Ül az osztályban a gyerek, vele szemben a tanító néni. Eddig szerették egymást. Most azonban gyanakodva néznek maguk elé, szemükben ott ül a szégyen. A gyerek könnyeivel küszködve arra gondol, hogy utálnia kellene az apját, hogy szerethesse a tanárt. A tanár arra gondol, mennyire nem szereti most a gyerek apját, mert nem tartotta otthon a fiát. Hogy vajon miért nem támogatja őt az apa, „miért nem szolidáris a tanárokkal”. A gyerek persze arra is gondol, hogy mit szólnak majd az osztálytársai. Hogy kiközösítik-e, mert bement az iskolába. Arra a helyre, ahol tanítási időben köteles megjelenni, hacsak nem beteg vagy nincs valamilyen különleges oka annak, hogy hiányozzon.
Abszurd helyzet. Utópisztikus, tragédiába való, de ma Magyarországon ez is elképzelhető. Apák és anyák tömegei kényszerülhetnek arra, hogy ne küldjék hétfőn iskolába a gyermekeiket, mert el akarják kerülni az ilyen vagy ehhez hasonló helyzeteket. Tanárok sokasága kényszerülhet arra, hogy bojkottálja a tanítást, mert ha jövő hétfőn tovább mer haladni a tananyaggal, a szülők számonkérik ezért. Így kényszerít ki ugyanis egy társaság egy nem hivatalos, törvénytelen sztrájkot a tanárokból, vagyis azt, hogy a hét első napján ne fogjanak krétát.
A Nem leszek suliban Facebook-csoport politikai célokat szolgáló civil kezdeményezését – vagyis azt, hogy a szülők a tanárokkal való együttérzésük kifejezéseként ne engedjék a gyermekeiket iskolába – sajnos sokan támogatják az iskolákon belül és kívül is. Önjelölt „forradalmár” tanárok közlik, hogy hétfőn nem fog majd a tolluk, intézményvezetők és szülői munkaközösségvezetők kacsintanak össze cinkosan, miközben hol nyíltan, hol belső levelezési rendszereken listázni kezdik a gyerekeket. Van olyan iskola, ahol a faliújságon jegyezték fel, ki csatlakozik a tiltakozáshoz, és ki nem, megsértve ezzel a gyermekek és a szülők alapvető jogait.
Nem véletlen, hogy Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is kénytelen volt megszólalni az ügyben. Kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Ilyen jogsértő helyzetet idéz elő például az, ha bármilyen módon listát készítenek arról, hogy ki vesz részt és ki nem vesz részt a megmozduláson. A tanuló és a szülő nem hozható olyan helyzetbe, amely politikai meggyőződésének feltárására vagy nézeteivel ellentétes cselekvésre készteti. Késztetésnek minősül az is, ha a tanuló vagy a szülő alappal tarthat attól, hogy hátrány éri azért, mert valamit tesz vagy nem tesz.
Egyértelmű beszéd. Aki ezt nem érti, annak újra be kellene ülnie az iskolapadba. Egy olyan kurzusra, ahol a jogállamról és a demokráciáról szól az aznapi lecke. Ott megtanulhatná azt is, hogy voltak Magyarországon olyan rendszerek, amelyekben valóban divat volt a listázás. A kommunista rendszerben az évfordulók és egyéb iskolai ünnepek alkalmával nézték például, hogy kin nincs vörös nyakkendő. Egyes iskolaigazgatók pedig arra utasították az osztályfőnököket, hogy tegyenek keresztet a naplóban azoknak a diákoknak a neve mellé, akik templomba járnak. És volt kötelező felvonulás is, ostoba táblákkal, népünk nagy vezérei előtt.
Szerencsére azonban az iskolák többségében vélhetően rendes tanítás folyik majd a jövő héten. És vannak olyan szülők is, akik állásfoglalást adtak ki, amelyben kikérik maguknak, hogy a politikával átitatott csatározásban a gyerekeket eszközül használják fel. Ezért természetesen a gyermekeik mennek hétfőn iskolába. Van remény, hogy létezik még egy normális világ.