábor sem alkalmas, hanem a feltétlen bizalmasra, Schlechtre van szükség. Ez az utolsó, elkeseredett roham, amely modorában közel áll ahhoz, amikor a nagyvállalkozó részegen a miniszterelnököt gyalázó, obszcén feliratot festett a saját cégének plakáthelyeire.
A célért eddig is minden megengedhető volt, és nem volt drága semmi sem. Több milliós fizetésért szerződtették Kálmán Olgát a Hír TV-hez, és válogatás nélkül csábították át a Nemzethez más lapok újságíróit. A nézettség elmaradt a várttól, a laptól pedig elpártoltak az olvasók. A médiaportfólió – amely az említetteken túl magában foglalja az Mno.hu-t és a Lánchíd Rádiót is – évente közel 3 milliárdos veszteséget termel. Ezt még egy olyan tulajdonos is megérzi, akinek cégei korábban 100 milliárdos árbevételre tettek szert.
Simicska most nincs nyerő szériában. Az általa magas pozícióba emelt hűséges emberek, köztük Ádám nevű fia kudarcot vallottak pénzügyi téren, főszerkesztői pedig a médiumok megújításának terén okoztak csalódást. Hitelesség híján a G-projekt befulladt. A milliárdos nem véletlenül kínálta fel médiáját az amerikaiaknak, és Faragó Csaba sokak szerint a portfólió választások utáni eladását készítheti elő.
Addig azonban elképzelni is nehéz, milyen főzetet kreálnak Simicskáék vegykonyhájában, amivel tovább mérgezhetik az amúgy sem egészséges hazai közéletet. Ki tudja, milyen aljas lejárató történeteket tákol össze a dölyfös sértettségtől eltorzult lelkület valamikori barátjáról. Állítólag kettőt is. Az oligarcha talpnyalói legalábbis ezzel próbálják vigasztalni az egyre inkább elbizonytalanodó, megkeseredett munkatársakat a médiabirodalmon belül, ettől várják a G-nap harmadik évfordulóján a nagy februári földcsuszamlást a politikában.
Bemelegítésképpen Vona Gábor is előállt ugyanazzal a számlahistóriával a kormányfőről, amivel már Gyurcsány is közröhej tárgyává tette magát. A helyzet az, hogy Magyarország ezt már nem érdemli. Ideje ezen mindenkinek elgondolkodni.